A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Mészáros Gyula: „Tükörből” idéztünk ördögöt. (Kisdörgicse hiedelemvilága)

ból. Lassan tágulni kezdett a látókör munkaterületeken, világnézetben, művelődési szinten egyaránt. Megmutatkozott ez a régi szájhagyományok, mesék, babonák, hiedelmek elbeszélésének, továbbadásának módjában is. Az én gyermekkoromban még így kezdődtek, vagy végződtek a babonás történetek: „Ez igaz vót!" „Igazbul megtörtént." „XY látta." „Öregapámmal, öreganyámmal, édesapámmal, velem esett még." „Magam láttam, mast is elhiszem." Stb. Századunk első évtizedeiben születetteknél a babonába vetett hit inkább kételkedés jegyében nyilvánul már meg Dörgicsén. Hiszik is, nem is: „Én ugyan nem hiszek a babonában, de ezt az egyet elhiszem, mert velem történt meg." Ilyen és ehhez hasonló megnyilatkozásokkal találkoztam gyűjtéseim során. A kisdörgicsei hiedelemvilág részben megőrzött, átmentett, továbbélő helyi hagyományokból, részben idegenből — szomszéd —, vagy távolabb fekvő községből, pusztáról —jött elemekből tevődik össze. Az idegen származású anyagot vidéken járt helybeliek, házasság révén a falu közösségébe került személyek s végül beköltözött családok hozták. A babonás történetek vagy személytelenek, tehát sem aktív, sem passzív szereplők nem nevezhetők meg, vagy pedig a faluban élt, esetleg még élő személyek neveihez kötődnek, akár aktív (rontó), de főleg kárt szenvedett értelemben. A születendő gyermekkel kapcsolatos babonák, hiedelmek Az új kis élet hordozására megérett, felkészült, felserdült leány remegő várakozásától a létezés gyertyájának utolsó lobbanásáig tartott az a rögös út, mely, a nép hite szerint, ártóktól és ártásoktól szüntelenül körülvéve, fenyegetve és követve végigvezette a kisdörgicsei gyermeket. A hagyományok megidéző tükrében próbáljuk most ezt az utat nyomon követni, a várt, világra jött és felcseperedő gyermek sorsvonalát. A jövendőbelijét váró leány magatartása A kisdörgicsei, még fejlődésben lévő, csupa kézláb leánygyermekek 12 éves korukig szinte ki voltak közösítve a hasonló korú fiúk játékaiból. Ha véletlen mégis előfordult, hogy együtt látták a még gyermekkorát élő két különböző nem képviselőjét, a lányok is, de főleg a fiúk, éneklő, gunyoros hangon, kórusban rákezdtek: ,Asszony meg az ember, asszony meg az ember, gyerek-lány, gyerek-lány! Szééép is ááám!" (Általában a Balaton mentén a „gyerek" elnevezés mindig fiút jelölt, illetve helyettesített). Amikorra azonban a leánykák elérték a 12—13. életévüket, szinte varázsütésre megváltozott minden. A velük egykorú fiúk már szívesen bevették volna őket a játékba, keresték volna társaságukat, de most fordult a kocka: a leányok a náluknál 5—6 évvel idősebb legénykék felé kezdtek kacsintgatni s rideg elutasításban részesültek a még mindig rövidnadrágos kortársfiúk. Még jóformán fel sem serdült a lány, már kíváncsi lett. Amikor katicabogarat talált, tenyerébe vette, vagy kezefején futtatta és magasra tartva, rákezdte varázsénekét: ,,Péterke, Péterke, Meere visznek férhő? Bécs felé, Buda felé, öreganyám háza felé/"

13 Ugy képzelték, hogy abba az irányba viszik el őket, amerre a katicabogár száll. De nemcsak az a kérdés izgatta a lányok fantáziáját, hogy honnan jön a kérő, hanem főleg az, hogy kiért jön először. Ki megyén közülük elsőnek férjhez. Viszont hét évig pártában marad az a leány, aki eltöri a tükröt, tartja az országosan is ismert babona Kisdörgicsén.

14 Amikor csuklott, ábrándozva szólalt meg az eladó lány: „Csuklóm, emleget a Cukrom!" A felserdült lányok életében általában ilyenkor került sor először babonás praktikákra:, Amikor karácsonykor az éjféli misérül meggyünek, megrúgják a disznóól ajtaját. Ahányat röffen a disznó, annyi év múlva mennek férjhez."

15 (Steixnerné Vörös Margit 1958. III. 7. írásbeli közlés) Rostafordítás Népünk körében általánosan ismert babonás praktika a jövendőbeli házastárs kilétének, nevének szita-, vagy rostafordítás útján történő megtudakolása.

16 Ismerték ezt a babonás eljárást Kisdörgicsén és más közeli falvakban is. Kisdörgicsén azonban — a két adatközlő : Mészáros Lászlóné és Sokhegyi Károly szerint — az elveszett, ellopott baromfi tolvajának kilétét igyekeztek általa megismerni. Egy alkalommal — a 30-as években — mégis megkísérelték a kisdörgicsei fiatalok — titokban, a falutól távoleső egyik szőlőhegyi borpincénél a szitától megtudni, hogy ki kinek lesz a párja. A beállott szokatlan, számukra érthetetlen jelenség látása azonban elriasztotta őket a varázslás teljes véghezvitelétől : Itt, az általánosan ismert, ollóra, vagy ujjhegyre függesztett rosta módszerétől eltérő formulára, az asztaltáncoltatás babonás előírásaira emlékeztető gyakorlatra bukkantam Szücsné Bencze Ilona adatszolgáltatásában: „Észtet én magam láttam, még mast is elhiszem: Szitát ráteszik a sodródeszkára, asztán hetenn ráteszik a szita körül a sodródészkára a kezüket, akkor a szita eekezd forognyi, mindig gyorsabban. Próbátuk mikor lány vótam, a Halomba, pincénél, ugy forgott csak u ppörgött. Mindenki kifutott, csak én marattam egyedül. Hét percig köl-ött várnyi. Asztán megindút. Ászt, hogy hét percig kő várnyi, Antaafán hallottam." (Szücsné Bencze Ilona 1958. II. 21.) 597