A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Bóna István: Javarézkori aranyleleteinkről. Fejezetek a magyar ősrégészet múltszázad-századeleji történetéből

maligen ungarischen Gebieten" említi, ám dolgozata egy másik helyén ugyanazon kereskedő megbízhatóságával kapcsolatban egy korábbi munkájára hivatkozik. Ott (Nestor 1933, 119-120, 490. j.) név szerint szerepel „der Händler Mauther, Budapest". Nestor meggyőző érvekkel (egységes patina, szennyeződés, összetartozó tárgyak) igazolja a mojgrádi bronzkincsnek, mint leletegyüttesnek a hitelességét. A közelebbi lelőhelyről ugyan Mauthner semmit sem közölt Berlinnel (— nyilván ő maga sem ismerte —), ám Nestor kifejti, hogy az őskorban, kivált a bronzkorban milyen jelentős központ lehetett Mojgrád és környéke. Éppen az erdélyi múzeumokba jutott hitelesebb mojgrádi leletek ismeretében mondja ki, hogy a kincs Mojgrádon belüli közelebbi lelőhelyét nyilván maguk a találók titkolták el (Nestor 1935. Lm. 24-26). Roska repertóriuma bárkit meggyőzhet arról, hogy Mojgrád a neolitikumtól a dák korszakig kiemelkedő jelentőségű őskori lelőhely (Roska 1942, 184—185, No. 252). Már a múltszázad középén híres volt. 1855ben jelentős dák ezüstkincs került Mojgrádról a bécsi Antikenkabinetbe (Seidl, Fundchronik IV, 1856, 86), az 1870-es években pedig egymás után bukkannak fel a bronzkincsek (Hampel, ArchKözl XIII, 1879, 51). így nem csodálható, ha első bronzkori leletkataszterünkben már így ír róla Hampel (1886,23): „Mojgrád, comté de Szilágy. Cette station est riches en trouvailles des époques préhistoriques" A bronzkorból ma a Mojgrád I. néven szereplő Mauthner-féle bronzkincsen kívül a kutatás Mojgrád II—V. bronzleleteket tart számon (M. PetrescuDimbovip, Depozitele de bronzuri din Románia, Bucuresti 1977, 131-132, 149, 310-312. kép). Közelebbi lelőhelye egyiknek sem ismert, ezzel létezésük ellen azonban aligha lehet érvelni (másként az aranykincs kapcsán Makkay 1985/1,197). Makkay János az újkori Mojgrád „e Szilágy megyei kis falu" jelentéktelenségével (Makkay 1985/1, 62 és 148) és „önkéntelenül is" a római Porolissum a jelen század elején éppen csak elkezdődő kismérvű kutatásával (uo 62—63) érvel a lelőhely őskori jelentősége és a rézkori kincs mojgrádi lelőhelye ellen (uo 202). Az sem áll, hogy a rézkori Bodrogkeresztúri-kultúra ne terjedt volna ki Mojgrád vidékéig (így Horedt 1977, 17-re hivatkozva Makkay 1985/1, 148). A Bodrogkeresztúri-kultúra kutatója és monográfusa soha nem vonta kétségbe ennek lehetőségét, márcsak azért sem, mivel ő határozta meg először a mojgrádi kincs Bodrogkeresztúri-elemeit (Patay 1944/ 45, 24-25, 1958, 42; 1959, 94), s a kultúra monografikus összefoglalásába is szervesen beépítette a mojgrádi aranyakat (Patay 1975, 66). Mi több, mindaddig (1983), míg a mojgrádi kincset nem azonosította a tiszaszőlősivei, maga Makkay sem látta másként (1976, 280, 1982, 21, v. ö. még Uő, 1979, 565). Abból a hiányból, hogy a mojgrádi aranylelet közelebbi lelőkörülményei nem ismertek, nem vonható le egyértelműen negatív következtetés a lelőhely valódiságát illetően. Ha így tennénk, nemcsak a mojgrádi ezüst és bronzkincsek létezését kellene tagadnunk, de sokszáz más 19. századi bronz és aranykincsét is. A mojgrádi kincsnek sajnos nemcsak lelőkörülményei homályosak, de sokminden egyéb is a lelet körül. Fettich szerint Kolozsvárt a leleteket II. 6805— 7077 és 7551-7736. tételeken leltározták (ezeket a részleteket nyilván Fettichtől veszi át Horedt 1977, 7, aki maga soha nem vizsgálta behatóan a leleteket), ami 272*185=457 tételt tesz ki (Makkay János műveiben 467 tétel?). A kincset kezelő Roska Márton korábban a II. 6804-7077 és II. 7551-7736. leltári számokat közli (1936, 156), amely csak a legelső tételszámban különbözik Fettich adatától, későbbi írása szerint (1942, 184) viszont a II. 6804-7731 tételeken szerepelne a kincs, ami nyilvánvaló tévedés hiszen ez 927 tételt tenne ki. Egy újabb katalógusban a II. 7776. tétel is szerepel (Dumitrescu 1971, 94), ami nyilván elírás a 7076 helyett. A szakirodalomban csak a közel 800 grammos 31,4 x 24 cm-es nagy aranylemez (7077), a 103 cm hosszú, 199,6 grammos aranyszigony (7076), a két spirálisban végződő szárnyú poncolt díszes aranymadár (6809— 6810), a sima testű kisebb s könnyebb, 17,4 grammos aranymadár (6808), néhány karperec (6804, 6806— 6807) és a kisebb, rekeszdíszes „népvándorláskori" övcsat (7075) leltári száma, súlya és mérete ismert, — feltűnő, hogy ezek az ismert, vezető ékszerek mind a kétfelé tagolt leltár első 272 tételébe tartoznak. Bár hamisítvány (7075) ide is becsúszott, az a gyanúm, hogy a leltár második része a kétes korú és hitelű tárgyak jegyzéke lehet, — ezt azonban csak az eredeti leltárnapló segítségével lehetne tisztázni. Tételszámai László Gyula egykori kataszteri feljegyzése szerint: II. 6804-7077, 7551-7736. Fettich publikációjában a 41—54. táblán pontosan 440 számozott tárgy szerepel, tehát kevesebb, mint a tételszámok. Ennek okát nem ismerjük, arról azonban nem tudunk, hogy a leletből 1950 előtt bármi eltűnt volna. Fettich (s nyomában Makkay) feltételezése, hogy a Wallersteintől említett „kalaptű" szerű hamisítvány már korábban elveszett volna, nem áll. A darab ma is megvan (v. ö. a kötetben szereplő másik dolgozattal). E munkának nem célja a mai igényeket kielégítően még nem közölt mojgrádi kincs értékelése. A Wallersteintől jelzett 5 db Mauthner-féle hamisítvánnyal külön foglalkoztam s kimutattam, hogy ezek a lelet „népvándorláskori" darabjai. Ezzel a mojgrádi lelet Fettichtől Horedten át Makkay Jánosig ívelődő „hun—gepida kori története" remélhetőleg lezárult. Más darabok, pl. az arany médaillon esetében vizsgálataim Fettich eredményét erősítették meg: újkori. A lelet rézkori aranyainak kormeghatározását Patay Pál és Vladimir Dumitrescu végezték el, legalábbis ami az alapokat illeti. Kurt Horedt A/l és A/2