A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Veress D. Csaba: A Kál-völlgy története (II. rész)

kaszás rétjük, 9 kapás szőlejük és 20 hold erdejük. Volt a faluban egy - puszta, lakatlan - nemesi sessio (telek) is. Szentbenedekkál (Szentbékkálla): birtokosa ugyancsak a veszprémi püspökség volt; tíz egész jobbágy sessio (telek) és egy nemesi sessio volt lakott; a lakosság katolikus volt. Volt 50 hold szántóföldjük, 40 kaszás rétjük, 60 kapás szőlejük és 5 hold erdejük. Kisörs: Eszterházy Antal birtoka, 12 hold szántófölddel, 3 kaszás réttel, 72 kapás szőlővel és 6 hold erdővel.

36 A fenti felmérést követő esztendőből - 1701. októberéből — Köveskálról ismerünk egy záloglevelet, amelyben a falu több lakójának neve, illetve a falu helynevei szerepelnek: „Nemzetes Vice Ispány Uram! Kénszerittetvén alázatos suplicatiom által ilyen ügyemben alázatosan folyamodnom, tudnillik, azon esztendőben, meUyben az Török Bécs városát novissimit meg szállotta (tehát 1683-ban, Sz.), Szent György ünnepi napja tájban az én édes apám, most Szegvárott lakozó Kovács Benedek, az köveskáli hegyen, Szála vármegyében, fölszélrül Darnai János, alszélrül Domokos András szőleik között való egy hold őstül maradott szőlőt, melynek fele jure sanquinis (a vár jogán, Sz.) engemet illet, ugyan megirt Köveskállon, Szála vármegyében fölszélről az falunak közönséges, úgymint Köveskálnak az ivó kuttya, alszélről az üdőben (. . .) falunak Szabad élő közönséges gyöpit (sic!) között lévő egy egész curialis őstül maradott puszta helyét, mindennemű hozzá tartozan dókkal edgyütt, Sóstói pusztában vagy (...) Szalavármegyében lévő portionatis Kővágó aliter Boldog Asszony Eörsön is, fölszélrül ugyanazon megirt Kővágó Eörs falu kuttya, alszélrül országutya szomszédságokban is, egy nemes házhelyet cum omnibus suis appertinitiis egy testvér öccsének néhai Kovács Mihálynak 23 tallérig zálogban,- mely jószágok közül az megirt köveskáli hegyen lévő szőllőtt, melly ugyan Szála Vármegyében atta el örökben az emiitett öregbik Kovács Mihálynak az fia Mihály, Köveskálon, Szála vármegyében lakozó Pálffy Benedek, 236 talléron. Mivel pedig mindazon nevezett (. . .) az fél rész engemet illet mint igaz vért, alázatosan kérem Kegyelmeteket, hogy (. . .) azon jószágok iránt egy bizonyos terminust (. . .) ami engemet azon jók közül illet (. . .) Anno Domini 1701 Die 6 Oktober (. . .) Kovács Mihály."

37 A KÁL-VÖLGY TÖRTÉNETE A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC IDŐSZAKÁBAN (1703-1711) Károlyi Sándor generális kuruc hadai 1704 január közepén — Pozsony felől - nyomultak be a Dunántúlra, a pápai, veszprémi, tihanyi, vázsonyi végvárak katonáinak hívására. A kuruc csapatok — harc nélkül — megszállták a Dunántúl középső területeit. Áprilisra a császári hadak kiűzték a kurucokat a Dunántúlról, de júniusig még kétszer hatoltak be Rákóczi hadai a — „végzetes föld"-nek, „terra fatális"-nak nevezett — Dunántúlra. Hosszabb időre csak 1705 novembere és 1709 szeptembere között uralták újra a Dunántúlnak középső részeit — a Balaton, a Zala és Rába folyók, a Bakony és a Sió közti területet. A Balaton északnyugati térségében, a Balaton-felvidéken egyetlen alkalommal jelentek meg harcoló csapatok: 1707. február 25—26-án. Rabutin de Bussy császári tábornok hadteste — a Pálffy-vértesezred részei, a Salm-, a Tollet-, a Virmond-, a Neuburg-, az Althan- és a Thürheimb császári gyalogezredek, a dán Harboan-, Osten-, Maltzan- és Endom gyalogezredek (összesen 1466 gyalogos és 895 lovas), valamint a Nehem császári lovasezred szerb huszárai — Székesfehérvár, Balatonkenese, Vázsony, Balatonfüred útvonalon törtek előre délnyugati irányba. A császári hadtest egyik hadoszlopa a Veszprém és Tapolca közti úton nyomult előre, másik hadoszlopuk pedig azon az ősi úton, amely Köveskálon át vezet Tapolca felé. A közelgő veszedelem elől a nép — elsősorban a falusi nemesség — a közeli Csobánc várába menekült. 1707. február 25-én a császári csapatok Hegyesd felől megjelentek a csobánci vár alatt, mire a várban lévő kuruc katonák — kiknek parancsnoka Szász Márton vicehadnagy volt — ágyúlövéseket adtak le a várhegy alatt vonuló császáriakra. A várból leadott ágyúlövések, valamint az a hír, hogy a környék nemessége - sok értékével - a várba menekült, arra késztette a császári csapatok egyik parancsnokát, Kreutz ezredest, hogy rohammal elfoglalja a kis hegyi várat. A vár őrségét a kuruc Domonkos Ferenc ezredéből való harminc gyalogos hajdú látta el Szász Márton vicehadnagy parancsnoksága alatt, helyettese Dóczy Péter uradalmi tiszttartó volt, az Esterházy-család familiárisa, ugyanis a várat 1669-ben a Gyulaffyaktól Esterházy Pál vette volt meg. A várban lévő kuruc hajdúk mellett — a várba menekült nemesi családok fegyverbíró férfiai közül — harminc ember ugyancsak fegyvert fogott. A vár fegyverzetéhez tartozott két darab kétfontos vastarack és egy ötcsövű seregbontó ágyú, két mázsa lőporral. A császári katonák néhány ágyúlövést adtak le a várra, majd három oldalról, három rohamoszlopban indultak előre a meredek hegyoldalakon. Miközben felfelé kapaszkodtak, veszteségeik nem voltak, ám mikor a Várhegy fennsíkjára értek, a plató délnyugati felében álló vár védőinek puska- és ágyútüzébe kerültek. A császári katonák beásták magukat a várral szemben elterülő fennsíkon, majd petárdával berobbantották a vár kapuját. A rohamra induló császári katonák már-már betörtek a berobbantott várkapun, mikor Kreutz ezredest homlokon találta egy puskagolyó. A vár falára csak egy császári katona jutott fel, de a védők őt is a mélybe taszították. A vár védői ekkor kirohantak, s véres kézitusában verték le a hegy tetejéről a császári katonákat. Mivel a puskaporuk már elfogyott, 312