A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)
Sági Károly: Antonio Borri – Bori Antal
A „Sidonia" komphajó volt. Erről annyit tudunk csupán, hogy Festetics György 1819-ben így intézkedik 5 9 : „A fenéki hajósok egy új által járó hajót készítsenek azon mértékre, mely a Sidonia nevezetű hajónak vagyon ..." Festetics László 1820. május 27-én kelt rendelkezése úgy intézkedik 60 , hogy az ,,uj Kutter forma kis hajó leg fellebb Augusztus végével készen legyen . . ." Feltehetően a „György" nevű hajóra vonatkozik ez. Festetics György 1819-ben halt meg, rá emlékezve adhatták a hajónak a „György" nevet. A hajó leltárát 1827-ből ismerjük 61 . Festetics László 1820. augusztus 7-én kelt utasításának 7. pontja szerint 62 : „Josephina hajó Schooner formára Bori hajósmester által rajzoltasson meg." A hajó 1821-ben kerülhetett a vízre. A „Helena" nevű hajó építésére 1820. augusztus 30-án adott rendeletet Festetics László 63 . A „Helena" nevű kutter leltárát 1827-ből ismerjük 64 . A „Jolán" és „Károly" nevű hajókra Madarassy László talált utalásokat a Festetics család levéltárának azóta elveszett részében 65 . Annyi biztos, hogy a „Károly" nevű hajót Zichy Károly grófról nevezték el, aki 1806-ban kötött házasságot Festetics Juliannával 66 . A hajó az esküvőt követően épülhetett a múlt század első évtizedében. A Festetics Levéltárban Iványi Béla összeállítása szerint 18 darab hajótervrajz található 67 , feltehetően több épült tehát a fentiekben említett hajóknál. A fenékpusztai hajóépítő üzem, a kor emberének szavával élve Hajóarzenál állandó alkalmazottainak száma 5-10 körül mozoghatott 68 . Esetenkint, nagyobb munkára távolból is szerződtettek hajóácsokat, így 1810-ben Morvái István pinnyei és Démi Antal győrszigeti hajóépítőkkel kötöttek szerződést 69 : „Lekötelezik magokat nevezett Soperok, hogy ők jövő Esztendőben 181 l-ben Április Holnapnak utolya felé minden tétovázás nélkül más nyoltz alkalmatos és jó legényekkel Keszthelyre el jönnek és Fenékben az emiétett hajónak reparatioján a magok ahhoz szükséges szerszámaikkal dolgozni fognak ..." A szerződést Szajdensvartz János „Fő Inzsellér" és Bori Antal „Hajós mester" írták alá. A hajótervezésen, a hajóépítő üzem nem kis gondot és hozzáértést igénylő vezetésén túl Bori Antal parancsnoksága alatt a Főnix vitorlás esetenkint sóért is hajózott Balatonkenesére. Kenéséig sem ment üresen a hajó, néha bort szállított 70 , máskor faragott tölgyfát 7 , vagy a hatalmas Festetics birtok más terményét. Leibitzer János 1814. évi leírása szerint 72 a Főnix útja nem volt mindig veszélytelen. A viharba került hajón átélt kalandját így írja le: „A szél azonban hirtelen északira változott. Olyan sötétség támadt, hogy az orrom elé tartott kezemet alig láttam. Gyorsan behúztuk a vitorlákat és a legnehezebb horgonyt vetettük a habokba. Rettenetes percek következtek. Kétféle szél: északi és keleti közé szorultunk. Hajónk táncolt és ugrált a habok hátán. Néha ugy lelevágódott, hogy azt hittem, mindjárt a tó fenekén találjuk magunkat. Senki sem tudott megállni a lábán. Matrózaink, kiknek legtöbbje edzett halász volt, sorra bebújtak a zárt kamrácskába, mert lehetetlen volt a hideget kiállani. Röviddel rá hajónk vezetője is betámolygott közénk. Egy darabig csak nézegelődött, aztán komolyabban felöltözködött. Nekem is intett, hogy tegyem ugyanazt. A hajó nagyot lódult. Hallottam, hogy a horgonylánc nagyot pattant: elszakadt. Rögtön ki a másikat! Rövidesen annak a láncát is széttépte a vihar. Sós zsákjaink és ládáink csusztak-másztak és ugráltak a hajófenéken. Ahogy a ládák neki-nekiütődtek a hajó falának, valamit mindig lazítottak a deszkákon. Egyik matróz beordított az ajtón: mindenki kifelé, a pumpákhoz! Bokán felül érő viz borította a hajó fenekét és valahol állandóan áramlott befelé. Helyzetünk szomorú volt és egyáltalában nem biztató. Több ízben is voltam már életveszélyben. Egyszer Badenben, mint kezdő és gyakorlatlan hegymászó lezuhantam egy szikláról, fejjel lefelé. Rettenetes pillanat volt, de nem volt időm a gondolkodásra. Most azonban időm volt; nagyon is komornak tűnt az idő, hogy felkészüljek a biztos halálra. Megkérdeztem a hajómestert, merre felé sodor bennünket a vihar. Megnyugtatott: a Fonyódi hegy felé. Néhány napja ott láttunk egy hajóroncsot: azt is a bazaltsziklákon zúzta össze a vihar. Visszahúzódtam a kabinba. Megadva magam sorsomnak, ledőltem ágyamra. A kimerültségtől elaludtam. Másnap későn ébredtem. Még mindig dühöngött a szél, de hajósaink ügyesen kezelték a vitorlákat. Bekormányozták dereglyénket a Keszthelyi öbölbe. Milyen boldogság volt a györöki parton kiszállni! Sószállítmányunkat ott kellett kiraknunk. Tizenkettedik napja voltam a hajón. Alig vártam, hogy végleg bucsut mondhassak annak. Valóságos ünnepnap volt számomra, amikor szárazföldön tudtam magam. Miként ilyenkor szokásos, a horgonylánc egy darabját a templomba vittük. így cselekszik ezt mindig a viharból megmenekült hajósok." Leibitzer János 1814. július 1-12 közt volt a Főnix vendége. A veszedelmes kaland július 11-ről 12re virradó éjjel esett, akkor, amikor a Főnix kihajózott a Badacsony szélárnyékából, behajózva a Szigligeti öbölbe. Ott, a Bakony felől akadálytalanul lecsapó északi szél napjainkig számtalan hajós vészét okozta már. A hajó két leszakadt horgonyáról és a horgonyláncokról az 1798. évi hajóleltár emlékezik meg 73 : „Vagyon hozzá vass Matska 2, mellynek egyike nyom 600, másika pedig 400. Egy 20 öles és egy 7.04 öles lánc." A leltár nem írja ki, de természetesen az akkor használt font súlyban adta meg a horgonyok nagyságát. Egy font 0.56 kg lévén, a nagyobbik horgony súlya mértékrendszerünkre átszámítva 336 kg, a kisebbiké 224 kg volt. 441
