A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 24. (Veszprém, 2006)

Varga É. Teréz: Szívvel, lélekkel, becsülettel. Főhajtás egy olyan pedagógus házaspár előtt, amilyet „nem terem már ez a mai világ”

Somfai Jánoshoz sem volt kegyesebb a sors. 1913. szeptember 30-án Jánosházán született. Apai ágon német ajkúak voltak az ősei, édesapja ötéves korában tanult meg magyarul. A továbbiakban géplakatos lett, majd később is folyamatosan képezte magát. Édesanyja zalaszentgróti származású női szabó mester volt. A szülők három gyermeke közül egyedül János maradt életben, testvérei korán elhaltak.

10 Erre az időszakra Somfai János így emlékezett vissza a naplójában:" „Születésemkor háború. Apámat mint közös hadseregi vártüzért már a részleges mozgósításkor behívták. Házasodása után Anyukát lemondatta a régi megrendelőiről, mert otthon akart ebédelni, fehér asztalnál. Az apa bevonulása után, kereső hiányában, teljes anyagi összeomlás. A Magyar utcai családi házat el kellett adni. Egy Nagy nevű földműves vette meg. Még emlékszem, hogy a tornácról balra nyíló konyha cementlapjait feltörve beállították a vályúk lábait. (...) Jött a Tanácsköztársaság. Lövöldözés, gyilkolás, rombolások. Aztán a romokon lassan meginduló új élet. Apám csak a munkával törődött, társai kizsákmányolták. Halála után (1929-ben) abbamaradt reáliskolai tanulásom." (Jött a negyedik tüdőgyulladása is. Jánosházán végzett elemi és polgári iskolai tanulmányait a sümegi Állami Főreáliskolában folytatta akkor.) Somfai Jánost édesanyja irodalmi érdeklődése indította el a tanítói pályán. 1930-ban „féldíjasként" került a Pápai Tanítóképzőbe. Másodéves korában költöztek Pápára. Albérlőket tartottak, ő pedig diákokat korrepetált. Később az édesanya sokat betegeskedett. Fia kántor lett a kórházi kápolnában, emellett folytatta a korrepetálásokat is. így apránként sikerült annyi pénzt összeszednie, hogy többé nem kellett "kosztos diákokat" vállalniuk.

12 1935-ben a kitűnő minősítéssel tanítói oklevelet szerzett Somfai Jánost így búcsúztatta Molnár Oszkár miniszteri biztos: „Gratulálok, fiam, de legalább két évig ne próbáljon pályázni tanítói állásra!"

13 A miniszteri biztos jóslata, sajnos, igaznak bizonyult. Mint akkoriban annyian, ő sem kapott állást, még színjeles oklevéllel sem. 1935. novemberétől „szellemi szükségmunkás" lett városi megbízatással. Ez többnyire kisegítő közszolgálati munkát jelentett, de úgy, hogy a nyugdíjjogosultsághoz szükséges minimális idő ne jöhessen össze. 1937. szeptember 27-től másodmagával mégis megbízást nyert a város polgármesterétől az akkor megnyílt tókerti (később: Munkácsy Mihály) elemi népiskolához, mint „helyettesítéssel ideiglenesen megbízott tanító". Megbízása a véglegesek megérkezéséig, 1938. január 10-ig tartott. A továbbiakban megint szellemi szükségmunkával és házi tanítással tartotta el magát és betegeskedő anyját.

14 Együtt tovább az úton. A bakonybéli tizenhat év Pados Mária Pápára hazatérte után a városi hivatalban és az énekkarban is találkozott a szintén szellemi szükségmunkás Somfai Jánossal. Egyikbe a szükség űzte őket, másikba a lélek szabadságvágya. 1938. őszén összeházasodtak. Hamarosan rájuk mosolygott a szerencse. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Jánost kinevezte egy kény szernyugdíj ázott helyére, Bakonybélbe. Igaz, csak „helyettesítéssel, ideiglenesen megbízott" tanítónak. A rajzot, kézimunkát, más tárgyat gyakran a feleség tanította, fizetség nélkül. A férjet 1941-ben véglegesítették. Mária az 1946/47es évben már hivatalosan is tanított, igaz, csak egy hadifogságban sínylődő pedagógust helyettesíthetett. Rendes kinevezést csak az államosítás után, 1948ban nyert. Ekkor már megvolt a nagyobb, három fiú és mellettük a járásképtelen anyósról is gondoskodnia kellett

1515

. Nem csoda, hogy a továbbtanulásról szövögetett álmai egyre valószínűtlenebbé váltak. János 1939-től kántortanító lett. Mint akkoriban általában a falusi tanítók, a község értelmiségi szolgálója, mindenese volt ő is. Szívesen dolgozott a gondjaira bízottakért. Többek közt a helyi népművelés szervezője, a községi népkönyvtár kezelője, a község idegenforgalmi ügyintézője, a helyi hitelszövetkezet könyvelője is volt. Emellett természetrajzi és néprajzi gyűjtő, az országos sajtó és intézmények alkalmi tudósítója.

16 Feleségével együtt rengeteget dolgoztak. A munkás hétköznapok rendjébe azonban csakhamar beleszólt a háború. A tanító úr sok egyéb feladata mellé még a helyi leventecsapat parancsnoki teendőit is megkapta.

17 Az 1944. november 6-án a falu határában lezuhant amerikai vadászrepülőgép pilótájának eltemetését is ő szervezte meg. Erről részletes feljegyzéseket is készített.

18 Néhány nap múlva, háromgyermekes igazgatótanító létére, behívták katonának. Gyors és felületes kiképzés után, mint légvédelmi gépágyús tüzért 1945. februárjában kivezényelték Németországba. Harci cselekménybe szerencsére nem keveredtek. Francia őrizetbe kerültek, ahonnan eljártak dolgozni. A levitézlett tisztek így akartak a felszabadítóknál jó pontokat szerezni. Ezért is tartott egészen őszig a kintlét.

19 A félig-meddig hadifogolyként eltöltött nyolc hónap 314