Tóth G. Péter szerk.: A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 25 (Veszprém, 2008)

a kiegészítéseket

24 sem, amelyek egyes, elsősorban jövedelem-összeírásokhoz kapcsolódnak, még akkor sem, ha azokat később a plébánia megalapítására vonatkozó utalással egészítették ki. Ugyancsak problémát jelent a plébániák alapítási idejének megállapítása. Ez esetben Padányi Bíró Márton püspök Rómába küldött 1757. évi jelentése volt irányadó, amelyben közölte az esperesi kerületek és az egyes plébániák alapítási évét is.

25 Ezeket összevetve egyéb forrásokkal,

26 illetve az összeírásokból nyert adatsorokkal megállapítható, hogy Padányi adatai jól orientálják a kutatót, bár általában egy-két éves eltérés tapasztalható az alapítás tényét megörökítő dokumentumokhoz képest.

27 Van azonban néhány problematikusabb eset is. Nemesvid esetében például Padányi 1748-as alapítást közöl, ugyanakkor az összeírásokban már 1734-től folyamatosan szerepel a plébánia.

28 Mérlegelve a fentieket úgy döntöttem, hogy az öszszeírásokban való megjelenést veszem alapul, függetlenül attól, hogy az egybecseng vagy épp különbözik Padányi, illetve egyéb források meghatározta adatokkal. Természetesen ennek lehetnek „áldozatai is", elsősorban a szerzetesek által ellátott plébániákra kell itt gondolni. Ezeket igyekeztem korrigálni, de biztosan lappanganak további javítanivalók is az adataim között.

29 A fentiek előrebocsátásával az volt a célom, hogy bemutassam a legfontosabb módszertani problémákat, amelyek megoldásában igyekeztem következetesen eljárni. Az alkalmazott következetesség minden bizonynyal azt is jelenti, hogy sok adatot, amelyek módosíthatnák az egyes plébániákról felhalmozott ismereteket — ideiglenesen — veszni hagytam. Tehettem ezt azért, mert jelen dolgozat eredményeit véleményem szerint nem befolyásolja érdemben néhány tucat település adatainak viszonylagos pontatlansága, s minden egyes adat ellenőrzése óriási, meg nem térülő többletmunkával járt volna. A plébániák vizsgálata egy másik dolgozat feladata, amelyhez már kevésbé lesz nélkülözhető az adatbázis kiszélesítése. Főesperességek a XVIII. századi veszprémi egyházmegyében

30 Az egyházi közigazgatás egyházmegyén belüli legnagyobb egységét a főesperességek jelentették. Logikus tehát, hogy először ezek alakulását és szerepét vizsgáljam meg a korabeli veszprémi egyházmegyében. A középkorban, ahogy korszakunkban is, az egyházmegye területe öt megyére terjedt ki.

31 Magába foglalta Pilis megyét, Fejér megyét, Veszprém megye déli és keleti felét, Zala megye nagyobb részét, valamint Somogy megyét. Az egyházigazgatási beosztás is a megyerendszerhez kötődött, annyi módosítással, hogy Somogyban két főesperesség volt,

32 így a középkorban hat főesperesség alkotta a püspökséget:

33 • Budai főesperesség

34 • Fehérvári főesperesség • Segesdi főesperesség • Somogyi főesperesség • Veszprémi vagy székesegyházi főesperesség • Zalai főesperesség A középkorból ránk maradt forrásokban folyamatosan szerepel mind a hat főesperes, akik egyben a székesegyház kanonokjai is voltak. Egy 1550-es összeírásban ugyanez a főesperesi beosztás figyelhető meg.

35 A XVIXVII. század folyamán azonban mind az egyházmegye, mind a káptalan történetének legkritikusabb szakaszát élte meg. A budai, fehérvári, segesdi és somogyi főesperességek teljes egészében török uralom alá kerültek, s jelentős területeket vesztett el a veszprémi és a zalai főesperesség is. Ezzel párhuzamosan a középkorban 36 tagból álló káptalan is gyakorlatilag megszűnt, 1630-as újjáalakításakor mindössze öt kanonokot számlált.

36 Mindez a reformáció térhódításával karöltve magával hozta a katolikus egyházszervezet jelentős, sok helyütt teljes leépülését.

37