A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)
Uzsoki András: A balatonfüredi református templom építéstörténete és ülésrendje
d) A' Kolompárosra nézve, a' kinek Contractusában tsak a' volt, hogy má'sáját mennyiért dolgozza fel a' réznek, egyéb világosságra nem mehettünk, mint hogy ő kifizettetett, megesmervenn ezt nyugtató által; egyéb eránt valamint erre nézve, ügy a' Kovátsra 's réz vevésre nézve úgy nyilatkoztatták ki magokat az Elöljárók, hogy minden fizetések vagy jelenlétekben, vagy quietantiák mellett történvénn ezen tekintetben a' Számadással egészszen meg vágynak elégedve. Ezek szerént a' Kiadások Summáját esztendőnként megvi'sgálvánn helyes számlálás szerént úgy találtuk, hogy az 1826/7di/í Észtben 2928 for. 1 xr 1827/8dik Észtben 9142 43 1828/9dik Észtben 8788 19 1829/30dik Észtben 4626 1 1830diit Észtben 3078 50 Summa 28563. 54 48 xr-ból 54 xrt kivévénn 54 xr. — A' Bevétel Summájából 28568 f A' Kiadás Summáját 28563 marad vissza fizetendő Summa 4 a' mint az építtető Kurátornak Terhére feljegyzettünk. III. Vizsgálás alá vettük az építtető Dékányoknak Számadását is, még pedig 1. A' Személy szerént az Ekkla minden Tagjaira kissebb Summában kivetett fuvar pénzre nézve. Az erről való Laistromot figyelmessen megvi'sgálvánn úgy találtuk, hogy a' mi Fuvar pénzt beszedtek, azt ki is fizették ugyan azon Laistrom bizonysága szerént — a' mint erről már az Elöljárók is tettek Computust. — Restantiában van még mái napig is 12 forint szép szerént némelly igen szegényeknél, részszerént ollyanoknál, a' kik elhaltak — melly Restantia a' jelenlévőknek bizonysága szerént nagy részint megvehetetlennek ítéltetett. 2. A' hoszszú fuvarba 5 íjával lett kivetést úgy találtuk, hogy egy fuvar 10 fra lévén határozva a' kik elmentek, azoknak a' magok 5 íjához még 5 forint adatott azoknak 5 íjából a' kiknek elmenetelére nem lévénn szükség meg fizették az 5 ftot. A' befizetett és a' fuvarosoknak adott Summából végre 38 megmaradvánn ez az építtető Kurátornak beadatott, a' mit ő a' Bevételbe bevezetvénn ott meg is találtatott. 3. A' kőfejtésnek ollyan Laistroma terjesztetett elébünk, mellyben azt megtaláltuk, hogy ki mennyi ölet volt köteles fejteni vagy fejtetni. Ezen tekintetben az építtető Dékányok azt nyilatkoztatták ki, a' mit a' jelen lévők is bizonyítottak, hogy a' ki követ nem fejtett, az minden öl helyett fizetett egy forintot, de ezen pénz tüstént ollyan kőfejtő embereknek fizettetett, a' kik előre is fejtettek követ pénzre, illyenek voltak vidéki németek. De hogy hány öl lett légyen az a' kő, és az ezért fizetett pénz, arról Laistromot nem vezettek. Hogy pedig még ezen kő sem lett elég az építéshez kitetszik az építtető Kurátor Számadásából a' kik az illy pénzre követ fejtett emberektől 95 öl követ vett 95 fton. Ekképpen a' Számadásra* ^den pontjait rész szerént az ahoz tartozó 's élőnkbe terjesztett Egyességlevelek, Laistromok, Quietantiák, rész szerént a' Jelenlévőknek bizonyításaik szerént megvizsgálvánn, és az építtető Kurátornak Javára vagy Terhére annál bizonyossabban jegyezvénn fel mindeneket, mivel az ezt bizonyító rendes Kúrátori Számadás az Elöljárók által esztendőnként megvizsgáltatott, 's helybe hagyatott. Munkálkodásunknak következése 's Vi'sgálatunknak Summázatja ez: Megjegyeztetett oda fellyebb az építtető Kurátor I-ször 1-ször 1826/7 Észt. a) Május \8dikán c) Septber 9. d)dío ej Sept. 10 f) Jan. 17. 1827. g) A' Summázáskor 3-szor 1829/30. Észt. a) Sept. 16. 28. Javára Terhére For. xr. For. xr 1 30 23 30 26 30 50 — 5 24 5 27 b) Nov. ll-szor 1-ször b) Sept. 12. utolsó Summázáskor 30 — 4 54 Summa 83 54 177 54 A' Javára írt Summát a' Terhére írt Summából kivévénn maradna az Ekklának viszsza fizetendő Summa 94 forint. Mivel pedig Nemes Somogyi Károly építtető Kurátor előttünk 's minden Jelenlévők előtt azt nyilatkoztatta ki, hogy a' 2dik szám alatt említett Egyességlevél által neki naponként, midőn az építtetésben foglalatoskodik egy font hús rendeltetvénn, ő azon ötödfél esztendők alatt, míg Hivatalát vitte, soha tsak egy font húst sem vett ki, — a' mi Számadásból világos — a' mi pedig ezen idő alatt minden esztendőre legalább is kétszáz napot számlálvánn tenne 9 má'sa húst, mintegy 145 ftot, a' minek kifizettését az Egyesség Levélnél fogva törvényessen kívánhatná: az Ekklának jelenlévő Elöljárói 's köz rendű Tagjai köszönettel emlékezvénn most is Nemes Somogyi Károlynak azon példás hűségéről 's fáradhatatlan szorgalmatosságáról, mellyel az építtetésben maga dolgának hátramaradásával is foglalatoskodott: kérték hogy ebbéli törvényes keresetéről az Ekkla Javára mondana le; ők pedig az egész Ekklésia képében a' 145 forint hús áráért a' Terhére feljegyzett 94 forintot örömmel elengedik — a' mit mi is helyesnek 's az Ekkla Javára qétozónak jelentvénn ki Nemes Somogyi Károly építtető Kurátor a' Jelenlévők kérésében megegyezett — feloldoztatván« ezáltal minden további Számadásnak terhe alól. Végre jelentetett az Elöljárók által, hogy építtető Dékány Nemes Ujheli Dániel a' ki ebbéli Hivatalában ötödfél esztendeig hűségesen szolgált — Arátsról bizonyos ekklé'siai adósságot hozvánn meg, abból hazáig valami szerentsételenség által 10 ftot elvesztett, de Számadáskor a' maga pénzéből a' Cassába befizette — noha nevezett építtető Dékány kérésére kívánna az Ekklé'sia ezen tíz forintot hűséges szolgalatja tekintetéből, 492