A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Tóth Vilmos: Az igazságszolgáltatás szerveinek működése, változása és fejlődése Veszprém megyében 1871-től 1982-ig

megbüntethette, de ennek lefolyása is közigazgatási úton történt. E te. 162—164. §.-ai szerint békéltetőbizottság alakult az iparhatóság rendelkezésére a gyakrabban előforduló sztrájkok keletkezése miatt és azok békés és formálisan megnyugtató megszüntetése érdekében. Az ilyen ügyek nem kerültek bíróság elé, ezeket tehát más módon oldották meg azon időszakban. Í9í8-ban a IX. sz. néptörvény rendelkezett először részletesen a munkaügyi bíráskodásról. E törvény alapján már nem a büntetés volt a cél, hanem döntöttek a szolgálati viszony keretében létrejött vitában. A munkaügyi bíráskodás akkor már járásbírósági hatáskörben folyt. Ez első folyamodású bíróságként tevékenykedett, de a községi bíróság határozatai ellen ide lehetett fellebbezni. Az ülnöki tisztség ebben a néptörvényben jelentkezett első ízben kellő súllyal. A Tanácsköztársaságnak nem volt ideje ilyen problémák rendezésére, egyébként is a munkásosztály gyakorolta a hatalmat, munkaügyi viták lényegében nem is keletkeztek. Formálisan az FKT. CXXIV. sz. rendelete adott módot a kihágási bíróságok előtt eljárás kezdeményezésére, de ez lényegében ismét igazgatási utat jelentett. Ezekben a forradalmi időkben akár a bírósági, akár az igazgatási úton történő jogi szabályozásnak gyakorlati jelentősége nem volt. A forradalmak ilyen rendelkezéseit is egyébként a Horthy-rendszer a 9180/1920. sz. jogszabályával elseperte, viszont ugyanitt rendelkeztek új alapokon a munkaügyi bíráskodásról. A munkaügyi bíróság szerepét továbbra is a járásbíróság töltötte be, s ide tartoztak változatlanul — elsődlegesen — a szolgálati jogviszonyból keletkező perek, akár a munkavállaló, akár a munkaadó indította azt, továbbá az egy munkahelyen dolgozók közt a munkaviszonyból származó viták, a mulasztásból, a munkaviszony idő előtti megszűnéséből és a kár megtérítésére irányuló perek is. A rendelet felsorolta azon munkaadókat és munkavállalókat, akik e bíráskodást kérhetik és azokat is, akik nem (például katonai intézetekben, színházakban dolgozók stb.). Az ipartestületek továbbra is végeztek bizonyos esetekben békéltetést, de most már a bírósághoz lehetett fellebbezni. Ahol munkásbiztosítási bíróság volt, ott a járásbíróság 3 tagú tanácsban tárgyalt. Az elnöklő szakbíró mellett a munkaadók és a munkavállalók sorából kijelölt ülnökök is részt vettek az igazságszolgáltatásban. Esetleg fellebbezés esetén a törvényszék tanácsa ülnökök közreműködése nélkül döntött. Az 1925: VII. te. 54. §.-a az igazságügy-minisztert hatalmazta fel, hogy a munkaügyi bíráskodást rendelettel szabályozza. Ezt teszi a 25.900/ 1925. LM. sz. rendelettel, mely a korábbi LM. rendeletet módosította, illetve kiegészítette. A módosítás a korona értékének romlásával volt összefüggésben, és egyes, felső összeghatárokra vonatkozott. Pengőértékhatárokat jelölt meg később a 62.999/1926. LM. sz. rendelet. A Horthy-rendszerben lényegében e körben folyt a munkaügyi bíráskodás a rendszer megszűnéséig. A felszabadulás után az alkotmányban közvetve már lerakták a munkaügyi bíráskodás alapjait, minthogy az alkotmány VI. fejezetében olyan rendelkezés volt, hogy a bíróságok hivatásos bírákból és népi ülnökökből állnak, s a Legfelsőbb Bíróság elvi irányítást gyakorol az összes, tehát a Veszprém Megyei Bíróság tekintetében is. Ezen alaptörvényre épült az 1952: III. tv., melynek 22. §.-a értelmében a járásbíróság hatáskörébe tartoznak mindazon perek, melyek nem a megyei bíróság hatáskörébe voltak utalva. Mivel a munkaügyi perek nem tartoztak megyei bírósági hatáskörbe, nyilvánvaló volt a járásbírósági hatáskör. Az 1951: 7. sz. tvr. XVII. fejezete és az 52/1953. M.T. rendelet XVII. fejezete jó időre vegyes megoldást választott. Eszerint a munkaügyi vitákat egyeztetőbizottság, járásbíróság előtt vagy szolgálati úton lehetett ekkor elintézni. E rendelet 143. §.-a szerint a vállalatoknál az egyeztetőbizottság kizárólagos hatáskörébe tartoztak a bérosztályba és -fokozatba való besorolás, a munkaidő vagy túlmunka szabályozása, a rendes szabadság mértéke, a munkaruha-igényjogosultság, a védőételek kiszolgálása, az áthelyezés, a munkaviszony megszűnését tartalmazó viták. E kizárólagos hatáskört nem lehetett áttörni és az ügyet bíróság elé terjeszteni. A munkaügyi viták nagy része ezért elsősorban a munkaadó és a munkavállaló választott, illetve kijelölt tagjaiból álló helyi, fellebbezés esetén pedig a területi munkaügyi döntőbizottságok előtt folyt le. Bíróság elé csak azt a munkaügyi vitát lehetett terjeszteni, amely nem tartozott a munkaügyi egyeztetőbizottság kizárólagos hatáskörébe. A vezető állást betöltő dolgozó munkaügyi vitája esetén részben a bíróság, részben a közvetlen felügyeleti szerv vezetője döntött. Az 1954: II. tv. 20. §.-a a fenti körben ugyancsak járásbírósági hatáskört állapított meg. A dolgozó és a munkáltató közt a munkaviszonyból eredő jogokkal és kötelességekkel kapcsolatos viták alapos és megfelelő eldöntésének jelentős szerepe volt a dolgozók jogainak védelme szempontjából, elősegítette kötelezettségeik teljesítését, a munkafegyelem erősítését és a jó munkahelyi légkör kialakítását is. A társadalmi viszonyokban jelentkező érdek-összeütközések feloldása a korábbinál bonyolultabb, nagyobb körültekintést igénylő feladattá vált. A munkaügyi döntőbizottságok jól látták el feladataikat. A dolgozók jogainak fokozottabb védelme azonban most már megkívánta, hogy a döntőbizottsági határozatok felülvizsgálata egységesen a bíróságok hatáskörébe kerüljön. A létrejött veszprémi munkaügyi bíróság illetékessége egyébként, az 1972: IV. tv. 22. §.-ából következően, a megye egész területére terjed ki. A munkaügyi bíróság hatásköre a korábbi területi munkaügyi döntőbizottságokéhoz képest bővült (az említett tv. 23. §.-a szerint). Végül: a 1979: 16. sz. tvr. 3. §. (2) bekezdése értelmében a munkaügyi bíróság határoz az eljárást megelőzően döntő szerv jogerőre emelkedett határozata ellen benyújtott ügyészi óvás, valamint új eljárás kezdeményezése tárgyában. A szövetkezeti tagsági, valamint a társadalombiztosítási viták is a munkaügyi bíróság hatáskörébe kerültek, mivel ezek rokon területek. így jutott el e bíráskodás a viszonylag kevés 799