Tóth G. Péter szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 25 (Veszprém, 2008)

szeírás zalai főesperességre vonatkozó része a veszprémihez hasonlóan részletes, az esperesi kerületek mellett a plébániákat és a plébánosokat is feltünteti.

111 • Balatonfői kerület (17 plébánia, ebből 9 üres) • Tapolcai kerület (23 plébánia, ebből 18 üres) • Sümegi kerület (22 plébánia, ebből 15 üres) • Szántói kerület (20 plébánia, ebből 11 üres) • Kapornaki kerület (30 plébánia, ebből 13 üres) • Egerszegi kerület (19 plébánia, ebből 3 üres) • Novai kerület (23 plébánia, ebből 7 üres) • Szepetneki kerület (27 plébánia, ebből 7 üres) A zalai főesperesség volt a veszprémi egyházmegye egyetlen olyan területe, ahol feltételezhető az egyházszervezet valamiféle folytonossága az 1550-es évek és a XVII-XVIII. század fordulója között.

112 A többi főesperességhez képest feltűnő az a szervezettségi fok is, amelyben az 1720-as években megjelenik a forrásokban. Az 1726-os összeírásból két esperesi kerületre következtethetünk,

113 majd az 1728-as összeírás már néven is nevezi a keszthelyi és zalaegerszegi kerületet.

114 Az egyházmegye török kori történetének ismeretében biztosak lehetünk abban, hogy a XVII. században ezen a területen is csupán egy esperesi kerület létezett.

115 Az eredeti kerület súlypontja a későbbi keszthelyi kerület területére eshetett. Az esperesi kerület kettéosztásának ideje nem ismert, de elképzelhetőnek tartom, hogy — mint egy évtizeddel később a buda-fehérvári kerület esetében — a főpásztor a felosztás előkészítéseként nevezett ki két esperest egy kerületbe.

116 Ez esetben az eredeti „zalai" kerület kettéválását 1726 és 1728 közé kell tenni. A két esperesi kerület, a keszthelyi és a zalaegerszegi között határként a megyét hagyományosan két részre osztó Zala folyó szolgált.

117 A főesperesség területén fekvő esperesi kerületekben az 1740-es évek végén következett be újabb változás. A kerületek számát megduplázták, mégpedig oly módon, hogy a keszthelyi kerület kettéosztásával létrehozták a tapolcai kerületet, a zalaegerszegiből pedig a kanizsai kerületet hasították ki. Ennek az átszervezésnek a pontos időpontját jelenleg nem ismerem, csupán Padányi Bíró Márton 1757. évi Rómába küldött jelentésére támaszkodhatok. Ebben mind a kanizsai kerület, mind a tapolcai kerület esetében 1747 olvasható mint az alapítás éve.

118 A Padányi által megadott adatok fenntartásokkal kezelendőek, de a tapolcai esperesi kerület esetében pontosan emlékezett. 1746 nyarán került ugyanis sor a későbbi tapolcai kerület plébániáinak összeírására. Mivel ebben a kötetben sehol nem található utalás arra, hogy önálló kerületről lenne szó, Kozorics Ferenc tapolcai plébánost, a kerület későbbi esperesét pedig csupán plébánosi mivoltában említi meg a jegyzőkönyv, ezért azt kell feltételeznem, hogy az egyházlátogatás időpontjában a vizitált plébániák még a keszthelyi kerület részét képezték. 119 Az egyházlátogatást a tapolcai kerület kialakítását megelőző öszszeírásnak vélem. A Cassa parochorumba befolyt összegekről készített 1747-es kimutatásban azonban már szerepel a kerület,

120 alapítására tehát ez év elején kerülhetett sor. A kanizsai esperesi kerület kialakítása valamivel később történhetett. Az előbb említett 1747. évi Cassa parochorumba befolyt összegekről felvett összesítésben a kanizsai nem szerepel, s az 1748 tavaszán lefolytatott plébánialátogatásokról felvett jegyzőkönyvben még egy kerületbe tartozónak tüntették fel a későbbi zalaegerszegi és kanizsai esperesi kerületek plébániáit.

121 Figyelembe véve, hogy az eddig átnézett források csupán az 1750-es évek első éveiből tudósítanak a kanizsai kerületről, illetve espereséről, hajlok afelé, hogy a kerület megszervezésére csupán az 1740-es évek legvégén, vagy 1750-ben került sor.

122 A tapolcai és a keszthelyi esperesi kerület közötti határ nem követte a korabeli járáshatárt, attól nyugatabbra húzódott. Ennek köszönhetően a tapolcai kerület magába foglalta Sümeg mezővárosát, illetve Zala megyének a Sümeg-Türje vonaltól északra fekvő területeit is. Kelet, azaz a veszprémi esperesi