A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Knézy Judit: Változások a Káli-medence lakóinak táplálkozásában (1840–1960)

munkáira. Általában segítséggel (cseléddel) tudja csak ellátni ezt a sokirányú feladatkört, de a különlegességeket maga intézi el (befőzés, finomabb tésztafélék, csemegék készítése). Nagyváthy is írja, hogy baromfit és tojást jól el tudnak adni a gazdaasszonyok, Csorba József emlékezik meg arról, hogy a Vas és Sopron megyei tyukászok járják az egész Dunántúlt.

8 A Káli-völgyben a nemesi családok a káposztáskertek művelésére külön gondot fordítottak. Csorna Zsigmond írta le,

9 hogy mind a nemeseknek, mind a jobbágyoknak, sőt az egyházaknak is több káposztáskertje is lehetett, ez derül ki a családi levelesládák régi adásvételi szerződéseiből. Cserjési Károly idéz egy iratot, mely szerint Köveskálon 1838-ban a Mosó-patak ,,Séd" melletti kaszálókat felosztották nyolc család között . . . hetente kétszer locsolhatták e kerteket.

10 A tanítók, lelkészek számára is biztosították a konyhakertet, ugyanúgy méheskertek kialakítására is törekedtek. Márton Gábor köveskáli lelkész 1816-ban méhészkönyvet is adott ki," hangsúlyozta, mennyi hasznot hozott itt a mézeladás; s a méz használatát erősen javasolta a megnövekedett, de igen drága cukorfogyasztás ellensúlyozására, pl. kávéba is. ötletei nemeseknek és értelmiségieknek szóltak, hiszen cukrot, kávét a jobbágyok akkoriban nem fogyasztottak. /. TÜZELŐBERENDEZÉSEK VÁLTOZÁSA Jankó János a Balaton északi partján járva, a XIX. század végén Kővágóörsön és Salföldön is kutatott. Arra a megállapításra jutott, hogy a XIX. század első felében még csupa sövényház volt e területen. A nemesi kúriák már kőből készültek, de ugyanolyan beosztással, mint a parasztházak, csak a helyiségek lettek tágasabbak, levegősebbek.

12 A monoszlói református paplak szobabeli kereszt-mestergerendájának felirata szerint 1761-ben lett átépítve, Or őszi Sámuel prédikátorsága idején. Erről az egyházi iratok is vallanak. Valószínűleg ekkor lett kőfalú. A kémények építése is a kőfalú házakban indult meg. De a XIX. század első felében a jobbágyparasztok portáin még a füstös konyhák voltak többségben, hellyel-közzel a szegényebb nemeseknél is. A főként kisnemesek lakta Köveskálon 1815-ben, Márton Gábor lelkész méhesének megtekintésekor, a következőket írták: „Kősziklákon készült kis kertben volt a méhes 6 öl hosszú 4 öl széles . . . Előtte emelve vagyon napkeletről négy ölnyire a paróchiális ház, délről hat ölnyire a torony és templom. Napnyugotról mellette és alatta vagyon a közönséges szekérút; s azontúl kémény nélkül való füstös házak, melyek egyéberánt is körös-körül terjednek."

1

' A kőfalú házak viszont jóval nagyobb számban lehettek, mint Jankó feltételezi, különösképpen a Kál völgyben. A legrégibb típusú tüzelőberendezés füstös konyhában az, amikor a kemence közvetlenül a szoba fala mellé került, nem középre. A kemence mellé nem kellett külön tűzhely, a tetején főztek. Balatonhenyén a Kossuth u. 80. sz. telken lévő kettős, hosszú lakóház hátsó egységében lévő konyha ma is ilyen: egy kemencével, kályhalukkal, mindkettő a szobafal mellett, és nincs külön sárpadka formájú tűzhely. Mivel a szoba felőli falnál a kályha szájában jól lehetett főzni, a célszerűség diktálta, hogy a legtöbb helyen tűzhelyet építettek elé, s a kemence a konyha hátsó falának közepére vándorolt. Richard Bright angol kutató 1815-ben megjelent könyvében szerepel egy Balaton-felvidékről származó konyha rajza.

14 Ebben a konyhában középen áll a kemence a hátsó fal előtt, a két oldalsó fal mellett tűzhelyek láthatók, egyik végében katlannal; edények, pecsenyevilla, hasábtartó vasmacska is van a képen. Mivel — emlékezet szerint — nagyobb családok számára egyszerre 8 kenyeret kellett sütni, hatalmas méretű kemencék készültek, néhány még ma is áll. Nemesi háztartásokban, papoknál, tanítóknál, ahol több hús, több tészta sült, gazdaságosabb volt, ha külön kisebb kemencét is építettek a nagyobbik mellé e célra. Bright rajzán hasonló sejthető. A monoszlói református parókián 1846-ban már kéményes konyha volt, mert kéménytisztításért fizettek; a papes tanítólakban cserépkályhák álltak, mert az elszámolás szerint ugyanakkor 1 újat rakattak és három „avultat" átraktak. A rektori ház konyhájában ugyanekkor tűzhelyet kellett építeni.

I5 Az iskolába 1874—75-ben már vaskályhákat vettek és kályhakürtőket rendeltek. Az írásos nyomoknál sokkal változatosabban mutatják a tüzelőberendezések számos változatát a máig fennmaradt darabok, és jól kiegészítik a visszaemlékezések az így kialakult képet. Pl. mikor a sövényvázas kemencék helyett téglából valókat kezdtek építeni, nem sárpadkára (tűzhelyre), hanem közvetlenül a padlószintre tették. A kemence szája olyan alacsonyra került, hogy gödörbe kellett állni, hogy berakhassák a kenyereket. Ezt említi Jakó is Kővágóörsröl, de emlegetik Balatonhenyén is. A kémények időközben megkisebbedtek. Az 1900-as évek elejétől már külön elkerítették őket kaminos megoldásúra, vagy egyenesen a vastag falba építették őket. Nyílt tűzhely helyett először téglából vasplatnival építettek ún. „berakott sparheteket", hogy ne kelljen nyílt tűzzel füstölni. Többnyire egybeépítették a kemencét, oldalán a berakott sparhettel, „katlannal", kenyérsütő része felett egy vagy két kisebb sütőrésszel, „rennel" és egy „vízmelegítővel".

16 Henyében 1910 körül történt az első kéménybontás a református papnál, utána többen követték a példát. A füstös konyhák a paraszti rétegeknél még a XX. század elején is többségben voltak. 2. EDÉNYKÉSZLETEK ÉS TÁROLÓESZKÖZÖK A nemesi konyhákon a sütő-főző eszközök a célnak és lehetőségeknek megfelelően nagyjából azonosak voltak a jobbágyokéval. De a tálalóedények sorában drágább alapanyagú, rangosabb készletek voltak, mint: cintálak, -tányérok, -kupák, habán-, porcelán- és üvegféle, de szebb mázas cserépedények is. A monoszlói reformá688