A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Veszprém, 2004)

Ács Anna: Ady Endre balatonfüredi utazásainak mitológiája. A mítoszok utazója – az utazó magán- és társadalmi mítoszai

ÁCS ANNA ADY ENDRE BALATONFÜREDI UTAZÁSAINAK MITOLÓGIÁJA A mítoszok utazója - az utazó magán- és társadalmi mítoszai Az utazások, mint a megszokott környezettől való időszakos eltávolodások Ady Endre rövidre szabott életében kiemelt szerepet töltöttek be és erőteljesen hatottak mind publicisztikájára, mind költészetére. A mássággal, idegenséggel találkozás, a szabadság ritkán átélhető élményét adták neki, majd menedéket a sűrűsödő hétköznapi gondok elől, végül a gyógyulás reményét villantották fel számára. A költő sohasem testesítette meg az utazó archetípusát és a modern, bedekkeres turisták közé sem tartozott. A mítoszok utazójaként, kereső, felfedező emberként valami elől és valami után indult. Erről így fogalmazott: „Nőtt a horizont, távolodott az Ég, és én egyre szomorúbbnak láttam a magyar felhőket. (...) Egyazon erő űz el a Duna tájáról, ami a magyar parasztot. Menni, menni akárhova, mert itthon rossz. A Caronia utasai kenyér céljából bujdosnak el, s a magamfélék valamiért, ami ez országból jobban hiányzik a kenyérnél is."

1 Élete első külföldi útja 1903 márciusában Velencébe vezetett.

2 Ekkor már huszonhat esztendős, újságíró és egykötetes költő. Nagyváradról Bécsen keresztüljutott el a városba, ahol néhány napot töltött. Rövidesen a világ is kinyílt előtte Európa egy nevezetes szegletén keresztül. 1904 januárjának végén a Kőrös-parti Nagyváradról Párizsba, a „szép ámulások szent városába" utazott. Nem csupán néhány napra, hétre, hanem néhány nap híján egy teljes évre. Ámulni és dolgozni érkezett, több, eltérő beállítottságú fővárosi lapnak (Budapesti Napló, Budapesti Hírlap, Vasárnapi Újság) lett a párizsi tudósítója, levelezője. Utazása indítékairól e sorokat vetette papírra: „Mindenekelőtt pedig szeretném s akarnám, hogy egy új világban s tartalmasabb életben az önmagamhoz való kedvemet és hitemet visszanyerjem, s talán, hogy künn egy kicsit megszeressem azt, amit itthon hagyok s amiben ez idő szerint nagyon kevés szeretni - és ösztönöznivalót látok."

3 Ady hét alkalommal töltött hosszabb-rövidebb időt Párizsban. 1911 nyaráig minden esztendőben heteken, hónapokon át kóstolgatta a szabad levegőt. A modernitás híveként érkezett a városba, mohó szomjjal a szellemi pezsgés, a demokrácia gyakorlata, a polgári lét iránt. A modern társadalom működésének megismerésére vágyott, bár tudta, hogy az nem lehet üdvözítő számára sem, viszont több annál a kárhozottnál, amelyből érkezett. Szabadságra és jóra áhítozva a kevésbé rosszat kereste, innen eredt az árnyalatok iránti érzékenysége és előítéletessége. A költő egyik korai méltatója szerint, nem Párizs teremtette meg Adyt, hanem Ady teremtette meg a maga Párizsát. Látni akart valamit, és meg is pillantotta a keresettet. Lázas ismerkedése a várossal, az események habzsolása arra (is) utal, hogy a lelkében fölsejlett Párizs-képet kereste a valóságban. Párizsi írásaiból az általa meglátott (vagy álmodott) világ mind teljesebb arculata rajzolódik ki intellektusának finom érzékenységével.

4 Ady párizsi útjain a magánfelfedezés öröméhez a társadalmi hasznosság érzete kapcsolódott. Cikkeiben, beszámolóiban az általa mulandónak és értékesnek ítélt dolgok megörökítésére törekedett. Utazási magánmítoszait, egyéni szinten átélt élményeit egyfajta szimbolikus megjelenítéssel társadalmi mítoszokká formálta a magyarság számára. Az akkori világ fővárosának tartott Párizs felfedezésében, az élmények megszerzésében - mint rendszerint későbbi útjain is - egy asszony segítette. Lédával, a „könnyek asszonyával" innen utazott a Riviérára, Olaszországba, Svájcba. Szerelmi mámorban, rejtekhelyet keresően, s hogy kiteljesedhessen a költészete. Párizsban és általában külföldi útjain kevés verse született. Ám a nagyvárosban érett költővé, miközben újságírói tehetségét kamatoztatta.

5 Későbbi külföldi utazásai Bajorországban, Ausztriában, Olaszországban, a dalmát partoknál már inkább gyógykezelések.

6 Betegségek és állandósult egzisztenciális gondok gyötörték. 1909-ben így írt: „egyenlőre szeretnék az élettől még két-három-négy tűrhető esztendőt kizsarolni."

7 Ez év márciusában Monacóban 265