A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Csoma Zsigmond: A filoxéra és hatása a Káli-medencében

20. ábra. Angol nyelves párosítás 1855-ben. Csengery A.—Kemény Zs.: A magyar nép könyve, 1855. 103. Pest után Abb. 20. Das englische Paaren im Jahre 1855. Nach A. Csengery—

Zs. Kemény: A magyar nép könyve (Das Buch des ungarischen Volkes) 1855. 103. Pest ták szőlejüket a filoxéra martalékává. A tanulmányutat tevő szakemberek ózv. Sághváry Elekné, Alpár János, Herczeg Mihály, Laki János, Czuppon Sándor evangélikus lelkész, Gaál Lőrinc, Szallár István nevét és az Esíerházy-uradalmi szőlőt emelték ki, mint a szőlő fenntartásában jeleskedőeket. Csekő Ferenc Monoszlóról a következő beszámolót küldte a Borászati Lapoknak: ,,. . . Múlt évben vagy hárman kezdtünk szénkéneggel is védekezni; (1890) jóllehet, először csak sarokkal tiporták be a lyukakat a munkások, míg később júliusban szálvasakkal tömettük be, mégis félreismerhetetlen különbség van a szénkénegezett és a nem szénkénegezett szőlő között, úgy hogy kapásaim, kiknek kevés szőlőjük van, ha társulás útján is, hajlandóknak nyilatkoztak próbát tenni a szénkéneggel." 1891 őszén már azt írhatta, hogy a filoxéra elleni szénkénegezés egyre terjed, általánossá válva Monoszló szőlőhegyein. Balatonhenyén is terjedt a szénkénegezés, Raksányi Károly református lelkész volt ebben is a hangadó, irányító, vezéregyéniség. „Néhányan szénkénegezünk s mi tartjuk a jól megfogyott napszámososztályt, kiknek egy jelentékeny része Kecskemétre költözött vinczellérnek ..." — írja 1893-ban. Köveskálon is fellendült a szénkénegezés, 1898-ra 180 kh szőlőt telepítettek európai vesszőkből, amelyeket mind szénkénegezni kellett.

56 A szénkénegezés olcsónak számított az oltványkészítéshez képest. Ez a módszer a hazai sima vesszőt ledugva, nem jelentett olyan nagy költséget, mint a szőlő telepítése, az oltványvásárlással, szállítással, esetleg forgatással és 744 gödörbe telepítéssel. A szénkénegezéssel ugyanis még elodázhatták a szőlő kivágását és oltvány telepítését. A köveskáli nagygazda, Balogh szőlőjét 8000 D-ölön a filoxéra meglepte, és egy akó bora termett csak. Szénkénegezéssel előbb egy hektoliterre, majd öt hektoliterre tudta feljavítani a termést. A szénkénegezéses gyérítést nagyobb szőlőkben is eredményesen használták. Szentimrepusztán (Szentbékkálla és Mindszentkálla között) például a hónapos munkások is szénkénegzőkkel kénegezték a szőlőket a domboldalon. A szénkénegzéssel azonban csak azok a szőlők maradtak szépek, amelyek laza homoktalajfoltokon álltak, így például a henyei temetői, harkai szőlők, a kővágóörsi Berekben levő szőlők, a köveskáli mezőmáli szőlők. A kisebb szőlőbirtokosok keveset tudtak a filoxéráról, csak azért szénkénegezték, hogy a szőlő levele le ne hulljon, ne sárguljon, ugyanis csak a külső tüneteket látták. Az első világháború idején, szénkéneghiány miatt, a legtöbb szénkéneggel fenntartott szőlő sorsa megpecsételődött. így pusztultak ki az ecséri szőlőhegy régi, öreg, nagy tőkéi is Kővágóörsön. A területet azután lucernával vetették be, majd oltványszőlővel újratelepítették. A szénkénegezés gyakorlati kivitelezését segítették az állami vincellériskolák mellett működő gyérítő munkavezetők, akiket a szőlőbirtokosok is igénybe vehettek. Ebben az esetben a vincellériskola igazgatóságához vagy a területi szőlészeti, borászati felügyelőhöz kellett kéréssel fordulni. A gyérítő munkavezetők mérsékelt napibérért, a teljes napi ellátás és útiköltség térítése fejében segítettek a szőlőbirtokosoknak.^

7 Kedvező lehetőség volt ez, főleg a szénkénegezés első korszakában, mert csak a szakkönyvekből nem lehetett olyan jól és biztosan hozzákezdeni a gyérítéshez. Dunántúlon az ekkor még egyetlen vincellériskola, a tapolcai látta el a kerületi szőlészeti-borászati felügyelőség feladatát is. A vincellériskola hallgatói rendszeresen segítettek a gyakorlati munkákban a környék szőlősgazdáinak, akik az igazgatósághoz fordulva kérhették a segítségét. 1894-ben pl. Révfülöpön, Köveskálon, Monoszlón szénkénegezték, de fásoltásban, zöldoltásban, permetezésben is segítséget nyújtottak.

58 A Káli-medencében mindig tavasszal, március—április hónapokban, a fakadás előtt szénkénegezték. Szénkéneg-fecskendező gépe nem volt mindenkinek, a módosabb gazdáktól kérték kölcsön a szegényebbek. Szentbékkállán Vajay Istvánéknak például két darab szénkénegezője volt, amelyet ledolgozás fejében adtak kölcsön. Vajay nem saját maga dolgozott a gépen, hanem két felfogadott állandó szénkénegező embere volt, Budai János és Oláh János. A szakirodalom évente egyszer, ősszel szüret után, vagy tavasszal a szőlő fakadása előtt javasolta a szénkénegezést. Ha nyirkos, kötött, nehezen száradó talajban kellett gyéríteni, akkor nyáron, a szőlővirágzás és -érés közti időszakban is lehetett még. Esős időben és sáros talajon nem szabadott szénkénegezni. Az erősen kiszáradt, felcserepesedett talajon sem ajánlották, mert a gáz hamar elillant, mielőtt a filoxérra gyökérlakó alakját megritkította volna.

59