A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Uzsoki András: Kenesei Péter tihanyi kapitány címeres ezüstkelyhe

A kereszttel ábrázolt bárány a feláldozott, de a halálon győzedelmeskedő Krisztust jelképezi. Ilyen értelemben a szentmiseáldozat bemutatására készült kelyheken az ábrázolás szorosan összefügg a szent cselekménnyel, mintegy szimbolizálja a miseliturgia lényegét. Felvetődik a gondolat, hogy az Agnus Dei, a Veronika-kendő = Abgár-lepel és a dicsfénnyel ábrázolt férfifej - mint a katolikus egyházban elterjedt szimbólumok — nem mondanak-e ellent a kálvinista felfogásnak. Az 1561. és 1562. évi nagyváradi és debreceni zsinatokon elfogadott ún. Debreceni hitvallás (confessio ecclesiae debreciensis) az úrvacsora edényeiről is rendelkezik, és a katolikus liturgikus edényeket, így pl. a „pápista kelyheket" elveti.

91 Az élet gyakorlata azonban arról tanúskodik, hogy a nemesfémből készült drága kelyhek nehéz beszerzése miatt a fenti rendelkezésnek nem tudtak mindenhol eleget tenni, és az egykori misézőkelyhek napjainkig használatban maradtak. Veronika-kendő vagy Abgár-lepel? A véset két felső sarkán csomóba fogott kendőt ábrázol, amely drapéria szerűen függ alá, s rajta dús hajú, szakállas és bajuszos, szembenéző férfiarc látható. A megszokott Krisztus-arc ábrázolásokhoz nem hasonlít, de azonosításához nem férhet kétség (12. ábra). Ez az ábrázolás az ötvös tárgyakon már a XIV. század óta gyakori,

92 s néha apácaruhás női alak (Veronika) tartja maga előtt. Radocsay Dénes által közzétett XV-XVI. századi okleveleken, búcsú engedélyezését kérő folyamodványokon a Veronikakendő önmagában vagy Veronikával együtt gyakori ábrázolás.

93 Elterjedtségére jellemző, hogy napjainkig fennmaradt és évszázadok óta annyira népszerű, hogy az ún. keresztúti stációk egyike a Veronika-jelenetet ábrázolja. A sohasem létezett Veronika az apokrif irodalom és hagyomány szülötte, de olyan népszerű lett a középkor végétől, hogy ma már általánosan Veronika-kendő néven említi a szakirodalom ezeket az ábrázolásokat. A füredi kehelyen lévő ábrázolás azonban nem Veronika-kendő, hanem — véleményünk szerint — ún. Abgár-lepel. A kehely talp mellette lévő karéján ugyanis Júdás Tádé apostol mellképe látható (5., 6., és 15. ábra), akinek a személye az apokrif irodalomban és hagyományban az Abgár-lepelhez kapcsolódik, és gyógyítással függ össze. Mind a Veronikakendő, mind az Abgár-lepel, a keresztény ikonográfiában és egyháztörténetben a nem kézzel készített (akheiropoietos) Krisztus-arcképek csoportjába tartozik. Az Abgár-lepel története és kultusza azonban régebbi. Legendáját röviden így foglalhatjuk össze: Osroéne királya, a „Fekete"Abgár Edessza városában (i. e. 4 - i. sz. 7. és 13-50.) birtokolt egy Krisztustól — neki írt — válaszlevelet és egy leplet, amelyen Krisztus arcának hiteles mása, vagyis nem kézzel festett ábrázolása volt. A levél szerint Krisztus megígérte neki, hogy betegségének meggyógyítására és tanításának megismerésére, majd elküldi hozzá egyik tanítványát. Tamás apostol ennek megfelelően küldte el hozzá Júdás Tádét, az apostolok egyikét, aki Edessában az evangéliumot hirdetve jutott be Abgár királyhoz is. Meggyógyította súlyos betegségéből az uralkodót és az egész város kereszténnyé lett. Abgár isteni fényt látott Tádé arcán, s így felismerte, hogy valóban ő az a tanítvány, aki Krisztus ígérete szerint eljött hozzá.

94 Ez a legenda először Euszébiosznál bukkan fel először, aki így írja le Abgar találkozását Tádéval: „. . . még alig lépett, hirtelen olyan leírhatatlannak pillantotta Thaddaiosz apostol arcát, hogy ezt látva leborult előtte, a körülötte állók pedig nagyon csodálkoztak rajta. Ők ugyanis nem pillantották meg a látványt, mely egyedül csak Abgárnak jelent meg."

95 Euszebiosz az Abgár-történetet — saját nyilatkozata szerint — az edesszai levéltárból merítette: „Az ottani állami okmányokban, melyek felölelik mindazt, ami régen esett meg és ami Abgárral történt, ezeket az eseményeket is mindmáig megőrizve meg lehet találni."

96 Az ismertetett történeti legenda összekeverte az V. Abgárt vagy másképpen Ukkama (Fekete) A bgárt, IX. Abgárral, aki Edessza első keresztény királya volt, és i. sz. 179—216. uralkodott.

97 Tehát a legendának nincs hiteles történeti magva. Tádé - helytelenül tanítványként szerepel a legtöbb legendaváltozatban, noha két szinoptikus evangélistánál (Máté 10, 4; Márk 3, 19.) határozottan a 12 kiválasztott apostol között sorolják fel. Az Abgár-legenda a XIII. századi Legenda Aurea alapján kezdett ismertté válni, de sokkal valószínűbb, hogy az 1506-ban apácák számára készült, magyar nyelvű Winkler-kódex hatására terjedt el ez az apokrif történet.

98 Abgár király képírójának találkozását Jézussal, így olvashatjuk: „Látván immár azért Abgarus, hogy Krisztusnak színét, avagy személyét nem láthatnája, néminemű képírót bocsáta Jézushoz, hogy uronknak képét, ábrázatát csak írva láthatnája, ki személy szerént nem láthata. De mikort a képiró Krisztushoz jött volna, és Krisztusnak orcájának fényösségétől nem igyeközhetik vala megirnya mi ábrázatú, avagy mi szabású Krisztus volna és mint őneki hagyta vala, meg nem irhatá. Látá Krisztus a képirónál a ruhát, vévé és ő orcájához nyoma és eképpen ő szent szinét Abgarus királynak az ruhára nyomva küldé."

99 A legenda így őrizte meg Tádé apostol és Abgár király találkozását: „Ki mikoron látta Jézusnak tanítványát őhozzá jönni, a jó Jézusnak igéretit, látá Abgarus kerály Taddeusnak orcáján néminemű isteni fényességöt. Ki látván megfélemlék és megrettene, mondván: Bizony, te a jó Jézusnak, az Isten fiának vagy tanítványa .. ,"

100 A Veronika-kendő és az Abgár-lepel ikonográfiái története elválaszthatatlan egymástól. Mindkettőnek a magva az apokrif irodalomból táplálkozik és erősen 382