A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 19-20. 90 esztendős a "Veszprémvármegyei" múzeum. Jubileumi évkönyv (Veszprém, 1993-1994)

Müller Péter: A balatonaligai vaseszközök

továbbá minden bizonnyal a kanálvájó és a körző is. A sok töredék alapján, akár egy kovácsműhely nyersanyagkészletére is gondolhatnánk és ezt támaszthatná alá, hogy a tárgyaknak több mint egynegyedén, öszszesen 16 darabon furcsa vésővel beütögetett vonalak láthatók, amelyek magyarázatát, rendeltetését nem ismerjük. Ezek a tárgyak nagyon változatosak: sarló, kasza, ácskörző, textilnyíró olló, üstfül, abroncsok (13.; 17.; 24-26.; 33-34.; 38-39.; 42.; 45-51.) ezért elképzelhető, hogy egy kovácsmester munkáinak jellegzetességei ezek a jelek. Lehetséges, hogy valamennyi tárgy az első csoporthoz tartozott. Ennek ellenére úgy véljük, hogy itt inkább egy parasztgazdaság földművelő ill. háziipari szerszámairól és hosszú idő alatt összegyűlt eszköztöredékeiről van szó. Négy sarlón ill. töredéken (3., 10., 15., 34.) látható, hogy szegecseléssel és kovácsolással már javították őket. A tárgyak élete nem szűnt meg, ha már javíthatatlanokká váltak, hisz töredékeikből még készülhetett egy kisebb eszköz - talán ez volt a szándék a 33. sz. töredékkel - ezért minden darabot megőriztek. Elképzelhetőnek tartjuk, hogy ezek a tárgyak egy tűzhely nélküli, félig a földbemélyített tárolóhelyiségben voltak a település elpusztításakor. A másik két kisebb együttes is elsősorban mezőgazdasági eszközöket tartalmazott, egy 3-as és egy 6-os csoportban, amelyek ugyancsak egy-egy paraszti gazdaság eszközkészletéhez tartoztak. Ha nem is ilyen jelentős számban, de B. Bónis Éva leletmentése során is kerültek elő még vastárgyak. Ahhoz, hogy feltételezésünk - ezek a vastárgyak a balatonaligai bennszülött telep lakóinak mindennapi eszközei voltak - hihető legyen, röviden foglalkoznunk kell e tárgyak keltezésével is. Az ekevas jellegzetesen római kori lapát alakú ekevas, amelyet egy nehéz túróekére szerelve használtak, és ez az eszköz rendelkezhetett csoroszlyával is,

44 de arra is gondolnunk kell, hogy esetleg egy csoroszlya nélküli taligás ekére szerelték.

45 A nagyvenyimi vaseszköz leletben a balatonaligaival egy típusba tartozó ekevason kívül vasásónk és köpűs kaszánk pontos párhuzamai is megtalálhatók. Mindkettő jellegzetesen római kori tárgy. Vas ásót a vaskorból nem ismerünk, a római kort követően pedig csak a későközépkorban jelent meg újra a Kárpát-medencében immár megváltozott formában.

47 A köpűs kaszát pedig csak a római korból ismerjük. Ez az eszköz a késővaskori rövid kaszát szorította ki a használatból, tehát nem gondozott réteken, hanem hepe-hupás felszínen, bokros területen gyűjtöttek vele takarmányt. Erre utal, hogy a penge és a nyél iránya tompa szöget zár be, és ezt a célt szolgálja a vaskos köpűs nyélrögzítés. A római kort követően újra a rövid kasza terjedt el a Dunántúlon is.

48 Sarlóink között egyaránt találunk fogazott és sima élű darabokat. A méretben és a penge formájában azonban nincs lényeges különbség. Valamennyi arató- és nem fűvágó sarló volt.

49 Az azonos típuson belül a fogazott és a sima él talán a különböző gabonafajták eltérő módon való aratásával magyarázható.

50 Ezek is jellegzetesen római kori eszközök. Valamennyi ívsarló, így élesen elválnak a késővaskori horgas sarlóktól. Méreteik lényegesen nagyobbak a népvándorláskori és középkori sarlóknál, amelyektől a nyél rögzítésének módjában is különböznek. A pannóniai sarlók nyelét nyéllemezzel és szegecseléssel rögzítették.

51 Eddig csak bizonytalan adatokkal rendelkeztünk római kori nyéltüskés sarlókról, ami a római kort követően napjainkig a sarlók szokásos nyélrögzítési módja. A 3. sz. sarló bizonyosan nyéltüskés volt. Római kori az ácskörző és csak a császárkorból ismerjük hazánk területéről a textilnyíró ollót és a gyapjúfésűt vagy állatvakarót. Nem mond ellent ennek a keltezésnek a kanálvájó, a fafaragó szálú, a nagy üstfül, az abroncsok és a lakat sem, bár ezek inkább archaikusabb formák továbbélésének bizonyítékai. Ez talán nem is véletlen. A Balatonaligán élő bennszülött népesség megélhetésének alapja a mezőgazdaság lehetett. A földművelésben igyekeztek a korszerűbb római agrotechnika eszközeit átvenni és alkalmazni, míg a háziiparban és a háztartásban szívósabban megmaradtak a régi típusok. Nem tartjuk véletlennek, hogy a mezőgazdasági eszközök közül hiányzik a szőlőmetsző kés és a makkos felerősítésű hosszú kasza. Előbbi a szőlőművelés, utóbbi a rendszeres rétgazdálkodás és az istállózó állattartás jellegzetes eszköze. Ezek a tárgyak eddig szinte kizárólag villagazdaságok vagy városias települések anyagából ismertek,

52 a bortermelés valószínűleg csak a kereszténység térhódításával terjedt el szélesebb körben a kisparaszti gazdaságokban is. A leletanyag elemzése tehát nem mond ellent annak a feltételezésnek, hogy a balatonaligai vaseszközök az itteni bennszülött falu népességének eszközkészletéhez tartoztak. A római mezőgazdasági és egyes kézműipari eszköztípusok átvétele arra utalhat, hogy leleteinket ne a császárkor első századára, bizonyos LT formák továbbélése pedig arra, hogy ne is utolsó szakaszára keltezzük. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha a balatonaligai vastárgyakat 2-3. századinak tartjuk. 191