A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Uzsoki András: Kenesei Péter tihanyi kapitány címeres ezüstkelyhe

UZSOKI ANDRÁS KENÉSEI PÉTER TIHANYI KAPITÁNY ES CÍMERES EZÜSTKELYHE A balatonfüredi református egyházközség liturgikus edényei között a legrégibb az az úrvacsorakehely, amelyet 1622 óta használnak és nagy becsben tartanak. Eredetileg misézőkehelynek készült ez az iparművészeti értékű védett műtárgy, amelynek kuppapoharán nemesi címer és az adományozás szövege látható (1. ábra). A szakirodalomban még nem méltatták jelentőségének megfelelően sem az adományozó személyét, sem a kelyhet, ezért határoztuk el feldolgozását és közzétételét. E munka szerves része annak a munkafolyamatnak, amely a balatonfüredi református templom építéstörténetének megírásával kezdődött, s most a liturgikus gyűjtemény feldolgozásával folytatódik. 1986 telén muzeológusokból álló kutatócsoport vizsgálta meg ezt a gyűjteményt, és egyes darabjainak feldolgozását, közzétételét javasolta. E kehely történeti, művészettörténeti és heraldikai feldolgozását ugyan már korábban megkezdtük, e szemle azonban elősegítette befejezését.

1 Úgy tudjuk, hogy az irodalomban Römer Flóris emlékezett meg róla először,

2 utána Jalsovits Alfréd ismertette és rajzát is közzétette 1889-ben megjelent könyvében.

3 Békefi Rémig figyelme is rá terelődött,

4 de nem hagyta ki Erdélyi László sem a tihanyi apátság történetéből.

5 A KEHELY LEÍRÁSA Részben aranyozott, későgótikus ezüstkehely, hatkaréjos talppal és lapított, küllős nódusszal. Vert, vésett és poncolt technikával készült. Aránylag nagyméretű kuppapoharának belső béléslemeze van, amely a száj peremnél ráhajlik a külsőre. A kettős kúppá közét valószínűleg massza tölti ki, az aljához — a kehely részeit összefogó — ezüst csövet forrasztottak, amelyből hengeres ezüst rúd csavarmenetes vége áll ki. A hatkaréjos talp felső része aránylag rövid, egy kis részt levágtak belőle, amikor tetejére ezüst csövet forrasztottak, amelyen átmegy a kuppapohár csöve. A kuppapohár csövének csavarmenetes végén lévő anyacsavarba ütött hitelesítő jegy nyoma és PROPPER F jelű, beütött mesterjegy látható (2. ábra). A kuppapohár külső oldalán, a szájperem alatt 3,3—3,4 cm széles, egyenetlen szélű, eredeti tűzi aranyozás van. Ettől lefelé, a kuppapohár közepén vésett, nemesi címer látható, amelyet dedikáció, vagyis az adományozás tényét tanúsító vésett szöveg vesz közre, amely szerint Kenései Péter adományozta 1622-ben a füredi református templomnak. A kuppa aljához hatszögletű, ívelt szélein zegzug vonalas, poncolt keretelésű, aranyozott ezüst szárgyűrű van. Ugyanilyen, de kissé bővebb szárgyűrű van a nódusz alatt is. A lapított nóduszból hat, hasábalakú küllő ágazik ki, ezek négyzetalakú, aranyozott lemezvégződésein egy-egy vésett betű: IHESVS olvasható (3. ábra). A küllők oldalait mélyített hátterű rutasor díszíti aranyozás maradványával. A nódusz felületén 6—6 domborított levéldísz, felül valamennyi, alul minden második aranyozott (4. ábra). Az alsó szárgyűrű és a talp közötti gyűrűtag alsó része lefelé álló levélpárta, vésett díszítéssel. Felső része lapos, hatszögletű, aranyozott gyűrű, amelynek szélét — a sarkon egymást keresztező — ágak keretezik, felületén zegzug poncolással. A hatkaréjos talp alsó, függőleges peremét — a nódusz küllőinek oldalával azonos - rutasor díszíti. A talpnak nincs szegélye. A hat karéj felületén egyegy vésett ábrázolás látható: Agnus Dei, férfifej profilban dicsfénnyel, Veronika-kendő = Abgár-lepel, vértezetbe öltözött férfi zászlóval, haránt vágott címerpajzs és sisakos férfifej. A karéjokat sima vonal keretezi, felső részükön, az ábrázolások felett Valakú szalagdísz 2—2 indás levéllel (5—6. ábra). A kehely magassága: 21,3 cm, szájperemének külső átmérője: 10,5 cm, talpátmérője: 13,5—14,0 cm, a kuppapohár magassága: 9,7 cm, a kuppapohár mélysége: 8,4 cm, a kehely súlya: 945 gramm. A kehely alakja arányaiban eltér a gótikus kelyhektől, és megállapítható, hogy ennek oka a készítési idő utáni javításokban, változtatásokban keresendő. Kuppapohara, nódusza és talpa az átlagosnál jóval nagyobb, ugyanakkor a kehely aránytalanul zömök, amely első látásra kissé zavaróan hat. A kehely a XVI. századi, hozzá hasonló kelyhekkel hozható kapcsolatba. Erre utal elsősorban a nódusz és a talp, amelyeknek díszítése és technikai kivitele teljesen azonos, tehát biztosan az eredeti edény részei. A kuppapohár ugyancsak eredeti, de felső részéből kb. két cm-t levágtak, amikor belülről kibé365