Tóth G. Péter szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 25 (Veszprém, 2008)
A kegyszobor és legendája szentképi ábrázolásának terjedése, terjesztése A gidlei kegyszobor legendáját és a kegyszobrot ábrázoló szentképhez feltételezhetően a kegyhelyen, vagy a magyarok által különösen kedvelt pálos búcsújáróhelyen, Czestochowában juthattak hozzá a hívek. Ezeknek az ún. búcsús szentképeknek a kultusza különösen a XVII-XVIII. századtól vált erőteljessé. Részben emlékeztették a zarándokokat a kegyhelyre, tehát emlékek voltak, részben pedig a kegyhely népszerűsítését is szolgálták. Nem kizárható az sem, hogy hallván a kegyhelyről és az ott történt csodás gyógyulásokról, a kegyhelyről származó képnek a kegyszoborból áradó erő átvételét, kisugárzását tulajdoníthatták. 36 Hiszen a vallásos ponyvát árusító kereskedők, a vallásos ponyvanyomtatványok előállítói, terjesztői a búcsúvásárokon kívül a kirakodó vásárokban is árusítottak vallásos, hitbuzgalmi irodalmi termékeket és szentképeket egyaránt. Tekintettel arra, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia tagországaiban a területén lévő kegyhelyekről származó emlékek a búcsújáró helyek többségénél hozzáférhetők voltak, így nem elképzelhetetlen, hogy ez a nem ide tartozó, de a határ szélén lévő kegyhely ugyancsak felkeltette a nyomdák, az árusok és a hívek érdeklődését. Sajnos, mindezek csupán feltételezések, mivel nem akadtunk eddig olyan adatszolgáltatónak nyomára, aki erről a képről bármit mondani tudott volna. Arra sem sikerült mindezidáig választ kapnunk, hogy hol és miképpen jutottak birtokába ennek az ábrázolásnak. Gidle és a domonkos rend Már a középkori búcsújáró helyek esetében jellemzőnek mondható, hogy valamelyik szerzetesrend szerepet vállalt a kegyhely gondozásában. A Mária-kegyhelyek esetében természetesnek tűnik, hogy a rendi Mária-tisztelet alapul szolgált egy-egy ilyen kegyhely fenntartásához, gondozásához. 37 Minden bizonnyal utóbbi is szerepet játszhatott a domonkos rendiek gidlei meghívásában és megtelepedésében (21. kép). A gidlei kegyszobor legendáját és magát a kegyszobrot ábrázoló képekre egyaránt két domonkos rendi szent alakja került fel: a kép egyik oldalán Szent Domonkos, másikon pedig Szent Jácint (Szent Jacek vagy Szent Hyacinthus) látható. A kasztíliai születésű és Bolognában nyugvó Szent Domonkos (1170 k. - 1221.) a róla elnevezett és általa alapított prédikáló rend, a domonkos rend (O. Pred.) képviseletében került a szentképre. Szent Jácint viszont a domonkos rend lengyelországi megalapítójaként tisztelt, aki a Szűzanya kultuszának lengyelországi terjesztésében, ápolásában kimagasló szerepet játszott. Élete csodás eseményekben volt gazdag és összekapcsolódott a Szűzanya kultuszával, nem véletlen tehát, hogy a kegyszobor legendájának képi ábrázolására ő is felkerült. (22. kép) Opolei Jacko, a domonkos rendi Jácint atya, az európai szentek sorában Pater Hyacinthus, Lengyelországban St. Jacek 1185-1257 között élt. Lengyel nemesi család sarja, egy ősi nemzetségből az Odrowazokból származik, ezért Odrovasiusnak is nevezték. Gróf Eusták Konsky fiaként látta meg a napvilágot az akkor Lengyelország részét képező sziléziai Kaminban. A kiváló lelki adottságokkal rendelkező ifjú tanulmányait Krakkóban és Prágában végezte, majd a Bolognai Egyetemen teológiai és kánonjogi doktorátust szerzett. Hazatérve testvérével, Ceslaussal, a későbbi Boldog Ceslaussal, Szilézia apostolával együtt krakkói kanonokok lettek. Amikor 1218-ban nagybátyjuk Iwo Kinsky lett Krakkó püspöke, Rómába menve két unokaöccsét is magával vitte. Itt azután magával a rendalapítóval, Domonkossal találkoztak, akitől a hagyomány szerint a domonkosok rendi ruháját, a habitust is megkapták. Oly mértékben fellelkesedtek az új rendtől, annak célkitűzéseitől, tanításaitól, hogy nyomban elkötelezték magukat iránta, így tehát nem véletlen, hogy a Santa Sabina templomban maga Domonkos adta rájuk a
