A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 19-20. 90 esztendős a "Veszprémvármegyei" múzeum. Jubileumi évkönyv (Veszprém, 1993-1994)

Koncz Pál: Imre Géza ajkai nyomdász és könyvkötő

visszaemlékezése szerint a betűanyagot, könyvkötészeti díszítószerszámait, kliséit a pápai nyomdába szállították. A rendőr, aki hivatalosan ott felügyelt az ajkai foglaláson, jóindulatú szemvillanással jelezte az egykori tulajdonosnak, hogy egy könyvkötői ollót megtarthat, eltehet magának... Az addig jókedélyű, fáradhatatlan és ambiciózus nyomdász, aki szenvedélyesen szerette hivatásként megélt munkáját, akkoriban szinte összeomlott. Zárkózott, szótlan emberré vált, aki csüggedten viseli sorsát. Még megpróbálkozott kártalanítást kérni a hatóságokról, „természetesen" sikertelenül.

34 Alkalmazott, segédmunkás, könyvkötő (1950-1975) Egy 1950 szeptemberi igazolás szerint az Északdunántúli Nyomdaipari Egyesülés (Győr) irányítása alá tartozó államosított Vida Nyomdában (Veszprém, Kossuth L. u. 35.) Imre Gézát 28/b bérkategóriás betűszedőként alkalmazták. Ajkáról járt be, de nem sokáig: 1951. március 5-én már felmondtak neki. Még a Könnyűipari Minisztériumba is írt, kérve állása meghagyását. Az elutasítás a győri központból érkezett, melyben a „szűk keresztmetszetre" hivatkoztak. Ajánlották, hogy az ajkai ipari üzemek valamelyikében keressen inkább munkát. 1950. november 13-i keltezésű munkakönyve szerint rendre a következő helyeken kereste ezután szűkös kenyerét: 1951 áprilisától 1952 májusig a Magyar-Szovjet Alumínium Rt-nél kubikus a generátorsalakozóban. Munkahelye áthelyezéssel ezután 1953. november 23-ig az Ajka és környéke Vendéglátó Vállalat, ahol raktárosi állása „hozzájárulással" szűnt meg. Mintegy két hónapig a télen segédmunkás a Dunavölgyi Timföld Ipar cégnél, de nem bírta a hidegben végzendő nagyon megerőltető fizikai munkát rossz lábával. Eddigre megérlelődött elhatározása, hogy otthon végezhető könnyebb munkával, második szakmájával: a könyvkötéssel kísérli megszerezni a kenyérrevalójukat. 1953. december 2-án a devecseri Járási Tanács ipari csoportjához fordult: „Alulírott kérem, hogy a mellékelt okmányaim alapján Ajka község területére a könyvkötő ipar gyakorlására iparjogosítványt biztosítsanak. A községben könyvkötő iparos nem működik és így az üzemek, intézmények és a lakosság ilyenirányú szükségletének kielégítése kívánatos." A kért engedélyt 599-201/1954.

1. 19. számon megkapta, majd márciusban belépett a Kisiparosok Országos Szövetségébe. Már három nappal a könyvkötői iparjogosítvány megszerzése után megindította a harcot volt nyomdahelyiségei visszaszerzéséért, melyekbe betelepítették az ajkai Vegyes Kisipari Szövetkezet egyes műhelyeit. Ez a helyfoglalás is beleegyezése nélkül, önkényes eljárással történt. Imre Géza előbb a devecseri Járásbírósághoz, majd a Járási Tanács igazgatási osztályához fordult panasszal, ill. kérelemmel, hogy legalább a kisebbik, sarok-üzlethelyiséget kapja viszsza, ahol majd dolgozni tud. Ekkoriban itt 12 fős (!) cipészműhely működött; a volt nyomdahelyiségben pedig szabóműhely. A tanácsi véghatározat Imre kérését „teljesíthetőnek nem találta" mert más megfelelő helyiség „nem áll rendelkezésre"! A kisemmizett tulajdonos ekkor elkeseredésében a könnyűipari miniszter helyetteséhez, Csikós Nagy Bélához írt. A fennmaradt fogalmazványokból kirajzolódik a panaszos ellehetetlenült helyzete. Kénytelenségből vett új kötészeti vágógépe egy betonfalú mosókonyhában rozsdásodik, anyagai a lakásban összezsúfolva állnak; б maga az előszobában és a konyhaasztal sarkán próbál valamit dolgozni, de ez tarthatatlan. A saroküzlethelyiséget végül 1955-ben visszajuttatták neki; élete végéig ez lett kötészete. Az államosítás utáni első, kényszerű könyvkötőszerszám beszerzése egy fából készült kéziprés volt, majd egy századfordulóról való típusú lendkerekes (Krause márkájú) vágógép következett. Utóbbit Egerben vásárolta Kun Zoltán belvárosi kötészetéből. Innen szerzett be pár tábladíszítő egyszerűbb klisét is; kereszteket, kelyhet imakönyv-díszítésekhez. Az 1946 decemberében Gyöngyösön vásárolt felszerelés kötészeti gépei ekkor még megvoltak, Veszprémben elraktározva, de visszaszerzésükhöz az ajkai KIOSZ elnök és titkár támogató levele sem volt elegendő. Az egri vágógép később, 1959-ben a Timföldgyárba került, mert az ottani kötnivalókat nem lehetett a gyár területéről kihordani; ugyanígy helyben kellett kötnie a halimbai üzemnek is. Egy 40 cm-es késsel ellátott asztali papírvágó ollót és egy 50 x 50 cm nyomólapfelületű asztali vas prést („szalvétaprést") Imre Géza halála után a Bauxit Vállalat kötészete vett meg az özvegytől, melyeket ma is használnak. (Ezeken dolgozott pl. Pappné Pintér Eszter, Imre Géza tanítványa, közeli rokona.) A felszerelésben nem volt fűzőállvány; a mester szabadkézben fűzött, az állványt, fűzőládát „nem szerette". Folyóiratokat, kötnivaló könyveket is vászonszalagra fűzött és beakasztott táblákkal kötött. Többnyire félvászonkötéseket csinált papírborítással, a gerincen címaranyozással. Bőrrel nem dolgozott, ill. kézi oromszegést nem alkalmazott. A szakmai maximumot az jelentette, ha egyes imakönyv-átkötéseknél a táblasíkra klisével díszítményt nyomott. Ilyeneket pl. Ajkarendekre katolikus megrendelőknek készített. Az Ajkai Timföldgyár és Alumíniumkohónál csak fél évig tartott könyvkötői munkaviszonya: 1959. augusztus 10-től december 31-ig. 1960-tól magán-kisiparos; 1972 februári nyugdíjazása után is aktív kereső maradt a megélhetési gondok szorítása miatt.

35 Ez a nyugdíjas korszak életének csupán utolsó három éve lett; pihenés helyett az is szakadatlan munkával kellett, hogy teljék. 1975. november 23-án, 65 évesen hunyt el Ajka legelső nyomdásza és könyvkötője. 500