A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 19-20. 90 esztendős a "Veszprémvármegyei" múzeum. Jubileumi évkönyv (Veszprém, 1993-1994)

Tóth Sándor (Zirc): Egy természetrajzos muzeológus visszatekintése

TÓTH SÁNDOR EGY TERMÉSZETRAJZOS MUZEOLÓGUS VISSZATEKINTÉSE Bevezetés Az alábbi dolgozat nem életrajz. Már csak korlátozott terjedelme miatt sem tartalmazhatja az elmúlt évtizedek minden lényeges eseményét. Munkámat inkább afféle múzeumtörténeti tallózgatásnak szánom, amely témáját tekintve talán beleillik a kilencven éves veszprémi múzeum jubileumi évkönyvébe. Az eredeti elképzelés szerint kizárólag gyűjtóutak szerepeltek volna benne, de írás közben apránként egyre fokozódó mértékben elkalandoztam más témákra is, így lett azután talán kissé életrajz íze az anyagnak, amely végül is arról szól, mi késztetett egy, a hivatását szerető biológus tanárt az iskola csebenhagyására, hogyan jutott el csaknem 40 évesen a muzeológus pályára és mi mindennel foglalkozott a múzeumban eltöltött évek során. Az anyag természeténél fogva a teljesség igénye nélkül mutatja be szövegben és képekben mintegy fél évszázad vázlatos történetét, többnyire csupán egy-egy pillanatkép rapszodikus felvillantásával. Az érintett témák szinte kivétel nélkül kapcsolatban vannak a gyűjtéssel, a gyűjtőszenvedéllyel, vagy akár közvetett úton a gyűjtés eredményei, olykor annak inkább csak „melléktermékei". Most, miután túljutottam a 60-on, már kétségbevonhatatlan, hogy alapvetően gyűjtő típus vagyok, aki az élet legkülönbözőbb dolgait a gyűjtésnek rendeli alá, ez egyértelműen megmutatkozott a múzeumi munkával kapcsolatban vallott nézeteimben is. A hivatali ügyintézéssel járó adminisztrációtól mindig idegenkedtem, vagy legalábbis sajnáltam rá az időt. Az alábbi „történet' ' bizonyos fokig arra is választ keres, hogyan lesz valakiből akár amatőr, akár hivatásos gyűjtő. Köszönetnyilvánítás Életem során számos olyan kiváló emberrel hozott össze a jósorsom, akinek sokat köszönhetek és akikre mindig nagy tisztelettel és hálával gondolok. Lehetetlen lenne valamennyiükre külön-külön emlékezni, de a későbbiek során olykor elkerülhetetlen a név szerinti utalás. Külön kellene szólni azokról, akik élete vagy munkássága példaképemül szolgált. Közéjük tartozik Laczkó Dezső is, akit személyesen ugyan nem ismerhettem, hiszen éppen abban az évben születtem, amelyben a halál kiragadta a tollat a kezéből. A nagy tudós szelleme azonban ma is jelen van az általa alapított múzeum falai között, ki-ki meríthet életművéből. Kedves kötelességemnek teszek eleget, amikor e helyen is köszönetet mondok azoknak, akik bármilyen formában hozzájárultak dédelgetett tervem valóra váltásához és két évtizedet eltölthettem a muzeológus pályán. Hálával gondolok általános iskolai tanítóimra, középiskolai, főiskolai és egyetemi tanáraimra és mindazokra, akik eszmei vagy tényleges támogatása nélkül nem lehettem volna biológus. A természet vonzásában A gyűjtőszenvedély az emberek többségével veleszületik, mégis viszonylag kevesen válnak igazi gyűjtővé. A folyamatot olykor egyértelműen nem megfogalmazható motivációk és véletlenek találkozása irányítja. Vidéken nőttem fel, a Mátra ÉNY-i lábánál szinte beleszülettem a természetbe. Ködbevesző első emlékeim szerint virágos rétek vették körül a falutól különálló házikónkat. A kert alatt kis patak sietett a Zagyvába, partján öreg odvas fűzfák sorakoztak, kissé távolabb egy mocsaras terület... Valóságos „paradicsom" egy a természet iránt vonzódó olyan kisgyermek számára, aki órákon át képes kergetni a virágról virágra röpködő lepkéket. Mindössze 4-5 éves lehettem, de még most is élesen emlékszem a mezei zsályán szinte fürtökben lógó sok galagonyalepkére, amennyit azóta sem láttam. Az áprilisi cserebogár rajzása idején különösen nagy volt az izgalom. Érthetetlennek tűnt, hogyan bújhat elő hirtelen százával, sőt ezrével a sok bogár a rét füve közül. Az igazi élményt azonban a szarvasbogár jelentette. Alig vártam, hogy májusban megjelenjenek a fűzfákon a pompás „agancsos" bogarak. Ma már csak megválaszolhatatlan költői kérdés lehet, mi történt volna, ha nagyvárosban 41