Tóth G. Péter szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 25 (Veszprém, 2008)

is - a Tamany-félszigetre szorult be, ahonnét a zord időjárás és a befagyott tenger miatt, csak áprilisban tudtak átkelni a Krimfélszigetre. Az átkelésre való várakozás ideje alatt, a Sztarotitarovszkaján települt zászlóalparancsnokságnak sem az Ukrajnában harcoló csapatokkal, sem pedig Magyarországgal nem volt összeköttetése. Közben kiéleződött a helyzet a németekkel is, akik a honvédeket szinte hadifogolyként akarták kezelni. Ekkor a zászlóaljparancsnok (valószínűleg Rhé Gyula őrnagy, 46. ábra) műszaki segédtisztjét vitorlázó repülőgépen átküldte a Krim-félszigetre, hogy onnan tegyen jelentést helyzetükről. Miután így a szentendrei vasúépítő ezredparancsnokság értesült a helyzetről, nyomban intézkedtek. Légi úton juttattak élelmet a beszorult magyar alakulatoknak. Végül 1943 tavaszán a magyar vasútépítő csapatokat Sztríj térségében vonták össze, ahonnét megtörtént hazaszállításuk.

15 Dömös Imre épségben hazakerült Arácsra és jóval túlélte a háborút. Balatonfüreden a községi tanácsnál, illetve a Községgazdálkodási Vállalatnál dolgozott szeszfőzde vezetőként. Később a VIDEOTON Villamossági Televízió Rádiókészülékek Gyára veszprémi telepén volt betanított munkás. 1976-ban, 75 éves korában halt meg tüdőrákban, az ajkai kórházban. Balatonfüred-Arácson, a Lóczy Lajos úti református temetőben, a déli, a Temető köz felőli oldalon található kiskapu mellett nyugszik feleségével együtt. (43— 45. ábrák) Naplóját unokája, a Felsőörsön élő és Veszprémben tanító Simon Gábor tanár őrizte meg, s ő tette lehetővé számomra annak, valamint a mellékletét képező, egyedülálló korabeli amatőr fényképfelvételeknek a közreadását.

16 A napló eredeti írásmódját megőriztem, mivel úgy vélem ez hűen tükrözi írója műveltségét és utal azon közegre is ahol életében mozgott, megfordult. Megjegyezném azonban, hogy a napló célja nem szépírási gyakorlat volt, az nemegyszer kimerítő gyalogmenetek, kemény munkák vagy harcok szüneteiben íródott, feltehetően sokszor nem asztalon, hanem láda, hátizsák, kenyérzsák tetején, esetleg a rossz pályán kegyetlenül zötykölődő marhavagonban, félhomályban, egyszer tikkasztó hőségben, máskor nagy hidegben. Mindezen tényezők nem segíthették a gondos külalakot. Ott és akkor a fő cél az események rövid rögzítése lehetett. Az orosz helységnevek, legalább részben, hallomás után íródtak. Erre mutat, hogy esetenként ugyanazon helység neve két-három különböző változatban is előfordul, nyílván úgy, ahogyan azt Dömös Imre az élőbeszéd alapján éppen hallotta, értette. Gyakori a helységnevek korabeli német helyesírásnak megfelelő rögzítése is, sch és w betűkkel megtűzdelve. Nyilván ez sem véletlen, hiszen a Szovjetunió azon részén, amelyet a német hadsereg megszállt, megjelentek a hivatalos német nyelvű feliratok (pl. pályaudvarok névtáblái, útjelző, forgalomirányító táblák), ahogyan ez számos korabeli fényképen is látható. Ezek alapján azután Dömös Imre is korrigálhatta a számára idegen hangzású helységneveket. A helységnevek tőlem telhetően helyes írásmódját a névmutatóban igyekeztem feltüntetni. Egyes nem közismert helységek esetében ez természetesen kérdéses lehet. A napló mára már elmosódott, olvashatatlan részeit pontozással, a bizonytalan olvasatú szavakat kérdőjellel jelöltem meg. A földrajzi neveket, az események jobb követhetősége érdekében, vastagon kiemeltem. A napló közrebocsátásával bízom benne, hogy ha kevéssel is, de árnyaltabb képet sikerült adni a II. világháború hétköznapjairól és főként arról, hogy mindezeket milyen fizikai és lelki-szellemi állapotban, erőben, avagy éppenséggel erőtlenségben élte, szenvedte át egy egyszerű magyar katona. Egy honvéd a sok tízezerből, akik közül nagyon sokan nem voltak olyan szerencsések, hogy, ha vezettek is naplót, azt épségben hazahozhatták volna családjuknak. Számos napló írójával együtt örökre idegen országok föld-