A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Szántó Imre: A balatoni várak övezete a dunántúli védemi rendszerben (1541–1690)

„ellovatlanodott, fegyverben megszűkült", hogy ha fizetésüket nem orvosolják, „már csak egy botot viszen a kezében".

473 Fejérvár kapitulációjával a bakonyi és balatoni végvidéken, a győri főkapitányság körzetében befejeződött a török uralom. 1690. április 13-án - 90 évi török uralom után - lehullott a félholdas zászló a Batthyány II. Ádám dunántúli főkapitány és Zichy István által körülzárt Kanizsa ormairól.

474 A harci zaj és táborba járás nemcsak Keszthelyen, de általában a Dunántúl nagy részén megszűnt, valószínű azonban, hogy 1690 után itt-ott a keszthelyi vár helyőrségét is felhasználták a törököktől visszafoglalt dél-dunántúli várak megszállására. A török veszélytől megszabadult Zala megyében a katonaparasztok elvesztették több évtizedes funkciójuk alapvető okát, azt a tényt, hogy a Szalaságot a törökök portyáival szemben állandóan védeni kellett. Megszűnt a katonaparasztságot létrehozó legfőbb ok: az olcsó és tömeges fegyveres erő fenntartásának szükségessége. A dunántúli hajdúk nem tudták kivívni függetlenségüket, nem tudták lerázni a földesúri hatalmat. Miután elmúlt az az idő, amikor az egész vidéken még a szőlőket is csak „fegyver alatt" lehetett munkálni, a várak birtokába visszajutott világi és egyházi földesurak mindent elkövettek, hogy a szabad katonaparaszti lét keservesen kiharcolt vívmányait megsemmisítsék.

475 A végvárak magyar őrsége még az ellenreformáció jelentékeny sikere után, a XVII. század második felében is túlnyomórészt protestáns volt. Református egyházak álltak Zalában Egerszegen, Lentiben, Szentgróton, Szentgyörgyvárban, Tihanyban-, ágostai evangélikus egyházak Szentgróton, Szentgyörgyváron és Vázsonyban.

476 Az ellenreformációval kapcsolatban megindult katolikus restauráció kifejlődése csak a XVIII. században, a végvári élet megszűnése után következett be.

477 I. Lipót császár 1701. november 9-én megszüntette a magyar katonáktól őrzött végházakat. így került sor 1702 tavaszán a legtöbb Zala megyei, köztük az öt kisebb balatoni végház - Keszthely, Tihany, Vázsony, Szigliget és Csobánc — lerontására.

478 Kanizsa visszafoglalása után megszűnt a keszthelyi vár jelentősége, sőt vár jellege is. Az 1681. évi osztálylevél még megemlíti a vár egyes részeit: a „propugnaculum album"-ot toronynak nevezi ; a vár emeletén volt az öreg, azaz nagy palota, nagy terem, a mellette levő szobákkal, a szenes szeglettel, azaz sarokházzal, a pitvarokkal. Volt azután kis palota, azaz kis terem, konyha, cselédház, grádics, az alsó épület, azaz földszint alatt pedig az öreg, azaz nagy hosszú boltozatos pince.

479 Egy 1700-ban kelt feljegyzésben ugyan azt találjuk még, hogy Keszthely „hat ein feines Schloss", de ez a „finom" keszthelyi vár eléggé romladozó állapotban lehetett.

480 A kolostort és a templomot 1720 körül visszakapták a ferencesek.

481 Pordány András ferences provinciális 1722. szeptember 26-án kelt levelében a pusztuló keszthelyi várról azt írja, hogy annak immáron egy szárnya van tető alatt, az épület többi részéből már csak üres falak és falromok láthatók. Midőn 1723 tavaszán a ferenceseket a vár és a templom birtokába visszatelepítették, és beiktatták, akkor még megvolt a vár palánkja és sáncai, mert páter Dominkovics ekkor megemlíti a Bakács Lukácsné házát, „az melly Ház az Vár küfalon kívül ugyan, de a Palánkon, vagy Sáncz és föl hányáson belül, a Várbéli kaputul mintegy húsz lépésnyire vagyón"

482 Miután a Habsburg-hatalom lerontotta az ellenállásra lehetőséget nyújtó várakat, az elbocsátott végvári katonaság nagy számban vált nincstelenné, minden létalapjától megfosztották. A „Csobáncz vára alatt való városbeli szegény lakosok" könyörgő levelükben a századfordulón előadták: „. .. ebben az nyomorult helyben többen vagyunk, az kiknek semmi nemű igazsága nincsen, sem réttye, sem szántó földje, az melybül tudná magát táplálni, az nagy éhségh miatt immár szintén meg is kevesedtünk".

483 Az 1696. évi portális összeírás szerint az itteni 30 katonának 19 hold szőlőn kívül semmi saját fun dúsa nem volt.

484 Az 1696. évi portális összeírás a Zala megyei presidiális mezővárosok lakosságát két kategóriában (a nemesek számát csak kivételesen) tünteti fel.

485 Keszthely mezővárosban a nemeseken kívül 70 hajdút (milites stipendiarii) és 198 szabadost (libertini) írtak össze. Ugyanakkor Keszthely—Polgárvároson 30 jobbágyot és 10 zsellért tartottak számon.

486 A katonaparasztok visszaszorítása a jobbágysorba meglehetősen általános törekvés volt, de hosszan elhúzódott, és nem járt mindenütt azonnali sikerrel. A csobánciakról feljegyezték, hogy az itteni hajdúknak nincsen földjük, rétjük, vagyonuk. Földesuruknak sem most, sem a török időkben házaik után nem fizettek semmit, de régi szokás szerint tartoztak hegyvámot és dézsmát adni. Szigligeten (1700 körül) „. . . sem a török alatt, sem most nem fizetnek a földesuraknak". A tihanyiak ,,. .. se török alatt, se most senkinek se adót, se dézsmát nem adtak".

487 A Balaton-vidéki várak harci fénye utoljára még a Rákóczi-szabadságharcban csülant fel, mielőtt kihunyt volna.

48 A végvári katonaság jelentős része költözési szabadságának biztosítása mellett szolgálati helyén lépett át a vitézlő rendből a szabad menetelű árendás-taksás rusticusok, esetleg némi kiváltsággal felruházott „oppidanusok" közé. A gersei Pethő család a keszthelyi hajdúkat, kik a török időkben katonai szolgáltatot teljesítettek, a róluk elnevezett Hajdú (mai Bem József) utcába telepítette le.

489 A keszthelyi vár körül szolgáló szabad katonaelem a béke beköszöntésével jobbára mezőgazdálkodásra (szőlőművelésre) és kézművességre tért át.

490 Az elbocsátott végváriak igen gyakran olyan jobbágyközségekben telepedtek le, ahol más társadalmi 287