A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Bóna István: Javarézkori aranyleleteinkről. Fejezetek a magyar ősrégészet múltszázad-századeleji történetéből

Vienne. Ce sont des plaques en or rond, ornées de bosses et de points au repoussé, formant des cercles et des angles" (Hampel 1886,67). Az adat felhasználói kötelességszerűen kijavították a jelentéktelen hibát (a XLV. 1 hivatkozás helyesen: XL VII. 1) és elfogadták az egész adatot. A Jankovich-korongok kapcsán tisztáztuk, hogy Hampel „csepini" korongok gyanánt a Jankovich 1. és 3. és a Ráth-féle korongokra hivatkozik, ezek lennének Budapesten. Azt azonban nem,magyaráztuk meg, miért adományozott a „csepini" leletből két darabot Bécsnek is. A rejtély nyitja valószínűleg az, hogy 1886-ban Hampel már Pulszky 1883. évi táblájával is dolgozott. Feltehetőleg összetévesztette a Pulszky 1— 2. = Jankovich 1—2. korongot a valóban nagyon hasonló stollhofi korongokkal, amelyek Sacken ábráin (Sacken 1865, 12—13. kép) nagyjából azonos méretben és stílusban vannak lerajzolva. Azt hihette, hogy Pulszky reprodukálta az utóbbiakat. Lelőhelyüket viszont saját Kalauzából meríti, elképesztő következetlenséggel, hiszen ott világosan a Nemzeti Múzeum öt korongjáról van szó, az pedig még talányosabb, hogy a bécsi korongokat miért vélte „csepinieknek". Nem érdemes a hampeli logikán tovább tűnődni, mivel megfejthetetlen, esetünk egyébként is csak egyike a sok hasonló hampeli tévedésnek. Mivel az eddig elmondottakból világos, hogy Cepinben semmiféle korong nem került elő, nem szükséges tovább göngyölnünk ezt a szálat. Kössük el azzal, hogy mindaddig míg kutatásunk az aranykorongok kapcsán Hampelből indult ki, sorra beleesett a „csepini" verembe s ez alól e sorok írója koránt sem volt kivétel. *** Kéziratom nyomdába adása után lettem figyelmes egy olyan munkára, amelyre témánkkal kapcsolatban korábban gondolni sem mertem volna, mások sem gondoltak rá: Pulszky Ferenc, A kelta uralom Magyarországban. Arch. Közi. XIII/1, 1879. Ebben a következő meghökkentő mondatok olvashatók (18— 19. old): „vaskori kelta eredetűeknek tekinthetjük azon kerek aranylapokat is, melyeknek közepén három kivert dudor emelkedik, s karimájuk hol két hol három kivert gyöngy sorozattal ékes, két helyütt ki vannak lyukasztva, hogy felvarrathassanak. Eddig nyolcz ily aranylapot ismerek, kettő Ausztriában az úgynevezett Lange Wandnál találtatott, melyek közül az egyik a bécsi Antiken-Cabinetbe, a másik a muzeumunkba került-, kettő találtatott Csepinben Szlavóniában, most Berlinben s muzeumunkban; egy Szombathely táján, mely a szombathelyi múzeumba került; végre három ismeretlen lelőhelyről muzeumunkban látható." A fentiekből megtudjuk: 1. Kelta alapvetése írásakor, 1878-ban (v. ö. uo 17), Pulszky még vaskorinak tartotta a szóbanforgó aranykorongokat, amivel alaposan elmaradt Sacken és Rómer 1865/66. évi felismerése mögött (v. ö. összefoglalásunkat). Mivel a korongokat az 1877. évi fokorui aranylelet segítségével keltezi, magyarázatot nyert személyes felelőssége és szerepe a korongok 1879. évi — fentebb megtárgyalt — helytelen kiállításával kapcsolatban is. 2. A téves kormeghatározás oka nyilvánvalóan az volt, hogy Sacken 1865. évi Lange Wand [Stollhof] publikációját eladdig nem tanulmányozta. Emiatt azt sem vette észre, hogy Stollhofon vegyes réz- és aranykincs került elő, csak Rézkor-könyve írásakor fogja majd Lange Wand jelentőségét felismerni. 3. Annyira nem ismerte ekkoriban még a Lange Wandnál talált leleteket, hogy úgy vélte : a két nagyméretű ausztriai aranykorong közül az egyik a Magyar Nemzeti Múzeumba jutott. — Nem más ez, mint az RN 233,1871,1 Adamovics—Ráth-féle korong, amelynek származásáról tehát szintén nem tudott. A budapesti nagy korongot az Antiken-Cabinet magányosnak vélt hasonló méretű korongja párjának vélte, ezért beszél csak nyolc korongról a valóságos kilenc helyett! 4. „Csepinből" csak két korong létezéséről hallott, mindkettő valóban tenjai: az Egger 1. berlini (1867) és nemrég megvásárolt párja az Egger 2. budapesti = RN 80, 1877, 1. Ez egyrészt korabeli bizonyíték a berlini és budapesti korongok összetartozására, másrészt arra, amit eddig csupán feltevésként hangoztattam: az Egger 2. korongot megszerző Rómer (s tőle Pulszky is!) tudta, hogy a darab — a berlinivel együtt — a csepini Glembay által leírt szlavóniai korongok közül való. 5. A lelőhelyekkel kapcsolatos múltszázadi érdektelenség tükre, hogy Pulszky Rézkorkönyvében nem ismétli meg ezt az adatot, a Csepin nevet csak harmadkézből átvevő Hampel annál jobban bele fog bonyolódni. 6. Pulszky 1878-ban már ismerte a szombathelyi múzeumban az oda a környékről bekerült aranykorongot — alábbi 5. salfai leletünk előkerülési idejét tehát helyesen határoztuk meg. 7. Később sem tanulmányozta viszont Rómer, A két hazában talált régi arany műemlékekről írott munkáját (ArchKözl V, 1865), mivel a 3 db Jankovich-korong származásával sem 1878/79-re, sem 1883/84-re, sem pedig 1897-re nem jött tisztába [1986, december 22]. Egy még tévesebb „csepini/csepéni" leletről Hampel 1881. évi Kalauza kapcsán szó esett egy 1880. évi állítólagos „csepini" leletről. 1880-ban egy 45,3 cm hosszú aranylemezt, egy 24,9 cm hosszú hasonló aranylemezt s egy „aranylánczot" vásárolt a Nemzeti Múzeum, az utóbbi a napló bejegyzése szerint 18 karikából áll, ma azonban 19 db van belőlük. A leleteket RN 32,1880,1-3. számon naplózták, lelőhelyük Hampel sajátkezű bejegyzése szerint: „Csepin Eszék mellett". A múzeumban akkor egyedinek számító lelet korával Hampel nem volt tisztában, az őskornál azonban 43