A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Veszprém, 2004)

Schleicher Vera: Balatoni emlékeink. A veszprémi Laczkó Dezső Múzeum Néprajzi Gyűjteményének balatoni műtárgyai

támlájú székek, zöld szemes cserépkályha stb.) játsszák a meghatározó szerepet. E közös jegyek ellenére a Bakonyi Ház gazdasági épületeinek hiánya, valamint a két tájegység gazdálkodásbeli különbségei igen hamar felvetették egy „balatoni skanzen" építésének szükségességét is: „ ...nemcsak gazdasági épületekkel... de Vajkai tanulmányai alapján a szőlőmívelés és borgazdaság emlékeit is bemutató pincével, illetve présházzal együtt"^ Az 1938-ban még Balatonalmádiba tervezett szabadtéri múzeum gondolata később is több ízben felbukkant: Vajkai Aurél például 1951-ben tekintett meg „egy borászati múzeumnak alkalmas présházat "

n Badacsonyban. A terv azonban csak 1966-ban valósult meg Tihanyban - a borászat helyett a halászatot mutatva be mint „helyi specifikumot". A balatoni idegenforgalom fellendülése, s ugyanakkor a népi kultúra iránt országszerte mutatkozó érdeklődés az 1930-as évekre felértékelte a megyei múzeum néprajzi gyűjteményét. Azonban sem a part menti üdülőtulajdonosok rendszeres veszprémi múzeumlátogatásai, sem a Balatoni Intéző Bizottság balatonfüredi háziipari és népművészeti kiállítása

33

, sem a készülő tihanyi Népművészeti Ház nem ösztönözte a Balaton térségének kutatására a megyei múzeum munkatársait. A BIB által kiküldött, balatoni népművészek nyilvántartására szolgáló kérdőíven mindössze egy „alkotót", az akkor már a Bakonyi Házban rendszeresen bemutatót tartó Illikman József csutorást nevezték meg. A füredi kiállításra pedig a megyei népművészeti anyag „ legősibbnek" tartott darabjait gyűjtötték össze, a következő indoklással: „háziipari anyagot a Balaton mellől - annak hiányában - sajnos nem tudunk kiállítani. "

34 A

II. világháború után az érdemi gyűjteményi munka 1951 -ben kezdődött. Vajkai Aurél gyűjtőútjait és az államosított bérházak műtárgyainak begyűjtésében játszott szerepét már érintettük. Szintén az ő személyéhez kötődik két nagy lélegzetű kutatási program, amelyből végül egyik sem valósult meg. A „TszCskezelésben lévő szőlőterületek művelésmódjának néprajzi tanulmányozása" Vajkai 1952-54-es munkaterveinek és kiküldetési jelentéseinek visszatérő fordulata volt, ám e gyűjtés eredményeiből nem született tudományos publikáció. Amint arról fényképfelvételei tanúskodnak, Vajkai valóban felkereste e szőlőket, ám a terepmunkát feltehetően a szívügyének tartott téma - a szőlőbeli építmények - tanulmányozásával töltötte. A másik program szintén 1952-ben indult volna, azzal a céllal, hogy а МОК részéről központi határozattal kijelölt kutatók (az ún. „észak-dunántúli néprajzi gyűjtőcsoport") Vajkai vezetésével közös kutatómunkát végezzen a Balaton térségében. Az első kijelölt helyszín Vörs volt, de Vajkai további kutatópontok előkészítését is tervezte Szepezden, Keszthelyen és Kővágóörsön, ez utóbbit az északi és déli part néprajzi különbségeinek kidomborítása szempontjából tartotta különösen alkalmasnak! A kezdeményezés azonban rövidesen elhalt, feltehetően a kutatócsoportba jelölt „önkéntes" néprajzosok ellenállása miatt.

35 A Veszprém Megyei Idegenforgalmi Hivatal balatoni rendezvényeiben (kiállítások, programok, kiadványok) való szakértői részvétel mellett meg kell még említeni Vajkai közreműködését az 1960-as évek közepétől az Országos Műemlékfelügyelőség falukutatásaiban, amely a Balaton-parti településekre és a szőlőhegyekre is kiterjedt - e két tevékenység azonban nem járt tárgygyűjtéssel, közvetlen muzeológiai haszna inkább a Negatívtár anyagának gyarapodásában mutatkozott meg. Az 1960-as évek néprajzi-muzeológiai tevékenységét a tájházak berendezésének összegyűjtése határozta meg. A tihanyi Gazdaház, majd a Halászcéhház kiállítási tárgyainak gyűjtését a BIB közreműködésével Vajkai Aurél kezdte meg, majd Dám László, Erdélyi Zoltán és Gráfik Imre folytatták. Megjegyzendő, hogy a Balaton - Vörs mellett - „ egyetlen igazi halászfalujában "

36 gyűjtött tárgyak között egyáltalán nem volt halászati eszköz, és a gazdálkodással kapcsolatos tárgyak száma is feltűnően kevés (mindössze három: egy tövisborona, egy hombár és egy járom). A tárgyak 90%-a bútor és konyhafelszerelés, ezt néhány szőlészet-borászati eszköz, illetve szentkép egészíti ki. A múzeum történetének utolsó három évtizedében közel 600 tárgy került a néprajzi gyűjteménybe a vizsgált területről. A tárgyak felét (318 darabot) az 1968ban a múzeumba került Törő László gyűjtötte, pontosabban (túlnyomórészt) vásárolta, ami tudatos, átgondolt gyűjteménygyarapításra utal. A gyűjtemény tudományos koncepcióra épülő gondozását sejteti a Petánovics Katalinnal közösen készített 10 éves távlati terv is, amely 1971 -ben látott napvilágot, és a meglévő műtárgyállomány áttekintésére alapozva vázolta fel Veszprém megye néprajzi kutatásának jövőképét.

37 A keszthelyi Balatoni és veszprémi Bakonyi Múzeum néprajzi anyagát valamint a szakirodalmat szakcsoportok és területi megoszlás szerint is vizsgáló elemzés egyértelműen kimutatta, hogy a földrajzi eloszlást tekintve a szellemi néprajzi vizsgálatok, de a tárgygyűjtések legkedveltebb területe egyaránt a Balaton északi partja volt, sőt, ahogy Petánovics Katalin a tanulmányt megvitató ülésen fogalmazott: „...A Balaton északi partvidéke szinte teljesen felgyújtott terület"

38

. Az elégedettség oka nyilvánvalóan az akkor még a 223