A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. (Veszprém, 1986)

Törőcsik Zoltán: A XIII. századi Tapolca történetének vázlata

many ózta azt csak el - a veszprémi egyház pontosan meg nem határozható részbirtoka kivételével - II. András Turul comesnek. Ez utóbbiakat erősíti meg az az oklevél, amelyet V. István 1272. június 10-én adott ki a szlavóniai Toplicán,

127 s amelynek egy részlete az alábbiakról tudósít bennünket: a fentebbi helyen és időben tartott királyi törvényszéken Heymo főesperes és két másik, ugyancsak veszprémi kanonok társa kéri a királyt, hogy hagyjon jóvá egy bizonyos, birtokukban lévő, a zágrábi és veszprémi püspök, valamint a „nemes Turul ispán úr" (,,. . . nobilis viri comitis Turul . . .") pecsétjével is megerősített oklevelet.

1 2 8 Ebben arról van szó, hogy a II. András által 1217-ben Szentföldre vezetett kereszteshadjárat résztvevője, Turul comes

129 Zágrábban István püspöknek meggyónt, s itt az alábbi ígéretet tette: „. . . ha nem térne vissza, vagy gyermekei nem lesznek, úgy Tapolcát a veszprémi káptalanra hagyja, azon Jcár jóvátétele végett, amelyet, a káptalannak okozott akkor, amikor a hegymagasi szőlőket, földeket, két malmot és szőlőműveseket attól erőszakkal elvett. V. István a jelenlévők tanácsára a kérést teljesítette."

130 Nos, az oklevél e részletének PA ULER Gyula által fentebb visszaadott interpretálása néhány, témánk, s a szűkebb helytörténet szempontjából a legkevésbé sem mellőzhető mozzanatot nem tartalmaz. Az 1272-es oklevélből ugyanis egyértelműen kiderül, hogy Turul comes Tapolcát - nyilván 1217 előtt! — királyi adományként nyerte ( „. . . villa Topulcha in Zala sibi a regia gracia concessa . . ."

13 ), aholis Turul a veszprémi egyház Hegymagasi-hegy lábán, a falu és a patak között fekvő birtokából hét szőlőműves mansiót (háznépet) négy ekealjnyi földdel együtt hatalmasul elfoglalt („. . . ipse in eadem occupaverat et detinuerat per potenciám bona Vesprimiensis ecclesie, scilicet Septem mansiones vinidatorum, terram ad quatuor aratra sub monte Hygmogos inter fluviolum et villám adiacentem . . ."

132

), hasonlóképpen tett szert a tapolcai egyház alatti hét szőlőre és két malomra is („. . . cum Septem vineis et duobus molendinis subtus ecclesiam de Topulcha . . ,"

133

), valamint a tapolcai vásárvám tizedének felére („. . . ac dimidietate tributi fori de eadem . . ,"

134

). A fentiekből kétséget kizáróan vonható le tehát az a következtetés, hogy Turul 1217 előtt II. Endrétől nyerte adományul Tapolcát.

135 Az adományozás közvetlen okát nem ismerjük, de bőséges hazai, és közvetlenül Zalához is köthető analógiák alapján joggal feltételezzük, hogy Turul András híve lehetett annak Imre elleni lázadása idején, vagy a Halics elleni hadjáratban tüntethette ki magát, esetleg a Gertrud elleni merénylet (1213) idején bizonyíthatta király iránti hűségét, amelyért Zalában — jórészt a Balatonfelvidéken — jelentős birtokokhoz jutott, hisz Tapolcán kívül Palóznakon és Pacsa környékén is birtokos volt. (A két helység közül elsőként említett palóznaki birtokát

136 - talán Tapolcával egyidőben - egészen bizonyosan a királytól nyerte, a Pacsa melletti Dusnok földje azonban lehetett ősi, „hereditárius" birtoka is, amelyet később a tapolcai Boldogságos Szűz templomához csatolt, az itteni szolgáló népet pedig - talán végrendeletileg — torlókká (dusnokokká) tette.

13 7 Még egy bizonyítékunk van Turul részvételére a II. András által vezetett szentföldi hadjáratban: az az 1217 második felében kelt oklevél, amely szerint Turul comes bizonyos pénztartozása kiegyenlítése fejében a királytól korábban nyert palóznaki birtokát — nevezetesen: 10 mansiót a földekkel és szőlőkkel együtt — a veszprémi káptalannak átengedi.

138 A fent leírt, ellenértékül szolgáló birtok értékéből és nagyságából ítélhetően, jelentős mennyiségű pénzt kölcsönözhetett Turul, s ennek oka is nyilvánvaló: az a hadi felszerelés beszerzésének, s a szentföldi hadjáratban való részvétel egyéb költségeinek fedezetéül szolgált számára. Emlékeztetőül megjegyezzük, hogy maga a király is a veszprémi egyház javaiból pótolta — egyebek mellett Gizella királyné koronájával, amelyért többek közt ugyancsak palóznaki királyi birtokokat ajánlott fel — az anyagi erejét jóval meghaladó hadjárat költségeit.

139 Az utóbbiak ismeretében is természetes tehát, hogy II. András hozzájárul híve,

140 Turul comes tőle nyert, majd a veszprémi káptalannak átengedett adományához, a tárgyalt kort, erőviszonyokat, bel- és gazdaság-politikát is talán legpregnánsabban jellemző kitétel kíséretében: az adomány akkor is érvényben marad, „. . . etiamsi generalis in nostro regno facta distributio ad priorem statum redeat. . ''

l

*

1 Térjünk most vissza az 1272-es oklevélhez, s az alábbiakban kísérletet teszünk fentebb már idézett,

142 három kitételének magyarázatára. Nevezetesen: 1. hol lehetett közelebbről a veszprémi egyháznak az a birtoka, amely a Hegy magas-hegy lábán, a falu és patak között feküdt, s amelyből Turul ispán hét szőlőműves mansiót négy ekealjnyi földdel együtt elfoglalt, 2. tisztázásra vár az oklevélben szereplő tapolcai egyház, s az alatta fekvő hét szőlő és két malom kérdése, 3. a tapolcai vásárvámmal egyetemben. Nos, az első kérdésünkben szereplő helyszínt csupán az oklevélben szűkszavúan elmondottak alapján nehéz lokalizálnunk. Mindenesetre úgy tűnik, hogy itt a Szentgyörgyhegyen (Hegymagas-hegyen) fekvő, a már tárgyalt Apátitól elkülönült, de ehelyütt még, vagy valamely oknál fogva nevén nem nevezett Hegymagas falu (villa),

143 valamint az alatta elfolyó Belér patak

144 közötti területről lehet szó. Feltevésünket a későbbi századok oklevelei támasztják alá. 1422-ben olvashatunk a veszprémi káptalan és Simon bán fia János mester közötti perben arról a vitás, három ekealjnyi földről, amely a Bylukalthala nevű helyen kezdődik, ott, ahol a Tapolca (Thapolcza) folyó belefolyik a Belér (Beleér) vizébe, s Hegymagas falu felé folytatódik.

145 (Néhány évvel korábban, 1408-ban, a fent említett pereskedők közötti oklevélben ugyancsak ez áll: „. . . non longe a loco 165