Tóth G. Péter szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 25 (Veszprém, 2008)
Szakái Aurél az Eszterházy ezred dudáját a kecskefejes dudatípus nyugatról való átvétele bizonyítékának és Magyarországon történő elterjedésében fontos láncszemnek tekinti. 149 A legelső kecskefejes dudaábrázolás az Alföldről 1853-ból Kis István kecskeméti dudásról készült kép. 150 A kecskeméti Kis István kecskefejes duda ábrázolása egyben a fújtatós duda korai ábrázolásának is minősül, mert a fújtató ugyan nem látszik, de a dudás játék közben pipázik, ezért a fújtató megléte valószínűsíthető. Herman Ottó szerint a XIX. század végén jellemzően nem a magyar nyelvű dudások használták a kecskefejes dudákat, mert mint írja: „megkülönböztethető a tótságtól, hogy a tótság díszül kecskét alkalmaz, a magyarság mindig csavart szarvú kost". 151 Ezzel szemben Madarassy László kihangsúlyozza, hogy a kecskefej használata nem köthető etnikai csoporthoz, hanem annak gyakorlati célja van, mégpedig a basszus sípszár megtartása. 152 Manga János nem foglal állást a kérdésben, de kiemeli, hogy „a kecskefej a szlovák dudáknak is egyik jellemzője". 154 Sárosi Bálint szerint a XIX. század óta a magyar duda jellegzetessége a sípszártőke állat- vagy emberfej formájú faragása. 155 Bartha Dénes a kecskefejben Madarassy László közlése alapján nem az állatszimbolikát látja, hanem szerinte köznapi, praktikus megoldásként a basszus sípszár tartására szolgál. 156 Kozák József ezzel szemben a kecskefejet, amely szerinte valójában bikafej-ábrázolás, az ókori egyiptomi Ápisz bika ábrázolásaival, illetve a manicheizmussal hozza összefüggésbe. 157 Valószínűsíthető, hogy a kecskefej azon túlmenően, hogy praktikus hely a basszus sípszár megtámasztására, mégiscsak öszszefüggésbe hozható az állatszimbolikával, ám nem valószínű, hogy az ókori egyiptomi Ápisz bika kultuszhoz vagy a perzsa eredetű manicheizmushoz kapcsolódna. Amennyiben a kecskefejes duda valóban stilizált bikafejet ábrázolna, akkor az legfeljebb a Pannóniában is gyakorolt Mithrasz-kultuszhoz lenne köthető. Viszont XVIII. századnál korábbi adat nincs a kecskefejes duda magyarországi jelenlétére, ezért a magyar dudákon megtalálható állatszimbolika nem valószínű, hogy ókori előképekig lenne visszavezethető. Az eddigi adatok tükrében valószínűsíthető, hogy a dudafejek korai alkalmazása a nyugat-európai dudákon már a XIII. századtól adatolható, ahol a koronás emberfők és a medve vagy kutya jellegű dudafejek voltak jellemzőek. A XVI-XVII. században a nyugat-európai dudákról eltűnnek a dudafejek, és ugyanebben az időszakban Kelet-Európában cseh és lengyel nyelvterületen is jellemzően előfordulnak a kecskefejes dudák. Valószínűsíthetően erről a területről érkezik szlovák közvetítéssel a kecskefej alkalmazásának szokása magyar nyelvterületre a XVIII. század folyamán. A szlovák átvétel mellett szóló érv Herman Ottó megfigyelése is, aki a kecskefejes dudát a tótság jellemzőjének tartja. 4. Chordofon hangszerek A chordofon hangszerek családjában tartoznak a citerák. Fő jellemzőjük, hogy a hangszertest teljes hosszán végigfutnak a húrok. A magyar citeratípusok három fő csoportját Sárosi Bálint a népi elnevezéseket alapul vevő tipológiája után nevezzük vályúciterának, kisfejes citerának és hasas citerának. A citeratípusú hangszerek első magyarországi megjelenéséről erősen megoszlanak a nézetek. A Gesta Hungarorum 46. fejezetében található „Et omnes symphonias atque dulces sonos cythararum et fistularum cum omnibus cantibus ioculatorum habebant ante se" szövegében található cythara alakban némelyek a citer át vélik felfedezni, de Ecsedy Ildikó kimutatta, hogy valószínűleg egy vonós, hegedűszerű hangszertípusról van szó. 158 Az Anonymus által említett cythara hangszernév valószínűbb, hogy szó szerint értendő és nem hegedűszerű hangszer, hanem a
