A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 21. (Veszprém, 2000)

Tóth G. Péter: Otthon és külvilág. Magánélet és nyilvánosság egy veszprémi polgár szemével (Dokumentumok a Laczkó Dezső Múzeum Adattárábó)

szüntelen tudakozódási folyamatot", és megpróbálta megismerni az új lakóhelyén élők háttértudásának azon szeleteit, melyekre szüksége volt a mindennapi kommunikációhoz; vagy „megkereste a visszautat". Ha eljutott oda, hogy a jelentések magától értetődőek lettek számára, és biztosan mozgott az új közeg jelentéshálójában, melybe „beköltözött", akkor otthonra lelt. A külső szemlélő szemével nézve Francsics negyvenévnyi szakadatlan munkával ugyan, de otthont teremtett. Naplójának mély olvasásakor azonban kiderül, hogy ez nem így van. Almában újra útra kelt, mint vándorlegény. Bár a „megszokás" stratégiáját választotta, mégis inkább a viszszaút, a „szökés" gondolata foglalkoztatta. Ezek után már csak az a kérdés, mi az oka annak, hogy negyven év alatt sem tudott gyökeret ereszteni? Francsics részéről megvolt a hajlandóság az új közegben való beilleszkedéshez. Valószínű tehát, hogy a környezet volt az, amely nem szándékozott őt befogadni. A külvilág Ahhoz, hogy megtudjuk miként is nézett ki az 1860-as években Veszprém; milyen volt az a tágabb környezet, ahol Francsics lakott, célszerű kétféle térképet használni. Az egyik az 1857-es külés belterületi kataszteri térkép, a hozzá kapcsolódó veszprémi lakóház-tulajdonosak névjegyzékével együtt, melynek segítségével rekonstruálni tudjuk Veszprém „fizikai környezetét" (ezt mutatja az 1. ábra). A másik segítség a Francsics naplójából megszerkeszthető mentális térkép, mely a város helyeinek hivatkozási gyakoriságából állt össze. A Francsics által említett vonatkozási pontokat, a mentális térképek szerkesztési elveinek megfelelően, a következő kategóriákba sorolhatjuk: utcák, területek, határvonalak, határátkelők, csomópontok és jelképek (ezt mutatja a 2. ábra). A két térkép közös olvasata számomra a következő. A vár (3. ábra) a világi és egyházi hatalom legitim tere volt. Ez a tér a székesegyház (4. ábra), a püspöki rezidencia, a kanonokok háza, a ferences kolostor, a piarista rendház és a papnövendékek szemináriuma révén „szent helynek" számított, aminek szimbolikus középpontjában a 18. században épített Szentháromság-szobor állt. Ebben a szakrális térben volt a világi hatalmat szimbolizáló megyeháza (5. ábra), a vármegyei börtön és a főispáni lak is. A vár alatt - a szimbolikus és fizikai értelemben vett hierarchiának megfelelően - lent helyezkedett el a város központjának számító piactér (6. ábra). Ez a tér a vár szent jellegével ellentétben a város profán központjának számított. Itt állt a megye és a városi elit által alapított Úri Kaszinó, a Veszprém város közönségének tulajdonában lévő takarékpénztár, mögötte a szintén a városhoz tartozó vigyázótorony és fecskendőház (7. ábra), valamint a városi elit; birtokosok, orvosok, gyógyszerészek, gazdag és kevésbé gazdag kereskedők kisebbnagyobb lakóházai, boltjai (8. ábra). A kézművesek által lakott utcák ebből a térből ágaztak le. Az északi irányban a Séd völgyébe lehúzódó utcában szappanosok, mészárosok, szíjgyártók, vargák és cipészek, esztergályosok, bádogosok valamint puskaművesek műhelyei és lakóházai voltak (9. ábra). Az északkeleti irányban szintén a Séd-völgyébe lejtő Rozmaring utcában szabók, kesztyűsök és vargák; a délnyugati irányban a vár alá ereszkedő Horgos utcában asztalosok, csizmadiák, kereskedők laktak. A város központjából, a piactérről, a „Fő utca" vezetett ki, melyben Francsics lakóháza állt. Ez a Babocsay téren érte el a Polgári Kaszinó épületét, a Kapuváry házat, és a Korona, korábban Stinglinck nevezett szállót. Erről a térről vezet a Palotai és a Szabadi utca a vásártérre. A vásártéren működő gabonapiac a Balaton déli oldalán megépült vasút megépítéséig volt jelentős. Az 1860-as években már csak halvány emléke derengett a korábbi gazdagságának. Hogy a Francsics által megélt "társadalmi tereket" életközelibb helyzetben írhassam le, célszerű volt a Laczkó Dezső Múzeum fényképtárának archív fotóit is áttekintenem, melyekkel a századfordulós Veszprémet kívánom bemutatni. Magánélet Ha az egyén kapcsolattartási viszonyrendszerét próbáljuk jellemezni, akkor azt az egyén társadalmilag meghatározott távolságtartó magatartásával tehetjük meg. Arthur Imhof munkájának felhasználásával ezek a következők: fizikai távolság; szociális távolság; életkori távolság; származási távolság; hierarchikus távolság és szereptávolság. Ezek a társadalmi magatartási formák az egyén életében párhuzamosan vannak jelen, és az életutat változó mértékben tudják befolyásolni.

8 A távolságtartó magatartásoknak két mutatója van. Az egyik a kiterjedés, a másik a kapcsolatok 142