A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Jászai József: A pápai Városi Múzeum megalakulásának előzményei

volt. Az ő útmutatása nyomán, s a vezetése alatt álló múzeumból kikölcsönzött tárgyak segítségével ünnepeltünk 1956. március 14-én, a késő délutáni órákban. Meghatódottan álltunk az egybegyűlt meghívottak között mi, akik végre sajátunknak érezhettük a nem nagy, de mégis: Múzeumunkat. A városi tanács vezetői is magukénak érezték ügyünket. Bútort, céh-korsót, a város 1439-ben kelt alapítólevelének a 18. sz-ban készített hiteles és pontos másolatát és a Devecseri Vértanúk vitrinjét adta át megőrzésre a múzeumnak. A Petőfi Gimnázium 3 db., a 19. sz. első felében faragott paraszt-széket, 6 db. a 17. sz. elején készült és Pápa várát ábrázoló ,,

Hufnagel" metszetmásolatot, a Ref. Egyházkerület könyvtára pedig az általa 1945 óta őrzött 6 db. céhládát adott át, hogy velük is gazdagabb legyen kis muzeumunk. Örültünk és örültek mindazok, akik szívesen látták az új intézmény megszületését. Azt hittem, hogy végleg megoldódott a muzeumunk problémája. Legalábbis én magam így hittem. Kicsit korai volt az öröm. Hiszen a hely nem volt intézményesen biztosított múzeum számára, de meg semmiféle pénzügyi bázisa sem volt. A múzeum után érdeklődőknek a Kultúrházban lakó ,,Katus néni" szívességből megnyitotta a múzeumi szobákat. Én magam tisztára társadalmi munkában tevékenykedtem. Hivatalos felsőbb szervek szervezett intézménynek nem ismerték el. Nemsokára 1956. október-novembert írtunk. Az ellenforradalom ideje. Annyit örömmel jelenthettem egyik ezen időt követően megtartott tanácsülésen, hogy az ellenforradalom a múzeumban kárt nem tett. Annál nagyobb keserűséget hozott az 1957. esztendő. Már az évkezdetén sejtettem, hogy a Kultúrotthon csak átmeneti szállást adottá múzeumnak. Gazsó Pál magasabb beosztásba távozott, így támogatónk nem volt. lilőbb a katonaság sorozásra vette igénybe egyik szobánkat. (Néhány db régi pénzünket tiszti segédlettel kellett az egyik nyilván magán-múzeumot szervezni szándékozó rekrutától elszednünk.) Ezt követően meg az MNDSZ városi szervezete foglalta le magának a másik szobánkat. A múzeumi anyagot pedig nélkülem, mivel akkortájt kórházban gyógyítottak - lehordták az épület egyik dohos, szellőzetlen, nedves szobájába. Valójában összehányták az anyagot, durván bántak vele. A tablók kép- és iratanyaga, bőr-, fa-, vastárgyak penészt kaptak, jóvátehetetlen kárt szenvedtek. Semmi sem menti az MNDSZ akkori vezetőit a cselekedetükért, mivel a lefoglalt és általuk kiürített szobát el sem foglalták. Még egy év múlva is csirkéket tartolt a szobában az egyik kultúrotthon! alkalmazott. A kórházból való visszatérésem után, az iskolám tanulóinak és nevelőinek segítségével az összes múzeumi anyagot elszállítottam az iskolámba. A tablók a falakra kerültek, a tárlók az épület folyosóján nyertek elhelyezést. Iskolamúzeum lett belőle. Bulla Andor gimn. igazgató az általa kölcsönadott Hufnagclmetszetek másolatait visszakérte ugyan iskolája számára, de azért maradt nézni- és látnivaló szépszámmal. És közben gyűlt az anyag. Céh-iratok, földesúri úriszéki jegyzőkönyv, térképek, eszközök, tárgyak. Hovatovább a hivatali szobám szekrényeiben, de azoknak tetején is régiségek sorakoztak. Ezen időtájban történt, hogy Pathó Gábor, a városi MÉH vállalat telepvezetője telefonon érdekes hírt közölt velem. Nagyméretű vasládát hoztak be hozzá Ihász pusztáról, és eladták ócskavasnak. Azonnal mentem szemlére. 100 x 60 x 50 cm méretű, sűrűn rakott pántokkal erősített vasláda volt. Történetét sikerült felderítenem: amikor Kmetty tábornok csornai csatája után, 1849. júniusában, fővezéri parancsra visszavonulóban volt, útja Pápán át vezetett. Előbb, mint Pápára ért volna, a várostól északra, harci állást vett fel az őt követő császári csapatokkal szemben. Sebesültjeinek és hadianyagának szállításához minden fogatára szüksége volt. A nyilván üres hadipénztár ládáját (nem volt már akkor aranya és ezüstje a magyar honvédségnek) elásatta az ihászi major területén. (Talán csak holmi iratok, Kossuth-bankók maradtak benne!) Ott pihent több mint száz esztendőn át,amikor 1957-ben, egy kocsiszín alapozását végző munkás csákánya felszínre hozta. Sajnos, a „kincs-éhség" szétverte a díszes zárat, belyukasztotta a vasláda fenekét, de máskülönben épen került hozzám a közel 150 kg súlyú vasláda, Kmetty György tábornok hadipénztár-ládája. Ma múzeumunk egyik dísze. Ezen iskolamúzeumra támaszkodva indítottam meg a küzdelmet múzeumi helyiség biztosításáért. Ekkor 1958-at írtunk. Tanácsi üléseken agitáltam, kértem, hírlapokban egymásután jelentek meg tájékoztató felhívásaim, amelyek szüntelenül azt duruzsolták a hallgatók, az olvasók fülébe, tudatába, hogy: Múzeumot a városunknak! Helyet a múzeumnak! Nyílt is alkalom arra, hogy végre végleges otthont kapjon ez a jobb sorsra érdemes intézmény. Megürült a várkastély! A szovjet haderő egységei, amelyek használták 1945-től 1957-ig, visszaadták a városnak az épületet. Kezdetben még különféle minisztériumok nézegették, hogy ugyan mire is tudnák felhasználni. Az egészségügyiek szanatóriumot gondoltak benne elhelyezni. A művelődésügyiek diákotthonnak vélték felhasználni. Végül is a leghelyesebb elgondolás valósult meg: a város kulturális intézményei nyernek benne elhelyezést. Ezek között, az emelet északi frontján lévő reprezentációs szobákat kapja a Városi Múzeum. Végre! Lesz mégis múzeum Pápán! 1959. február 3-án cikkem jelent meg a megyei lapban. Felhívással fordultam Pápa város és a járás dolgozóihoz, hogy a Tanácsköztársaság 40. évfordulója alkalmával, ünnepélyes keretek között megnyitásra kerülő múzeum részére juttassák el az addig a családi otthonokban őrzött emlékanyagot. És a kastély berendezési tartozékait is, már amelyek netalán magánkézbe kerültek és megmenekültek a pusztulástól. Kaptam anyagot nem is lekicsinyelhető mennyiségben. Nemcsics Elek tanár, Pils László asztalos értékes 19590