A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Selmeczi Kovács Attila: A szántóföldi talajművelés eszközeinek változása a Káli-medencében

5. ábra. Kéttagú vasborona. Kékkút. Szerző felv. 1983 Abb. 5. Zweigliedrige Eisenegge. Kékkút Aufnahme des Verfassers, 1983 konyább többtagú eszköz megfelelően követte a talaj egyenetlenségeit, jobban megfeküdte a földet. Az egymás mellett haladó két boronatag szélesebb felületet átfogott; szabályos távolságra helyezett fogai révén pedig egyenletesebb munkát lehetett vele végezni. A fafogassal való öszszevetését a következőképpen fogalmazták meg: „A kétlevelü vasfogas arányosabban dolgozott, a fafogas közepe sűrű, a széle ritkább, többet kellett menni vele, a fafogassal rá kellett járni a nyomra, a vasfogassal mellette visszajöttek" (Szentbékkálla)/'' A többtagú vasfogas teljes szélességében kielégítő munkát végzett, míg a fafogasnak valójában csak a közepe dolgozta meg a földet. Az 1920-as évek végétől a kétlevelü vasfogasnak a mindmáig használatos S alakú változata kezdett elterjedni, és az 1940-es évektől már általában ezt a formájú eszközt használták. Az újabb eszköztípus mérete és szerkezete szempontjából semmi lényeges eltérést nem mutat a szögletes formától, legfeljebb annál valamivel könnyebb és mozgékonyabb. Ezt szintén kéttagú összeállításban használták. A fogas tagjait oldalt összekapcsolták, az elülső horgokra pedig húzóíát vagy csatlakozóvasat kapcsoltak, ami összetartotta a két levelet és biztosította a vonóállatok befogását. Ehhez akasztották ökrök esetén a tézslát, lovaknál pedig a hámfát. A kétlevelü fogas nagy előnyének tekintették, hogy egy lóval is elvégezhették a munkát, szemben a jóval nehezebb egytagú eszközformával, amely megkívánta a páros igaerőt (6. ábra). A kétlevelü vasfogas számottevő térhódítása ellenére szórványosan az egytagú eszköz használata is megőrződött, mert az erősebben rögös szántásokra jobbnak tartották a nehezebb fogast (Szentbékkálla). Ugyan a laza talajon is alkalmasnak bizonyult a faborona, azonban a nedves, agyagos földön a fafogas és a nehéz vasfogas nem volt jó, mert ,,összetúrta a földet", a kétlevelü viszont egyenletesen haladt rajta (Monoszló).

37 A többtagú vasboronára nagy köveket raktak nehezéknek, ha a súlyát növelni akarták. A magtakarásra szolgáló speciális vasborona csak az 1940-es években került használatba a nagyobb gazdaságokban. A 3-4 tagú könnyű vasborona fogai sűrűbben helyezkedtek el. Az 1950es években a vetőgép után kapcsolva dolgoztak vele, megtakarítva a külön igaerőt (Szentbékkálla).

38 Az őszi szántáson a fogasolást még egy fontos talajmunka, a simítás követte. Ennek a munkaszakasznak kettős feladata volt: egyrészt megakadályozta a föld kiszáradását, másrészt alkalmasabbá tette a talajfelszínt a kaszáláshoz, nem akadt a rögökbe a kaszapenge. A talajegyengetésnek többféle módját és eszközét alkalmazták. Legősibbnek a boronálást mondták, ami alatt egyértelműen a tüskeborónával végzett munkát értették. A század elején még jóval elterjedtebbnek mutatkozó speciális eszközt házilag állították elő tüskés kökény ágakból, amit keretbe fontak.

59 A sövény borona készítésének voltak specialistái, többen viszont maguknak kötöttek csak (Köveskál). A tövisboronát valójában a kevésbé rögös talajon tudták eredményesen használni, az őszi vetés után kővel megterhelve húzatták, hogy jobban simítsa el a felszínt. Alkalmazásának valódi formáját mégis a tavaszi vetések magtakarása jelentette, ugyanis a tavaszi gabonanemüek rávetése után gyakran közvetlenül boronyáltak fogasolás helyett.

40 Főképpen az árpa és a zab vetése után tartották előnyösnek a tövisborona használatát, mert ,,hígan maradt a föld teteje, és sokáig megtartotta a talaj hüssességét" (Balatonhenye).

41 Ha nem tudtak tövisboronát kötni, vagy a föld a fogasolás után is erősen rögös maradt, akkor ódalaztak, vagyis a rövidszekér oldaldeszkájával húzatták végig a földet. Noha a talajsimítás szempontjából a tövisboronát jobbnak minősítették, az 1920-as évektől az oldalazás jóval elterjedtebb munkatechnikává lépett elő. A kocsioldal középrészére egyszerűen két karikát erősítettek, amihez lánccal csatlakoztatták a tézslát, ha ökröket használtak a munkához. A lovak részére a szekéroldal karikáiba — a fogashoz 6. ábra. Fogasolás kéttagú vasboronával. Kékkút. Szerző felv. 1983 Abb. 6. Eggen mit zweigliedriger Eisenegge. Kékkút Aufnahme des Verfassers, 1983 730