A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 19-20. 90 esztendős a "Veszprémvármegyei" múzeum. Jubileumi évkönyv (Veszprém, 1993-1994)

Ács Anna: A felekezeti viszonyok változása Nemesvámoson a XVII. századtól napjainkig. (A H. N. adventista gyülekezet megalakulása és működése)

ból hazatérve a nagykést az asztallapba csapdosta és kiabált: „Gyere le Isten, összemetéllek! ' ' Felesége és gyermekei a pincébe vagy a szomszédba menekültek előle. Ha kijózanodott, békén hagyta a családját. Református vallását nem gyakorolta, templomba nem járt és vasárnap is dolgozott. Az egyházi járandóságot ellenben mindig megadta. Fiait - ígért taníttatásuk fejében - arra kényszerítette, hogy járjanak vele a kocsmába, igyanak ők is. A kedvezőtlen körülmények ellenére az 1930-as években megduplázódott a vámosi adventista gyülekezet létszáma. Ekkortájt keresztelkedtek meg a felnőtt tagok gyermekei és újabb családok is csatlakoztak. Nagy Sándorné - aki 12 gyermeket szült és közülük 8 maradt életben - hét gyermeke lett tagja a gyülekezetnek 17-19 évesen. A nyolcadik református maradt, de lélekben б is elfogadta az adventista tanításokat. Állandó olvasmánya volt a biblia, s ha tehette, férjhezmenetele után is eljárt a gyülekezetbe. Testvérei szerint azért nem keresztelkedett meg, mert „sok világiasság" volt benne. Győrffy Lajos református lelkész 1932-től vezette az egyházból kitértek anyakönyvét. Az előző években kitértek névsorát az azévben kelt főszolgabírói rendelet alapján hozta. így 1932-ben 10 lelket, két férfit és nyolc nőt bocsátott el hivatalosan a református gyülekezetből, köztük Nagy Esztert és Nagy Karolinát, akik ekkor még csak 4 illetve 3 évesek voltak, tehát még nem vehették fel a keresztségét. A következő évben öt kitérőt jegyzett be Győrffy Lajos, három férfit és két nőt. 1934-ben „kitérésre jelentkeztek" - ez a formula olvasható az anyakönyvben, bár tudjuk, sohasem jelentették be valójában a kitérésüket, hanem többé nem jártak a templomba, nem fizették az egyházi adót és párbért - négyen, két férfi és két nő. 1936-ból való a sorban következő bejegyzés. Ekkor öten hagyták el a református gyülekezetet, illetőleg a lelkész ekkor vezette be őket a külön anyakönyvbe. Itt zárul is a könyv, Győrffy Lajos többé nem írta bele a gyülekezetet elhagyók adatait: nevüket, életkorukat, szüleik nevét és a rájuk vonatkozó törvényszéki rendeletek számát s keltét.

62 A község elöljárói, valamennyien módos gazdák, mély ellenszenvvel viseltettek az adventisták iránt. Gyülekezési engedélyt csak K. Nagy Gábor majd Egyed János Károly házához adtak ki számukra. Tiltották a fiatalkorúak és az idegenek részvételét. A Vámosra érkező adventista prédikátor is idegennek számított. A szombatiskolát ezért gyakran, jó időben a szabadban tartották. Sokszor meglátogatták a balatonfüredi testvérgyülekezetet. Az utat gyalog, az erdőn át tették meg. Nagy Sándorné ekkortájt súlyosan megbetegedett. Halálára számítva, a falu jegyzője egy rendkívüli gyűlésen elfogadtatta az elöljárókkal, hogy külön temetőt jelöljenek ki az adventistáknak. A leendő temetőt a Sédvölgyben, a disznócsapás mellett sáncolták körül, erősen lejtős területen. Am a község nem kapott engedélyt az új temető megnyitására és Nagy Sándorné is felgyógyult betegségéből. A vámosi adventista gyülekezetben az első házasságot 1935-ben kötötték. Nagy Zsuzsanna és Egyed János Károly házasodtak össze a legnagyobb egyszerűséggel. A menyasszonyi háznál Bajor László prédikátor adta össze a fiatal párt. A szertartást a családtagokból álló quartett éneke és az elhangzó versek varázsolták ünnepélyessé. 1936-ban emlékezetes ifjúsági ünnepélyt tartottak Egyed János Károlyék udvarán. A házigazda missziómunkája őszinte elismerést váltott ki a gyülekezetben és a környékbeli adventista közösségekben. Veszprémben és Gyulafirátóton hirdette az adventi üzenetet. Munkájának eredményeként kis gyülekezet szerveződött Veszprémben, amely szórványként Vámoshoz tartozott. F. Nagy Gábor missziós tevékenysége nyomán pedig Szentgálon keresztelkedtek meg négyen 1936-ban. Még ez évben két helybeli és öt szórványbeli taggal gyarapodott a vámosi adventista gyülekezet. Területi központjuk Székesfehérváron volt. Az ott rendezett konferenciákra évente két alkalommal, tavasszal és ősszel 2-3 napra elutaztak a vámosiak is. A fiatalok kerékpáron tették meg az utat, a többiek lovaskocsira ültek. Szállást a helybeli adventista családoknál kaptak és lovaikat is elláthatták. Bajor László, aki 1932-36 között volt a gyülekezet prédikátora, a 20-22 tagot számláló gyülekezetben megszervezte a Tábea (jóléti), a misszió és az ifjúsági csoportot, vagyis osztályt. Ekkor már énekkara is szerveződött a gyülekezetnek, amelyet Herczeg Mária székesfehérvári bibliamunkás vezetett. A kórus rendszeresen műsort adott a székesfehérvári konferenciákon. A „felekezeten kívüli szektá"-nak minősített gyülekezet számára a legnehezebb időszakot jelentette az 1939. december 2-án bevezetett, s csak 1941. január 17-én feloldott gyülekezési tilalom. Ebben az időszakban a tagok kis csoportokban keresték fel egymást. Nyáron a közeli erdők menedékében tartották istentiszteleteiket. A gyülekezet 1941-ben vette fel a „Bibliakövetők Felekezete" nevet, működhetett engedélyezetten. A vámosi adventista közösséget 1942-től szombathelyi prédikátor, Szigeti Jenő látogatta. Ekkor a gyülekezet létszáma a szórványok nélkül elérte a negyven főt. Felmerült az imaház építésének gondolata, hiszen Egyed János Károlyék lakása már alig tudta befogadni a gyülekezeti tagokat. 1943-ban adódott lehetőség imaház építésére. Egy utcára nyíló kovácsműhely és a mögötte levő beépítetlen terület kínálkozott megvételre a Főutcán. Azonban miniszteri rendelet tiltotta a közösség ingatlanvásárlását és a vámosi adventista gyülekezetnek pénze sem volt rá. A szombatiskola vezetője, Váradi András megtakarított pénzét kölcsönözte a vásárláshoz és vállalta a látszólagos tulajdonjogot. Az imaház hivatalosan lakóházként épült. A gyülekezeti tagok végezték a munka döntő 427