A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Tamási Judit: A nagyvázsonyi Kinizsi-vár doboz alakú csempékből rakott kályhája

hez több, a dobozos csempék esetében a szájnyflásnál alig keskenyebb fenékrészek összetartásához minimális mennyiségű agyagra volt csak szükség. Ennek ismeretében valószínűsíthetjük, hogy a kályha egyes sorait négyszögletes szájperemüknél fogva pontosan egymás mellé tapasztott dobozos csempék alkották. Problémát okozott azonban a sarkok kialakítása. A korabeli és későbbi kályhaépítési gyakorlatban ugyanis rendszerint azt a bevált megoldást alkalmazták, hogy külön erre a célra készült, általában egy egész és egy félcsempe összeragasztásával kiképzett sarokelemet használtak. A nagyvázsonyi anyagban azonban ilyen sarokcsempe nyomára nem akadtunk, találtunk viszont egyetlen olyan darabot, amelyet hosszanti irányban kettémetszettek, így nemcsak keskenyebb lett a teljes méretű csempéknél, de egyik függőleges éle mentén nem volt oldalfala sem. A csempe ilyen megcsonkítására véleményünk szerint sarokcsempe-funkciója ad magyarázatot. Ha ugyanis két mind a négy oldalán fallal ellátott csempét helyeztek el a sarokélek mentén úgy, hogy fenéklapjuk belül derékszöget zárt be egymással, akkor a két oldalfal között ék keletkezett, és kilátszott a cserép máz és díszítés nélküli, durva felülete. Olyan sarokelem, amellyel e nyílást ki lehetett volna tölteni (pl. kis szobrocskák konzolon, vimpergával), nem került elő. Ha viszont a sarokra a csempesor végén egy ilyen kettévágott elemet raktak, a derékszögben forduló következő csempét be lehetett csúsztatni ennek fenéklapja mögé, s így az oldalfal külső, díszítetlen síkja már nem látszott, csak maguk a mázas, mintás fenéklapok fordultak a néző felé. Sajnos egyetlen ilyen sarokcsempét tudtunk csak rekonstruálni,

31 és ez a felsőtesten foglalt helyet. Mivel azonban más megoldásra semmi nem mutat a fennmaradt anyagban, az alsótest sarokéleit is ilyen elrendezésben alakítottuk ki. A most feltételezett sarokmegoldás kapcsán egy statikai jellegű probléma is felmerült. A dobozos forma következménye az is, hogy a csempéket nem lehetett kötésben rakni (mint az régen is szokás volt és ma is az a kályhásmesterségben),

32 vagyis egyik sort az előzőhöz képest kb. fél csempeszélességgel „eltolva". Mivel a sarkokon nem állhatott más, mint egy ilyen kettészelt csempe, csak hálós csemperakás képzelhető el, ami — bár egy már említett 15. század végi wormsi fametszeten (17. ábra) találkozhatunk vele

3 3 — nemcsak szokatlan, de meglehetősen instabil megoldás is. Talán a kötőagyag biztosította a kellő stabilitást? Mindezek végiggondolása után nem maradt más hátra, mint a kályha méreteinek kikövetkeztetése. Ehhez a még álló gótikus kályhákon túl

34 felhasználtunk néhány azonos korú ásatási leletanyag alapján készített rekonstrukciót,

35 a néprajzi anyagban ma vagy a közelmúltban még fellelhető, felépítésükben és arányaikban számos archaikus vonást őrző paraszti szemeskályhákat,

36 a tiroli reneszánsz kályhák (a nagyvázsonyihoz hasonlóan két nagy négy18. ábra. Kályhaábrázolás Max Walther nyeregtakaróján (Augsburg, 1510 körül. Codex Monacensis, germ. 1930) Abb. 18. Kacheldarstellung auf der Satteldecke von Max Walther (Augsburg, um 1510. Codex Monacensis, germ. 1930) szögletes alapformából állnak!) arányszámait,

37 valamint azokat a 18. századi szegedi építési tervrajzokat,

38 amelyeken a cserépkályhák pontos méreteit is feltüntették. Az alsótesten végig a sziklás altalajos oroszlános csempe méretével dolgoztunk, hiszen a többi típus nagyságát nem ismerjük. A felsőtest csempéi közül két típusnak a szélességét sikerült kiszerkeszteni. Mivel ez különböző volt, a csempék nem állhattak egymás mellett. Egy-egy sorba csak azonos díszítésű és méretű darabok (ül. a hozzájuk tartozó fél- és sarokcsempék) kerülhettek. Hasonló tematikai rendezettséget tapasztalunk több későközépkori kályhán, például a ravensburgin

39 és a meranin.

40 A különböző szélességű nagyvázsonyi csempékből egyenlő szélességű sorokat rakni nem lehetett,

4 1 így a kályha felsőteste csak felfelé lépcsőzetesen szűkülő formában képzelhető el. Ilyen megoldással—a sorokban felfelé haladva egyre kisebb csempékkel - több egykorú kályhán is találkozhatunk. Eredeti felépítésében áll még a hohensalzburgi,

42 és fokozatosan szűkült a Miller v. Aichholz gyűjtemény Walcher v. Molthein szerint Ausseeből származó (de utólag összeépített!) későgótikus kályhájának felső része is.

43 Ilyen szerkezetű fűtőberendezés látható Hans Sebald Lautensacknak a bécsi Hofburg császári ebédlőjét ábrázoló rézkarcán (1560) is.

44 A nagyvázsonyi kályha felsőtestének feltételezett négy sora közül csak kettőnek alkotóelemeit ismerjük többékevésbé. A második sor csempéi 3 cm-rel keskenyebbek az elsőben állóknál. Ha ezt az arányt az egész felsőtestre érvényesnek tartjuk,

45 a csempesorok „visszaugrásának" mértéke az előzőhöz képest 8 cm, tehát egy-egy oldalon 4—4 cm. Ez annyit jelent, hogy a felső sor az alatta lévő, 9 cm mély csempék hátára körben egy 5 cm-es sávban támaszkodott, vagyis nem zuhant bele a tűztérbe. A csempék szájnyílása előtt viszont minden „emeleten" egy keskeny (4 cm-es) padka futott körbe. Ezen tág te e nyílott volna a díszítésnek (beragasztott agyagszalag, apró figurák stb.), de erre a leletanyagban sajnos semmi nem utal. 245