A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 19-20. 90 esztendős a "Veszprémvármegyei" múzeum. Jubileumi évkönyv (Veszprém, 1993-1994)

Tóth Sándor (Zirc): Egy természetrajzos muzeológus visszatekintése

17. ábra. A Bakony-hegység kiemelkedő természeti értéket képviselő jégkorszaki reliktumnövénye, a medvefül vagy cifra kankalin Abb. 17. Eiszeitliche Reliktumpflanze, die Aurikel oder bunte Schlüsselblume, die einen einmaligen Naturschatz im Bakony-Gebirge darstellt lyabb „botanizáló" utam 1971 áprilisában a Tobánhegyre vezetett, ahol a Tobán-sziklán sikerült is megtalálni a későbbiekben a Bakonyi Természettudományi Múzeum szimbóliumává is vált érdekes növényt. A szép megjelenésű, rendkívül kellemes illatú medvefül kankalin azért is emlékezetes számomra, mert erről jelent meg az első rövid képes ismeretterjesztő cikkem a Veszprém megyei NAPLÓ с napilapban. A növénynek később mind a négy bakonyi termőhelyét sikerült megismerni. Az elkövetkező években sorra felkerestem az akkor ismert nevezetes bakonyi ritkaságokat (kárpáti sáfrány, havasi vagy más nevén győzedelmes hagyma, zergeboglár, tátorján, téltemető, csellingpáfrány stb.). Az egyik ilyen „felfedező" út 1972 áprilisának végén a Tapolcaimedence lápvidékére vezetett, ahol egyes helyeken akkor még valóságos virágszőnyeget alkotott a máshol ritka lisztes kankalin. A láprétek igazi unikumának azonban nem a lisztes kankalin, hanem a szerényebb megjelenésű havasi hízóka számított. Mint a neve is utal rá, e növény tipikus magashegységi faj, nálunk feltehetően a jégkorszak egyik emlékeként őrizte meg a számára különleges mikroklímát biztosí54 18. ábra. A havasi hízóka egyetlen hazai termőhelyéről, a Lesenceistvánd környéki láprétekről, az 1970-es évek első felében pusztult ki Abb. 18. Das Alpenfettkraut ist auf dem einzigen heimischen Fundort, auf der Moorwiese in der Umgebung von Lesenceistvánd in den 1970-er Jahren ausgestorben tó láp. Az érdekes életmódú rovarfogó (húsevő) növény a Bakony szempontjából különösen nagy botanikai értéket képviselt, hiszen az egyetlen hazai termőhelyéül szolgált a Tapolcai-medence. Színes diával felszerelve 1973-ban ismét meglátogattam a területet és mindkét növényérdekességről készítettem színesdia felvételeket is. Akkor még nem gondoltam volna, hogy a lápról és érdekes lakóiról néhány év leforgása alatt már csak múlt időben beszélhetünk. Amit a természet nagy gonddal őrizgetett hosszú 100 ezer, vagy millió éveken át, azt az ember kellően át nem gondolt tevékenységével képes néhány év alatt teljesen tönkretenni. Ez történt sajnos a Tapolcai-medencében is. Szakemberek véleménye szerint a Nyirád környéki bauxitbányászat következtében fellépő karsztvízszint-csökkenés következményeként apadt el Tapolcán a Tavas-barlang, valamint a lápokat tápláló Lesence-patak vize. A vízutánpótlás megszűnése miatt az 1970-es évek közepére az egykor üde láprétek teljesen kiszáradtak, tönkrementek, vizes biotóphoz kötődő növényeik végveszélybe kerültek. A lisztes kankalin néhány csenevész példánya egy-két éven át tengődött még, de a környezetváltozásra érzékenyebb