A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 19-20. 90 esztendős a "Veszprémvármegyei" múzeum. Jubileumi évkönyv (Veszprém, 1993-1994)

S. Lackovits Emőke: Református keresztelési szokások a Dunántúlon

l. ábra. Református keresztelő Szentgál 1990. (Fotó: Róka Lajos) Abb. 1. Reformierte Taufe in Szentgál 1990. (Photo: Róka Lajos) ban nagyrészt korábbi rendtartások előírásai őrződtek meg, összefonódva kereszténység előtti hiedelmekkel. Az 1545-ben megtartott Erdödi Zsinat óta hangsúlyozott és valamennyi zsinat közös megállapítása, hogy a keresztség „az Úr által vízből szerzett sacramentom, az Istennel való örök szövetségre lépés bizonyítéka, az ember újjászületése a Krisztus vére által nyert bűnbocsánat eredményeként."

4 Valamennyi agenda hangsúlyozza, hogy a keresztelés önmagában nem üdvözít, elmaradása nem jelent elkárhozást „a sácramentomok külső jegyei veszendők, üdvöt nem adnak..."

5

, s a kereszteletlenül meghalt csecsemő nem kárhozik el, mert „keresztyén szülőktől született keresztyén magzat", s „a keresztyén szülők magzatát Isten anyjok méhében megszentelte, megkülönböztetve a hitetlenek magzatától..."

6 Ennek ellenére a református közösségek is siettek a keresztelővel, igyekeztek az újszülöttet mielőbb keresztvíz alá tartani, hogy: - hirtelen meghalván el ne kárhozzon, vagyis, a keresztvizet bűntörlő erővel ruházták fel, s a keresztelésben látták az üdvözülés egyik feltételét, - a gonosz erők ártó hatalmát igyekeztek ellensúlyozni, a keresztvízzel való megmosassal gátat állítva a gonosznak. A keresztvizet ebben a helyzetben szentelmény-ként fogták fel, védelmező erőt tulajdonítva 2. ábra. Komakosár vitele, Kékkút 1983. (Fotó: Lackovits E.) Abb. 2. Taufkorbbescherung in Kékkút 1983. (Photo: E. Lackovits) neki. Pedig „a keresztség anyaga a tiszta víz. Semmi másban nem különbözik a közönséges víztől, csak abban, hogy most itt jelkép: jelképe a megváltó szeretetnek... sákramentomi anyaggá a szereztetési Ige (Máté 28:19,20.) és az üdvígéret teszi."

7 A tanítások mindhiába voltak: féltették a gyermeket, nehogy „elvigye az ördög", vagy „el ne váccsa" a boszorkány (a váltott gyermek tulajdonképpen testi és szellemi fogyatékos volt, s e fejlődési rendellenességet próbálták így megmagyarázni). A bábakeresztség: Az életképtelen vagy halódó gyermek megkeresztelésére sok esetben nem volt lehetőség az egyház törvényes rendje által megszabott keretek között (lelkipásztorral templomban vagy a parókiális háznál), s ekkor, hogy mégis részesüljön a csecsemő a keresztségben, a római katolikusok által elfogadott szükségkeresztséget {bábakeresztség, házikeresztség, szárazkeresztelő, Hegyhátvidéken ,földi keresztség") alkalmazták. Az 1565. évi Debreceni Hitvallás szerint: „Megtiltjuk a sácramentomok kiszolgáltatását az asszonyoknak! - a törvényesen nem választott, nem hívatott, fel nem avatott személyeknek. A bábák keresztélését elvetjük azon hamis vélemény miatt, hogy a kül400