A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Bóna István: Javarézkori aranyleleteinkről. Fejezetek a magyar ősrégészet múltszázad-századeleji történetéből

BÓNA ISTVÁN JAVAREZKORI ARANYLELETEINKRÖL FEJEZETEK A MAGYAR ŐSRÉGÉSZET MÚLTSZÁZADI-SZÁZADELE JI TÖRTÉNETÉBŐL A Kárpát-medence rézkori aranyleleteit Pulszky Ferenc határozta meg több, mint 100 évvel ezelőtt (Pulszky 1883 és 1884), a kor szokása szerint azonban nem fordított figyelmet az egyes leletek lelőhelyére és összetartozására. Pulszky alapvetése után kereken 75 évet kellett várni arra, hogy Patay Pál nagy alapossággal rendet teremtsen a Dunától keletre fekvő országrészek időközben tetemesen megszaporodott aranyleletei közt, a Bodrogkeresztúrikultúrába illetve korszakba sorolva őket (Patay 1958). Rendszerező, lelőkörülményeket tisztázó munkája azonban alig terjedt ki a Dunától nyugatra elterülő vidékek aranyaira. Az utóbbiak lelőkörülményeinek felderítésére Pulszky munkássága után 90—100 évvel Makkay János tett több figyelemre méltó kísérletet (Makkay 1976. 1985/1, 1985/2), — a jelen írás a fenti munkákhoz kapcsolódik. E sorok írója az 1960-as évek elején élénken résztvett a csáfordi és óbébai arany korongok eredete és keltezése körül fellángolt vitákban, a téma tehát nem új számára. Nem véletlen, hogy most visszakanyarodik a rézkorhoz, de nem is szándékos. Az 1980-as évek elejétől célul tűztem, hogy megkísérlem leltárhoz, lelőhelyhez kötni a Nemzeti Múzeum adat és lelőhely nélkülivé vált népvándorláskori aranyait, elsősorban sok-sok avar fülbevalóját. A cél érdekében valósággal kiolvastam a Cimeliothekát, a Jankovich-leltárkönyveket, a Régiségtári Naplókat egészen az első Világháborúig. Ezzel párhuzamosan jegyeztem ki a leletekről szóló beszámolókat a Tudományos Gyűjteményből, az Academiai Értesítőből, az osztrák Fundchronikból, az Akadémiai Évkönyvekből, az Archaeologiai Közleményekből, az Archaeologiai Értesítőből, a Magyar Nemzeti Múzeum Kalauzaiból majd évi Jelentéseiből, a Múzeumi és Könyvtári Értesítőből s minden egyéb elérhető forrásból. Nagy súlyt fektettem á múlt századi Klöszféle fényképalbumok tanulmányozására, — ezek nemrég váltak teljes egészükben hozzáférhetővé. Vizsgálódásaim során akarva-akaratlan számos más korszakbeli adatra is rátaláltam, köztük nem egy olyan rézkorira, amely eddig nem került be a modem kutatás vérkeringésébe. Ezeket az adatokat kötelességem közreadni, s eredetileg megelégedtem volna egyszerű közlésükkel. Az elmúlt évek kutatása azonban a hiányzó adatokat egyre vadabb elméletekkel igyekezett helyettesítem. Nem rajtam, hanem magukon az adatokon múlik, hogy emiatt munkám gyakran kritikus hangvételű. A Tiszaszőlős-Mojgrád leletkör kapcsán elkerülhetetlen volt revízió alá venni a javarézkori 3 dudorral díszített aranykorongokat, amelyek joggal foglalnak el központi helyet Makkay János munkásságában is. 1. SREMSKA MITROVICA/SIRMIUM, SZERÉMSÉG-SREM, JUGOSZLÁVIA (1830 ELŐTT) A Kárpát-medence jelenleg ismert legrégibb rézkori aranylelete, egy díszített aranykúp 1830. előtt került Jankovich Miklós gyűjteményébe, majd az 1. Jankovich-gyűjteménnyel 1832/36-ban jutott a Nemzeti Múzeumba, ahol az 1838-ra elkészült Ornatus pretiosi aurei et argentei című leltárfüzetben a lelőhely feltüntetésével naplózták: Nr. 68. Conus aureus antiqui operis romám, cuius latior pars lapidem quendam recludabant. In ruderibus urbis Syrmiensis inventus. Aurum obrisum 1 Vi 6. Az adatra népvándorlás-kori aranyak azonosítása közben bukkantam s aligha szenteltem volna neki különösebb figyelmet, ha nem kezdek el nyomozni rézkori aranyaink lelőkörülményei után. Egy „római készítményű antik aranykúp, amelynek szélesebb része valaha ékkövet zárt magába" s ráadásul „Sirmium város romjai közt találták", nem tűnhetett népvándorláskori, kivált őskori ékszernek, s ezúttal nem merülhetett fel kétely a leltár sztereotip „római" meghatározásával kapcsolatban sem. A kúp alakú aranyékszereket Bodrogkeresztúron végzett temetőfeltárásai nyomán már Bella Lajos rézkorinak, ill. „aeneolithikusnak" határozta meg (OMRT 1, 1923, 10, 12, 7. kép 3 - az 1920. Ы U. és V. sírból), sajátos, hosszabb, karcsúbb, alul gyűrötten visszahajtogatott szélű változatait azonban először csak Patay Pál tette közzé Fényeslitkéről (11. sír) és Szerencs-Hajdúrétről (9. sír), a Bodrogkeresztúri-kultúra temetőiből. Az utóbbi kettővel nagyon közeli rokon példányt is bemutatott ismeretlen lelőhelyről, amely „az egykori Jankovich-féle gyűjteményből jutott a Magyar Nemzeti Múzeumba" (Patay 1958,39, XV. t. 5). A Jankovich-hivatkozás és a közzétett fénykép nyomán merült fel az OrnJank 68-cal való azonosítás lehetősége. Az aranykúpot azciban a MNM őskori Gyűjteményében ismételt keresés után sem találtam, — érdeklődésemre kiderült, hogy már Patay 21