Tóth G. Péter szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 25 (Veszprém, 2008)
helyezik. Kozák József a favályús sípszárak megjelenését a bőrtömlővel ellátott dudák kialakulásának az első fázisának tarja, ahol a lopótök szélkamrát, puha hólyaggal váltják fel. 81 Mivel a lopótök szélkamrába a kettősklarinétot viasszal rögzítették, a puha anyagú hólyagot nem lehetett ugyanígy rögzíteni, ezért alakulhatott ki a fából faragott, vályúszerű sípcsőrögzítő, amely felső végét légmentesen lehetett a bőrhólyagba csatlakoztatni. Ez a favályú sípszáras dudatípus a Balkánon, a Kaukázusban és Kisázsia egyes térségeiben maradt fenn. Kozák József úgy véli, hogy a kontrasípos magyar duda-sípszárak ezekből a favályús sípszár szerkezetből nyerték a mai formájukat. Más szerzőkkel ellentétben Kozák József szerint a favályús duda sípszár nem a Balkánra jellemző, hanem egy korábbi magyar típus, amely Somogyban, a Dráva mentén és a horvátországi Belovárban maradt fenn. 82 A nemzetközi szakirodalom horvát dudatípusként jelöli a hangszert annak ellenére, hogy eddig csak Belovárból vannak adatok a hangszertípus elterjedtségére. A dudatípusjellemzői: a három szimpla nádnyelves félparalel hármas sípszár, a favályús sípszerkezet és a fújtatós levegőutánpótlás. Manga János öt nagyobb csoportot különít el a környező országokban használt keleti sípszár típusokon belül. 83 A hármas típus jellemzője a hármas sípszár kialakítása, amelyen ötlyukú dallamsíp van és egy lyuk a szeptima ill. az oktáva, és egy lyukú kontrasíp a tonika és az alsó kvart számára. Külön basszus sípszára van. Az elterjedési területe Horvátország, Dél-Somogy és Besztercebánya környéke. Az őrös típus jellemzője a kettős sípszár első lyukán a hangsor hat foka, plusz bolhalyuk, a hátsó lyukon a hetedik fok ill. az oktáva szólaltatható meg és egy lyuk van kialakítva a kontrasípon a tonika és az alsó kvart számára. Külön basszus sípszára van. Az elterjedési területe Magyarország és Hunyad megye. Manga János ez utóbbi típust tartja a jellegzetesen magyar duda sípszárnak. A Manga János által 3-as típusnak tartott, Dél-Somogy, Horvátország és Zólyom megyei Besztercebányára jellemző favályús sípszerkezetű dudatípushoz tartozó példányok találhatóak a veszprémi és a keszthelyi néprajzi gyűjteményekben is. A veszprémi néprajzi gyűjtemény P.128as leltári számú, Nagyberényből származó dudája eredetileg fújtatós típus volt. Az 1981-es revízió során még megvolt a fújtatója is, azonban 2000-ben már nem volt fellelhető. A leírókartonon származási helynek a Veszprém megyei Nagyberény van megadva, amely vagy egybeolvadt egy másik településsel vagy elírás, mert Nagyberény ma Somogyban található és mivel a Sió csatornától nyugatra helyezkedik el, sosem tartozott Veszprém megyéhez. A P. 128-as leltári számú, fújtatós duda sípszára bolhalyuk nélküli, a dallamsípon ötlyukú és a kontrasípon egylyukú. A felépítését tekintve (a sípszártőkén nincs fej kialakítva, a sípszáron nincs bolhalyuk, egyenes a bordószár) a P. 128-as nagyberényi duda szerkezeti sajátosságai hasonlóságot mutatnak a Dráva menti horvátok dudatípusával, amit Somogy megye déli részén használtak. A budapesti Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattárának anyagában szintén találhatóak erre a dudatípusra vonatkozó adatok. 84 Amely adatok alapján a Somogy megyei Csurgón élő, horvát származású Jankovics Imre dudájának leírását figyelembe véve (3 bodzafa síp a sípszárban, a sípszár végén pipa/lula, fújtató) valószínűsíthető, hogy a P. 128-as leltári számú duda a délvidéki horvát dudák típusába tartozik. Ezt a dudatípust még Szlavónia és Horvátország északi peremvidékén használták. 85 A szlavóniai Belovár környékén elterjedt favályús szerkezetű hármas sípszáras, fújtatós dudatípus elnevezése a dude. 86 Ugyanez a típus a Dráva mentén mindkét oldalon és magyar nyelvterületen Sellyétől Csurgóig elterjedt. 87
