A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 19-20. 90 esztendős a "Veszprémvármegyei" múzeum. Jubileumi évkönyv (Veszprém, 1993-1994)

Praznovszky Mihály: Kisfaludy Sándor szobrának felavatása Balatonfüreden 1860. június 11-én

it németi rtzinüiíz előtt. 4. ábra Züllich Rudolf: A Kisfaludy-emlékműve a Magyar Nemzeti Múzeum előtt, 1858. Abb. 4. Rudolf Züllich: Denkmal von József Katona vor dem Nationalmuseum, 1858 Mindez kimondottan és elsősorban a Zala megyeiek kötelessége. A szobor legyen „örökké égő lámpa", amelyet a költő „lángesze gyulasztott, munkássága táplált", s most földiéi „hazafias iránya" tart életben. A május 18-án keltezett tájékoztató levélből tudjuk, hogy a fokormányzóság április 23-án adta ki az engedélyt a szobor felállítására. Ugyanakkor a szervezők sürgetik az íveken jegyzett pénz beküldését Zalaegerszegre Koppány Ferenc úrhoz.

16 Az ívet átvevők, azaz a gyűjtést vállalók, szervezők névsora egymástól részben eltérő két jegyzékben is fennmaradt. Az első kézírásos, dátum nélküli. Ezen 88 név szerepel. Első helyen Deák Ferenc, neve mellett más kézbejegyzéssel: „üresen visszaadta". (Neki fontosabb szerepet szántak). Majd járásonként felsorolják őket, de még nem írják oda, ki mennyit gyűjtött és adott. Jeles zalai birtokosok szerepelnek a listán: Hertelendy Kálmán úr és neje, Bogyay Antal úr és neje, Ramasetter Vincéné asszony, az Inkey, a Botka, a Horváth család tagjai, Deák Ferenc testvérnénje Klára és férje Oszterhuber József úr, Oszterhuber Gusztáv, Ferenc stb. A másik, nyomtatott jegyzéket 1859. november 12én adta ki Zalaegerszegen Koppány Ferenc úr, aki magát „a Kisfaludy Sándor szobrának felállítására összeadott összegeknek kezelójé"-nek nevezte.

17 Ennek a listának a nevei nagyjából megegyeznek az előbbivel, de itt már a szerzett-adott összegek is szerepelnek. A névsort a főrendek, az arisztokraták vezetik: herceg Batthyány Fülöp, Széchenyi István gr. neje, gr. Andrássy Károlyné, gr. Széchenyi Pál, gr. Festetics Tasziló, gr. Festetics György, báró Sina Simon (ő adta a legtöbbet, 1000 Ft-ot). Egy harmadik névsort is találtunk, ez már időben jóval későbbi: 1866. február 6-án kelt. Ez a lista azért érdekes, mert itt ívek szerint haladva feltüntetik, hogy az egyes íveken kik és mennyit juttattak a szoborra. Lehet látni, hogy valóban megmozdult Zala megye közönsége, hogy rangra, származásra való tekintet nélkül adakozzon. A legkisebb tétel 30 krajcár, az átlagos adomány 1-3 forint. Többen névtelenül adakoztak, személyüket nem tartván fontosnak, csak ennyit írtak: N. N., egy valaki, egy zalai. Egy íven diákok adománya szerepel 6 frt 46 krajcárral, ők ezt egy krajcáronként gyűjtötték össze. Prodanics Dániel meg is magyarázza adakozásait: „Nehogy ily szent ügy fölötti közönyösségróli váddal illessen az utó világ" s küld 1 aranyat. A zalaiak olyannyira komolyan tervezték a szoborállítást és oly gyors sikerben reménykedtek, hogy 1857. szeptember 6-án már egy delegációjuk meg is érkezett Balatonfüredre Oszterhuber József vezetésével, a megfelelő hely kiválasztására. Nem tudjuk pontosan, melyik része lehetett ez Fürednek, ők így említik: „az újonnan átalakítandó kertek legkitűnőbb pontját" szemelték ki s „a kerteket úgy fogják átalakítani, hogy az emlék minden oldalról látható legyen".

18 Az első listának az élén tehát Deák Ferenc állt, aki maga ugyan nem gyűjtött támogatókat, de annál fontosabb szerepet vállalt - még ha húzódzkodva is -: a szobor elkészítésének megszervezését. Ekkor Pesten élt és szándékosan nem akart részt venni a gyűjtésben. 1858. március 17-én írta Tarányi Józsefnek, hogy ő nem akar Pesten pénzt szedni. Ez legyen csak a zalaiak ügye. Ami pár forint itt bejönne, abból még nem lehetne nagyobb szobrot állítani, „ha csak Zala állítja az emléket, lehet az kicsiny és egyszerű, egy megyétől az is elegendő".

19 E tárgyban írt első, s megmaradt levele 1857. december 8-án kelt, de soraiból kiolvasható, hogy már valamivel korábban megkeresték a zalaiak „a Kisfaludy-emlék dolgában." Deák minden tekintetben óvatos volt. El sem akarta vállalni az otthoniak kérését. Mindenben ellentmondott: kevés a pénz, nincs megfelelő szoboranyag, Magyarországon nem él jó szobrász, s végül egyértelműen kimondta: „Ha majd az emléket kisszerűnek, nem egészen szépnek, egyik vagy másik részében hiányosnak fogják találni, minden ember, boldog és boldogtalan, ügyes és ügyetlen, engem fog megróni, hogy bizony tőlem okosabbat, szebbet vártak volna, s meg nem foghatják, miként tudtam én ilyen tervet vá523