A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Veszprém, 2004)
Tóth G. Péter: Parázna lelkek – lelki paráznák: katolikus és protestáns nézetek a lelkek fertőzöttségéről a kora újkorban
jaival igazolt eljárás, a megkövezés vagy a középkori népi hiedelmekkel átitatott karóval átdöfés és élve eltemetés. Itt és most csak a büntetőperes eljárásokhoz kapcsolható példákat idézem, és nem térek ki az egyházi benedikció vagy a laikus ördögűzés Pócs Éva által vizsgált és bemutatott egyéb rítusaira. 90 Az ördögi megszállottság és a papi közreműködéssel végrehajtott, szertartásos ördögűzés irodalmi példáinak tekinthetjük az Érdy-kódexben (1512) található elbeszéléseket, ahol az ima, mint eszköz mellett drasztikusabb megoldásokról is olvashatunk. 91 A megszállott személy ördögűzés alatti lekötözését találjuk a Bandinus-kódexben (1620) is, a nyugati, katolikus és a keleti, ortodox gyakorlat különbségeire rávilágítva: „Az oláhoknál az ördögűzésnek csodálatos módja van, mert akiről gyanú támad, hogy rossz szellem szállotta meg, szorosan oszlophoz, kútágashoz kötik, ahol fütykösökkel és öklözéssel jól elpáholják. Éjjel nappal nyugtalanítva elfárasztják, éhséggel kínozzák. Hogyha ez sem elég, tüzes vassal perzselést és égetést alkalmaznak, különösen a torok és a szív táján égetik. Ezzel remélik elérni azt, hogy a testen eszközölt kínzások az ördögöt is kínozzák, és végül enged, de meg szokott történni az is, hogy az okozott fájdalmak magát a lelket is kiszorítják a test hüvelyéből." 92 A laikus, spontán szerveződő ördögűzési esetekről tudósítanak a boszorkányság vádat tartalmazó büntetőperek is, ahol az ördögtől megszállott kezelési módjaként a megszállott lekötözését szintúgy említik: „azon asszonyember pendelye kötőjível megkötöttem, hogy ne beszélhessen" 91 ; „az ördögöket vallatni kell, csak az sarkát kell megmetélni." 94 A láb átvágása épp a test integritásának megsérülését, az akhilleuszi pontra való rátapintást jelent. A megszállottság és a boszorkányság kapcsolatának nyomait találjuk továbbá egy borsodi hatalmaskodási perben is, ahol egy asszonyt „gyanú" miatt gyilkolnak meg. „Fürösztik az ördögöt (!)" kiáltott fel az egyik tanú a vallomásokban, aki épp azt látta, hogy már akkor az hajóból a vízbe „mártogatták" Boda Dorkót. A fürösztés után az asszonyt megkötözték és erősen korbácsolták, majd pedig „puskával döfölték". Egy kis idő múlva a tanú már csak azt látta, hogy a kert végében egy oszlophoz kötözték az öreg nőt, és a vádlott, Molnár András körülötte „forgolódott". Szavai szerint azt hányta az asszony szemére, hogy „ő csinált volna valami mesterséget". Mivel a megkötözött asszony semmit sem szólt, Molnár András egyre dühösebben kérdezte és kínozta, mondván: „Vally, ördög atta (!)" 95 A büntetőperek bizonyító szakaszában alkalmazott ördögűzésre utaló eljárások elsősorban azt a célt szolgálták, hogy a megszállottság testi jeleit feltárják. A középkori istenítéletekkel foglalkozó Robert Bartlett világított rá arra, hogy a kora újkori nagy boszorkányüldözés idején újra használatba vett istenítélet jellegű eljárások, mint a boszorkányfürösztő vízpróbák, nem feltétlenül tekinthetőek az egyház által is támogatott eljárásoknak, hisz nincs lényegi és folyamatos kapcsolat a középkori liturgikus és a kora újkori bizonyító érvényű vízpróbák között. Szerinte ezek az eljárások egy mindvégig jelen lévő népítéleti - a szokásjog által is meghatározott és fenntartott - gyakorlat részei voltak, amelyeket a nagy boszorkányüldözés idején a demonológiai traktákat készítő értelmiség fedezett fel újra, mint a boszorkány azonosításához és kigyógyításához alkalmazható hatékony módszert. Bartlett szerint ezek a divinációs technikák a társadalom hierarchikus felépítettségét tükrözték, hiszen a boszorkányság vádja esetén a választott istenítéleti eljárás nem a vádtól, hanem a vád személyétől függött. Amíg például a perdöntő párbaj az elit által használt forma volt, addig a tüzes vaspróba, és a vízpróba, valamint altípusaik a köznép igényeit elégítették ki. Vízpróbát szinte kizárólag közember gyanúsítottal szemben alkalmaztak a IX-XII. században, amint erről Norman Cohn könyvében olvashatunk." 6 A XII. századtól az eljárás azonban némileg átalakult, a XV. századtól pedig már fel-felbukkantak azok a források is, amelyekben a vízpróbát, mint a boszorkányság gyanújának egyedüli és legjobb igazoló módszerét tartották számon (rigai nemzeti zsinat határozata, svájci kantoni határozatok 97 ). A XII-XV századi átmeneti időszakban egyébként az istenítéletek a kelet-európai hivatalos eljárásjogból is sorra kikoptak, és helyüket a boszorkányfürösztések új formái vették át, amelyek a XVI. századtól a nagy boszorkányüldözéssel párhuzamosan szaporodtak meg. Alfred Soman szerint a „falusi bírák túlságosan is támaszkodtak erre a kétséges gyakorlatra, hogy legenyhébb bizonyítási eljárásként is a vízpróbákat alkalmazták, és ezek a nyilvános előadások gyakran végződtek lincseléssel. A láncreakcióként bekövetkező feljelentgetések és gyorsított kivégzések olyan helyzetet teremtettek, amelyben a falvak lakói lezülleszthették a bíróság szerepkörét, és saját magáncéljaikra használhatták fel azokat." 98 A XVI. század vége tekinthető ilyen szempontból fordulatnak, amikor tucatnyi esetet regisztrálnak szinte egy időben Európa minden pontján, Angliában 99 , Spanyol-Németalföldön, a Német-Római Birodalomban, 100 de Magyarországon is. Ekkor kezdi a teológus és a jogtudó elit is újra felfedezni a boszorkányazonosítás hatékony eszközének a vízpróbát, aminek következtében végül trakták, értekezések tucatjai születnek meg a témáról, hogy egészen a XVIII. század végéig kitartsanak munícióval a boszorkányüldözéshez. 170
