A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 21. (Veszprém, 2000)

Tóth G. Péter: Otthon és külvilág. Magánélet és nyilvánosság egy veszprémi polgár szemével (Dokumentumok a Laczkó Dezső Múzeum Adattárábó)

csolatrendszer kiépítését, és ez hogyan hat az egyéni életútra? 4. Az egyén a társadalmi nyilvánosság és a magánélet különböző területein miként van otthon? Milyen eszközei vannak egy kispolgárnak arra, hogy a társadalmi nyilvánosság mezején létezését bizonyítsa? A 42 évesen naplóírásba fogó Francsics az 1850es években kezdte el összefüggő visszaemlékezések formájában megírni élete első négy évtizedét. Mikor ezzel végzett, a napi eseményeket megörökítő feljegyzésekből, naplószerü vázlataiból elkészítette élettörténetének szemelvényes válogatását az 1873as évig. Vörös Károly kutatásait felhasználva bevezetőként vázolom Francsics rövid élettörténetét: A vasi kisnemesi eredetű családból származó Francsics 1804. november 30-án született Pápán. Szíjgyártó mester apja a fiát kezdetben a pápai kollégiumban szerette volna taníttatni, de Francsicsot korhely életmódja miatt végül borbélyinasnak adták. Főhősünk 1820-ban szabadult fel, és hét évig tartó vándorútja során borbélylegényként dolgozott Szombathely, Cell, Győr, Pozsony, Pest, Érsekújvár és Nyitra műhelyeiben. 1823-ban vetődött Veszprémbe. Itt továbbra is borbélylegényként szolgált. Veszprémben ismerkedett meg egy csizmadia lányával, a kicsit testi hibás Jákói Zsófiával. Negyedszázadon át szorgalmasan borotválta mesterének vendégeit, leszokott a legényélettel együtt járó ivásról, takarékoskodni kezdett, és Jákóiék Horgos utcai házában, ahol lakott, virágokat nevelt. Önállósodására az ötvenes években került sor. Mestere visszavonulása után, Francsics hozzájutott a borbélymühelyhez és a műhely feletti emeletes házhoz. Ekkor, a már önállóvá lett Francsics, feleségül vette a korosodó Jákói Zsófiát, majd szinte hozományként - az adósságok vállalása mellett - átvette anyósának almádi szőlőjét is. 1859-ben Francsics egy belvárosi kétemeletes lakóház, almádi szőlő, széles vendégkörrel rendelkező borbélyműhely tulajdonosa volt. A nyakába vett vagyon azonban súlyos tehernek bizonyult. A házon és a szőlőn lévő adósságok kifizetése nagy erőpróbát jelentett számára. Mindezek mellett a Veszprémet is sújtó gazdasági válság is kihatott életmódjának alakulására. A gazdasági hanyatlást családi tragédiák sora követte. Gyereke nem született, ezért unokaöccseit vette pártfogásba. Mindkettőt taníttatta. A borbélymesterségre kiszemelt unokaöcs utód azonban súlyosan megbetegedett és meghalt. 1871-ben feleségét temette el. Francsics kilenc évvel élte túl a hűséges élettársat, és 1880. július 4-én a veszprémi közkórház betegágyán fejezte be életét szegényen és magányosan. Az otthon Az „otthon levés", a környezet emberi mértékre szabása alapvető emberi szükségletünk. így van ez Francsics Károly esetében is. Francsics véleménye azonban saját otthonáról folyamatosan két szélsőséges elképzelés között ingadozott. Az elképzelések által megrajzolható skála egyik pólusán egy belvárosi lakóház boldog tulajdonosa, a másikon egy mindennapi gondokkal küzdő szegény ember sztereotip képe állt. Míg naplójának egyik oldalán büszkén írja, hogy a „veszprémi piarcon egy kis keskeny kétemeletes háza van", addig másik alkalommal már arra panaszkodik, hogy minek is adott neki az Isten „kétemeletes házat 14-15 ablakkal?"

5 Otthonának anyagi kultúrája e két pólus meghatározása után következőképp jellemezhető. Az utca, ahol Francsics él, részben a rátarti és kellemetlen szomszédok lakóhelye; máskor a hitelt adó, a baráti társaságot nyújtó közösség. A háznak (mely egyébként ma is áll Veszprém belvárosában) két bejárata volt. Az egyik bejárat a borbélyműhelybe, a másik a ház lakóterébe vezetett. Francsics, ha munkája nem volt éppen, gyakran állt kinn a műhely aj tóban, és figyelte a piactéren zajló eseményeket. A kétemeletes lakóház földszintjén volt a műhely, melyet Francsics büszkén nevez „a mi borbély Ságunknak", „mesterségemnek". Itt vártak rá kedvenc borotvái, és a kevésbé kedves kuncsaftok, inasok, segédek. A földszinten volt még egy úgynevezett „alsó konyha", benne egy székkel és „felesége tűzhelyével". Innen nyílt egy tornác a lakóházát hátulról érintő másik utcára. A földszinten tartották a tűzifát is, amit Francsics aprított fel téli mindennapi tevékenységként. A földszintről lehetett a pincébe lejutni, amit - a kamrához és a padláshoz hasonlóan - Francsics egyszer a bőség tárházaként, máskor a szűkösség és anyagi romlás szegényes helyeként jellemez. „Panaszunk nem lehet" - írja egyszer - „mert mindig bővelkedik pincénk káposzta s krumplival, paliásunk bőven kenyérnek valóval"... „kamoránk ... mindenféle konyhára valóval". Máskor ezzel ellentétben az üres kamrára és a pince rossz lépcsőire panaszkodik, melyeken „alig lehet lejárni". Az első emeleten lévő kamrában, mely néha bővelkedett, néha szűkölködött a „mindenféle konyhára valóval" egy „kaszab asztal", egy „lisztesláda rozslisztnek", és polcok, a polcokon pedig élelmiszer és pálinkásüvegek álltak. A kamra ajtaja egy folyosóra, az ablaka a hátsó utcára nyílt. 140