A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 23. (Veszprém, 2004)

Tóth G. Péter: Parázna lelkek – lelki paráznák: katolikus és protestáns nézetek a lelkek fertőzöttségéről a kora újkorban

szerette, sokszor el ment az ágyához, de ott nem közöskedet véle, a midőn pedig most vallani akart, azt mondotta néki az ördög, csak kiálcs, de ne valy semmitis." Sőt Kántor Kata azt is tudni vélte, hogy midőn Tokainét a tűzzel égetni kezdték az ördög azt mondotta neki a „pokolban nem fog szenvedni, csak kevese, azt mint néki parancsol, mert Isten sincsen, a mit akar az ember azt cselekedheti."

50 E sokak által ismert példa mintha csak Marosvásárhelyi és Binsfeld eseteit idézné, a boszorkány nem érzi a tortúra pokoli kínjait. A tortúra hatására vallja a korosodó Fehér Ilona, hogy hozzá gyakran járt az ördögszeretője. A tortúravallomásban leírt alak az ő esetében egyfajta vágyálom „megtestesülése": „(Micsoda ruhában volt az ördögöd.) Iffiu paraszt Ember formájában paraszt ruhában. [...] (Veled hálté az ördög.) Hált velem és volt közöm véle testemben tevén testit hideg volt, csontbul való, sokáig tartván testemben, és valamint férfiúval szokás közösködnyi, ugy volt nékemis véle közöm, s teczetis nékem. (Miképpen beszélt veled adotté édesgető szókat.) Adott tudniillik: Édes Szivem, édes Lelkem. [...] (Ötett tartottadé te Istenednek és kinek hittak.) Ötett tartottam, Plútónak hivták. (Mikor el tagadtad a te Istenedet mit fogattal az ördögnek.) Azt fogadtam, hogy Pokolbanis el megyek véle. (Hányszor volt közöd véle és szerszámát fogtade.) Sokszor, minden héten kétszer, háromszor, szerszámát megh fogtam, de csontbul volt. [...] (Miért szeretted jobban az ördögöt mint az Uradat.) Azért hogy az Uram vén volt az ördög pedig iffju volt."

51 Az ugyancsak nem fiatal Vörös Ilona ördögszeretője testi gyönyörökkel nem szolgált - mint Fehér Ilonának valójában csak fizikai fájdalmat volt képes okozni: „szép iffjú legény képében velem közösködött hasamra feküvén és abbanis gyütt le a belem, mert s.v. csont a fasza nékie ki húzta véle belemet."

52 Mint látjuk az ördöggel való közösülést lényegében nagyon is fizikálisnak gondolták. Az ördög a végbélen keresztül tud behatolni a testbe, hogy megszállja áldozatát. Ajegyzőkönyvékben szereplő vallomások gyakran késztették tehát a pereket írásba foglaló bírósági értelmiségieket (talán műveltségükből adódóan), hogy a jogkönyvekben említett elbeszélői motívumok mellett akár a bibliai történeteket, esetleg az ismertebb szent legendákat, a katolikus példatárak eseteit is felfedezzék a tanú- vagy tortúravallomások mögött. És viszont, a bibliai szöveghelyekre való utalással mintegy „felülírhatták" az „eredeti" elbeszéléseket is. Ennek az állításnak a bizonyítására azonban érdemes áttekinteni a protestáns, a minden bizonnyal a biblikus nyelv hatását tükröző peres forrásokat is. A zömében protestáns lakosú területek boszorkányüldözői gyakorlatában is fel-felbukkantak a varázslást és a paráznaság bűnét összekapcsoló bibliai szöveghelyek. A Bihar vármegye déli részén, a Feketekörös partján fekvő Feketebátorból maradt fenn az az 1591es keltezésű panaszlevél, amelyben a stílusából ítélve valószínűleg lelkész szerző közli az urasággal, hogy a lakosok egymást fejenként megeskették, s többfajta „latorság" mellett nyolc személy boszorkányságára derítettek fényt. A levélíró kérte, hogy a földesúr (Kutassy János) büntesse meg ezeket, lévén a falunak ebben nincs külön ítélkezési joga. Mint írta, „Az hatalmas istenért könyörgünk mind fejenként kicsintül fogva nagyig mi bátoriak, hogy uraságtok ennyi sok latorságoknak büntetésében ellen tartó ne legyen, mert az lator uraságtoknak sincsen épületire, hanem romlására, mert ez sok kurva helyet az férfiaknak mind jámbort találunk mi. [...] Azt parancsolja Isten, ti urak a gonoszt az én népem közül kiirtsátok, mert ha az bűnnek gyámoli lesztök, én titeket kiirtlak az én népem közül. Hát Istennek haragját ilyen nagy sok bűnökért ne viseljük fejünkön, mert ennyi latorság egész Erdőhátnak is elég volna, mennyi latorság ez egy helyen találtatott... még az erdei madarak is csak nem kiáltják."

53 A levélben a boszorkány és/vagy parázna személyek megbüntetésének hivatkozási alapja ki nem mondottan Mózes 3. könyvének 20,6. verse volt. A panaszlevél értelme tehát, hogy a valószínűsíthető egyházi szerző - az egész közösséget sújtó csapásokért a boszorkányokat bűnössé tevő kálvinista érvnek megfelelően - Isten haragjának eltávolítása és a közösség védelme érdekében követelte a világi hatalmaktól a boszorkányok megbüntetését. A vershely azt igazolta, hogy a szerző szerint a boszorkányok az emberek bűneinek elszaporodása és Isten büntetésekéntjelentek meg a közösséget elpusztítani. Ám a földesúri tekintélytől függő és a protestáns közösségek nem túl nagy becsben tartott lelkészeinek elképzelései mellett az országos perek nagy tekintélyű szerzőinek érvelésében is feltűnik ez a magvas gondolat, gyakran alátámasztva a bibliai locus classicusokkal. Erre utal az a tény is, hogy a kálvinista Alvinci Péter erdélyi főügyész iratai között ott találjuk a Béldi Pálné és tettestársai ellen lefolytatott monstre per kapcsán (az 1680-1687 közötti években) a lelki paráznákra utaló szöveghely „használatának" jegyzeteit.

54 Alvinci egyértelműen a Vulgatát használta és a Bibliát amolyan segédletként, kézikönyvként idézte, amikor a boszorkányüldözés szöveghelyeire hívta fel a figyelmet a peres eljárásban részt vevőknek (2 Móz 22,18; 3 Móz 19,31; 3 Móz 20,6; 3 Móz 20,27; 5 Móz 18,10-11). Ebben a protestáns miliőben az sem volt meglepő, hogy az ítélethirdetés szituációja, néha-néha az igehirdetéshez vált hasonlatossá. Egy 1719-es Bihar megyei 164