A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 21. (Veszprém, 2000)

Tóth G. Péter: Otthon és külvilág. Magánélet és nyilvánosság egy veszprémi polgár szemével (Dokumentumok a Laczkó Dezső Múzeum Adattárábó)

csolatrendszer kiépítését, és ez hogyan hat az egyéni életútra? 4. Az egyén a társadalmi nyilvá­nosság és a magánélet különböző területein miként van otthon? Milyen eszközei vannak egy kispol­gárnak arra, hogy a társadalmi nyilvánosság me­zején létezését bizonyítsa? A 42 évesen naplóírásba fogó Francsics az 1850­es években kezdte el összefüggő visszaemlékezések formájában megírni élete első négy évtizedét. Mikor ezzel végzett, a napi eseményeket megörökítő fel­jegyzésekből, naplószerü vázlataiból elkészítette élettörténetének szemelvényes válogatását az 1873­as évig. Vörös Károly kutatásait felhasználva beve­zetőként vázolom Francsics rövid élettörténetét: A vasi kisnemesi eredetű családból származó Francsics 1804. november 30-án született Pápán. Szíjgyártó mester apja a fiát kezdetben a pápai kol­légiumban szerette volna taníttatni, de Francsicsot korhely életmódja miatt végül borbélyinasnak ad­ták. Főhősünk 1820-ban szabadult fel, és hét évig tartó vándorútja során borbélylegényként dolgozott Szombathely, Cell, Győr, Pozsony, Pest, Érsekújvár és Nyitra műhelyeiben. 1823-ban vetődött Veszp­rémbe. Itt továbbra is borbélylegényként szolgált. Veszprémben ismerkedett meg egy csizmadia lá­nyával, a kicsit testi hibás Jákói Zsófiával. Negyed­századon át szorgalmasan borotválta mesterének vendégeit, leszokott a legényélettel együtt járó ivás­ról, takarékoskodni kezdett, és Jákóiék Horgos utcai házában, ahol lakott, virágokat nevelt. Önállósodá­sára az ötvenes években került sor. Mestere vissza­vonulása után, Francsics hozzájutott a borbélymü­helyhez és a műhely feletti emeletes házhoz. Ekkor, a már önállóvá lett Francsics, feleségül vette a koro­sodó Jákói Zsófiát, majd szinte hozományként - az adósságok vállalása mellett - átvette anyósának al­mádi szőlőjét is. 1859-ben Francsics egy belvárosi kétemeletes lakóház, almádi szőlő, széles vendég­körrel rendelkező borbélyműhely tulajdonosa volt. A nyakába vett vagyon azonban súlyos tehernek bi­zonyult. A házon és a szőlőn lévő adósságok kifi­zetése nagy erőpróbát jelentett számára. Mindezek mellett a Veszprémet is sújtó gazdasági válság is kihatott életmódjának alakulására. A gazdasági ha­nyatlást családi tragédiák sora követte. Gyereke nem született, ezért unokaöccseit vette pártfogásba. Mindkettőt taníttatta. A borbélymesterségre kisze­melt unokaöcs utód azonban súlyosan megbetege­dett és meghalt. 1871-ben feleségét temette el. Francsics kilenc évvel élte túl a hűséges élettársat, és 1880. július 4-én a veszprémi közkórház beteg­ágyán fejezte be életét szegényen és magányosan. Az otthon Az „otthon levés", a környezet emberi mértékre szabása alapvető emberi szükségletünk. így van ez Francsics Károly esetében is. Francsics véleménye azonban saját otthonáról folyamatosan két szélsősé­ges elképzelés között ingadozott. Az elképzelések által megrajzolható skála egyik pólusán egy belvá­rosi lakóház boldog tulajdonosa, a másikon egy mindennapi gondokkal küzdő szegény ember szte­reotip képe állt. Míg naplójának egyik oldalán büszkén írja, hogy a „veszprémi piarcon egy kis keskeny kétemeletes háza van", addig másik alka­lommal már arra panaszkodik, hogy minek is adott neki az Isten „kétemeletes házat 14-15 ablakkal?" 5 Otthonának anyagi kultúrája e két pólus meg­határozása után következőképp jellemezhető. Az utca, ahol Francsics él, részben a rátarti és kelle­metlen szomszédok lakóhelye; máskor a hitelt adó, a baráti társaságot nyújtó közösség. A háznak (mely egyébként ma is áll Veszprém belvárosában) két bejárata volt. Az egyik bejárat a borbélymű­helybe, a másik a ház lakóterébe vezetett. Francsics, ha munkája nem volt éppen, gyakran állt kinn a műhely aj tóban, és figyelte a piactéren zajló eseményeket. A kétemeletes lakóház föld­szintjén volt a műhely, melyet Francsics büszkén nevez „a mi borbély Ságunknak", „mesterségem­nek". Itt vártak rá kedvenc borotvái, és a kevésbé kedves kuncsaftok, inasok, segédek. A földszinten volt még egy úgynevezett „alsó konyha", benne egy székkel és „felesége tűzhelyével". Innen nyílt egy tornác a lakóházát hátulról érintő másik utcára. A földszinten tartották a tűzifát is, amit Francsics aprított fel téli mindennapi tevékenységként. A földszintről lehetett a pincébe lejutni, amit - a kamrához és a padláshoz hasonlóan - Francsics egyszer a bőség tárházaként, máskor a szűkösség és anyagi romlás szegényes helyeként jellemez. „Panaszunk nem lehet" - írja egyszer - „mert mindig bővelkedik pincénk káposzta s krumplival, paliásunk bőven kenyérnek valóval"... „kamoránk ... mindenféle konyhára valóval". Máskor ezzel ellentétben az üres kamrára és a pin­ce rossz lépcsőire panaszkodik, melyeken „alig lehet lejárni". Az első emeleten lévő kamrában, mely néha bő­velkedett, néha szűkölködött a „mindenféle kony­hára valóval" egy „kaszab asztal", egy „liszteslá­da rozslisztnek", és polcok, a polcokon pedig élelmiszer és pálinkásüvegek álltak. A kamra aj­taja egy folyosóra, az ablaka a hátsó utcára nyílt. 140

Next

/
Thumbnails
Contents