A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Bóna István: Javarézkori aranyleleteinkről. Fejezetek a magyar ősrégészet múltszázad-századeleji történetéből

tani. A lelet 3 db áttört lemezcsüngője az 1884. évi ötvösmü-kiállításon a rézkori aranyak vitrinjében magyarországi ismeretlen lelőhelyűként volt kiállít­va (ÖM 12, No 10-12). Az 1878. évi kiegészítő Klösz-féle fényképsorozat 1. tábláján az újonnan szer­zett rézkori aranyakkal, az imént tárgyalt 77, 1877. számú marosvásárhelyi csüngővel és a szintén Egger­től vett 80, 1877,1 aranykoronggal együtt szerepel, ami Pulszky Ferenc rendezéséről tanúskodik. A leletet Patay Pál gondosan leírta és közzétette {Patay 1958, 39, XVI. t. 10-15). Kitűnően érzékel­te, hogy „a formákat illetően kissé eltér a bodrogke­resztúri kultúra ... hiteles feltárásból ismert típusai­tól". Kézenfekvőnek látszik hát Bognár-Kutzián Ida elemzését követve {Kutzián 1973, 303, 2. kép 8—10) a Hotnica 4. ház - Debar - Gumelmja A2a réteg csüngőivel meghatározott korábbi horizontba, a Tiszapolgár В (vagy II) időszakba keltezni, amely­nek a tibava/tibai temető és a veiké raSkovcei/nagy­ráskai 17. sír arany csüngőékszerei mellett ez lenne a harmadik, jelentős, sírból származó aranylelete a Kárpát-medencében. Csüngőink előképei illetve roko­nai sorozatban előfordulnak a várnai temető 36, 48, 54, 97 és 108. sírjában, aranyból, nagyjából azonos méretben és kivitelben. {Ivanov-Nikolov 1986, Katalógus Nr. 130, 295,297 és 304). Leletünk ilyenképpen jól körülhatárolható formai rokonsági köre azt sugallja, hogy az Egger-aranyak a Temes—Alduna vidékről vagy Dél-Erdélyből származ­nak. Csüngőinket a délkeleti (moldvai) u. n. Typ Traianba sorolja Pavelcík is (1979, 325, 4. kép 16), ám kronológiájával bajos volna egyetérteni. 8. SIRLELET ERCSIBŐL, FEJÉR M. (1881) 1882 elején a Magyar Királyi Főfémjelző hivatal megváltás útján egy aranyleletet juttatott el a Nem­zeti Múzeumnak, amelyet „Ercsi, Fehér m." lelőhely­lyel vettek leltárba. Az RN 36, 1882, 1-4. tétel „ős­kori aranycsat lemezből", négy összeillő darab, az 5. tétel „Vékony aranylemez pontsordísszel", a 6. tétel „Csontból gyöngyök és egy medenczecsont". A lelet 70 évig ismeretlen maradt, mígnem az aranyakat 1953-ban Fettich Nándor a mojgrádi lelet kapcsán közzétette {Fettich 1953, 63, LV. t. 1—2). A szerin­te „repülő kacsa", az újabb szakirodalom szerint „rája" alakú csüngőt pontosan összeállította a töre­dékekből, de ismeretlen okból a hátoldaláról fény­képeztette, előlapját még soha nem közölték {13. ábra). Mivel a poncolt díszítésű lemezcsüngő és az egyik mojgrádi csüngő kétségtelenül műhelytestvé­rek, Fettich népvándorláskorinak igyekezett az ercsi sírleletet is meghatározni {Fettich 1953, uo., vélemé­nyét Gallus Sándor vélekedésével próbálta alátá­masztani). Az Ercsi lelőhelyet Fettich magától érte­tődően elfogadta, a hunkori mojgrádi lelet pannóniai párhuzama, számára, logikusnak tűnt. A rája-csüngők rézkori voltát kezdetben Patay sem ismerte fel, szerinte „amennyiben tényleg őskoriak", akkor spirális motívumaikkal inkább korai vaskoriak lehetnek {Patay 1944—45, 25), nem sorolja őket a rézkori aranyleletek közé 1958-ban sem. A mojgrádi „kereszt alakú idolok" rézkori voltát és a Bodrogkeresztúri-kultúra körébe való tartozását elő­ször Vladimir Dumitrescu ismerte fel, együtt állítot­ta ki s közölte őket a mojgrádi nagy áttört aranyié­it, ábra. Ercsi. Arany melldísz sírleletbó'l. MNM. Term, nagys. Abb. 13. Ercsi. Goldener Brustschmuck aus einem Grabfund. MNM. Nat. Gr. 49

Next

/
Thumbnails
Contents