A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 19-20. 90 esztendős a "Veszprémvármegyei" múzeum. Jubileumi évkönyv (Veszprém, 1993-1994)

Éri István: Emlékezés Scherer Jánosra - Rainer Pál: In memoriam Kralovánszky Alán (1929–1993)

ÉRI ISTVÁN EMLÉKEZÉS SCHERER JÁNOSRA (1895-1978) A múzeumok „színfalak mögötti" világa - értve ezalatt a kiállítások mögötti teret - a szakmabelieken kívül általában alig ismert. Kár! Sokkal jobban értékelnék munkánkat, ha a laikusok bepillanthatnának a gondos aprómunka színtereibe. A külföldön már általános, nálunk éppen csak itt-ott kezdeményezett „nyitott kapuk napja" sokat segíthetne ezen a tájékozatlanságon. Nem véletlenül hoztam fel ezt az igényt egy megemlékezés papírra vetésekor. Jómagam is ennek köszönhetően kaptam kedvet szakma választásához. Kisdiákkoromban ugyanis hosszasan elidőzhettem a pécsi Vármegyeháza egyik melléképületében az akkor még amatőr régész, Dombay János ásatásainak leleteit őrző raktár-munkahelyen, mivel az szomszédos volt édesapám irodájával, s a késő esti órákban megengedték, hogy náluk, hol itt, hol ott lábatlankodhassak. Majd ennél értelmesebb és tartalmasabb „tanulmányút" jutott osztályrészemül 1952 januárjában, Balassagyarmaton, ahová negyedéves egyetemista koromban Pesovár Ernő barátom, akkor már oda kihelyezett segédmuzeológus vendégeként kerültem. Istenigazából itt ismerkedtem meg mindazzal a munkával, ami a múzeum raktáraiban, méginkább adattárában folyt. Itt találkoztam elsőízben a hivatásos muzeológusok mellett néhány nyugdíjassal, akik vállára nehezedett mindazon aprómunka, amire a háromfős stábon (Manga János, Patay Pál és Pesovár Ernő) belüli munkamegosztás már nem futotta. Ezek a férfiak részben maguk is amatőr szakemberként csapódtak az intézmény stábjához, de - és ez néhány évtizedig jellegzetessége volt az ország legtöbb vidéki múzeumának - az anyagi okok is odavitték őket. Ugyanis kivétel nélkül kényszernyugdíjazott, esetleg nyugdíj nélkül szélnekeresztett tanult, hivatalnok-emberek voltak, akiknek a múzeumi munka jövedelemkiegészítést, éppenséggel fő kereseti forrást jelentett, annak ellenére, hogy ez a keresetük még évtizedek múlva sem haladhatta meg az engedélyezett 500 Ft-os bűvös havi keretet. A balassagyarmati múzeumirodában legtöbbet a nyugdíjas-gárdával voltam együtt. Amit nem mertem volna tanult szakemberektől megkérdezni, tőlük szégyenkezés nélkül megtudakolhattam. így a nyilvántartás, a leltározás, a könyvtárkezelés, az adattári munka rejtelmeivel ismerkedhettem meg egy gyorstalpaló tanfolyamon, egyre nagyobb kedvet kapván arra, hogy a kényszerből választott tanári pálya helyett valami ilyesmi felé törekedjek magam is. Későbbi pályafutásomhoz nemcsak ezt az útravalót szereztem e nyugdíjas társaság körében. Ott kaptam ösztönzést ahhoz, hogy foglalkozzam az igencsak aktuálisnak gondolt évforduló, Drégely vára 1552-ben történt eleste kapcsán a vár és Szondi György történetével. Az egyik adattáros előbogarászta a hozzávaló helyi kiadású szakirodalmat: Matunák Mihály valamikori tanulmányait, a helyi újság megsárgult lapjain közzétett írásműveket. Az így megszületett szemináriumi dolgozatom, amelyet Sinkovics István professzor elfogadott és jónéven vett, nos ez volt az egyik ajánlólevél, amellyel bekerülhettem a Magyar Nemzeti Múzeum középkori osztályára. - De ez már más történet. Amit azonban negyven év múltán sem feledhetek, az a „nyugdíjasok' ' ösztönzése, segítése volt - belépő a múzeumi világba. Jó egy évtized múltán - már a veszprémi Bakonyi Múzeum újdonsült igazgatójaként - megpróbálkozhattam egy hasonló gárda szervezésével. A körülmények Veszprémben is hasonlók voltak: három muzeológus szolgált itt is, hatalmas restanciák halmozódtak fel, jobbanmondva a múzeumi források feldolgozása vált szükségessé, hogy tudományos tevékenységünket annak rendje-módja szerint megalapozhassuk, a jelentősnek ígérkező országos munkálatokba bekapcsolódhassunk. Elsőként a megye régészeti topográfiájához szükséges adatgyűjtést, majd a tervbevett - sajnos máig megvalósítatlan - műemléki topográfiát előkészítő nyilvántartást, néprajzi, céhtörténeti adattárat, de emellett egyes törzsgyűjtemények újraleltározását, főleg kartonozását, megannyi aprómunkát kellett elvégezni. Ehhez kellett az a bizonyos segéderő, meg a hozzá szükséges pénzügyi fedezet. A saját költségvetésünkből eleinte „bujtatott káderek" alkalmazására futotta: teremőri minőségben sze15