A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Gelencsér József: Az öröklési szokások változása a Káli-medencében

A magyar nyelvterületen más néprajzi csoportoknál a szülők nem egy esetben már halálukat megelőzően is juttattak vagyontárgyaikból leszármazóiknak. A juttatás — mely a kielégítésig terjedhetett — történhetett a házasságkötéskor, a nagykorúság elérésével stb. Más esetekben a szülők valamilyen okból már nem kívántak vagy öregségük, betegségük miatt nem tudtak tovább gazdálkodni, ezért a vagyont vagy annak egy részét felosztották gyerekeik közt. Megélhetésüket ez esetben is biztosították valamilyen formában: egyik fiú többet kapott, az gondoskodott róluk; elég terményt adott számukra a birtok ki nem osztott része; átadott földjükért a leszármazóktól bért vagy természetbeni tartást kapnak. A Káli-medence jogi népszokásai közt az ilyen megoldás ritka. Ha mégis elosztották életükben a gyerekeknek a birtokot, akkor abból a maguk megélhetésére iőíogtak vagy természetbeni szülőtartást fizettettek. Egyesek szerint a hagyományokhoz kevésbé ragaszkodó, felvilágosultabb szülök a két világháború között már átengedték a földet a leszármazóknak, mások arra hivatkoztak, „nem vagyunk egyformák, az ujjunk sem egyforma", azaz ki-ki a gyermeke iránt érzett szeretete szerint járt el.

70 A vagyon megtartása természetesen nem azt jelentette, hogy a házasságra lépő fiatalokat egyáltalán nem segítették. Amint említettem, ha a család anyagi helyzete lehetővé tette, a nősülő gyerek földet, állatot, gazdasági felszerelést kapott. Volt eset, mikor a lánynak is adtak földet, de inkább állatot, bútort, ruhát kapott. Az önálló gazdálkodáshoz mindez rendszerint kevés volt. Munkát kellett keresni, melyet a környék nagyméretű szőlőművelése, a napszám lehetősége biztosított. A kapott vagyontárgyakat azután a hagyatéki osztálynál beszámították. Jellemzőnek tehát a szülőknek a vagyonukhoz való ragaszkodását kell tartani. Megváltozott a helyzet a szülők egyikének halálával. Amíg a gyerekek nem érték el a felnőttkort, természetesen a szülő gazdálkodott, azután viszont, különösen, ha az apa halt meg előbb, az anya gyakran átadta az özvegyi jog vagy esetleg a tulajdonjog alapján őt illető ingatlanokat gyerekeinek gazdálkodásra. A megélhetéséről történő gondoskodás formái lényegében megegyeztek az imént megismertetett megoldásokkal. A törvényes öröklésnél láttuk, hogy a szülő ilyen esetben annak a gyerekének, aki gondoskodott róla fél vagy egész házzal, esetleg egy darabbal több földet adott. A másik megoldást az jelentette, ha a szülő megélhetésére főfogott a birtokból. „Fönntartott magának annyi földet, amiből az eltartása biztosítva volt." Legérdekesebb azonban a harmadik forma, melynél a szülő (rendszerint az anya) vagy gondozója a leszármazóktól évente meghatározott mennyiségű természetbeni járandóságot kapott, ami megélhetését fedezte. Emellett nemegyszer a lakóházat, esetleg a szőlőt is visszatartotta magának. Ez a megoldás tehát két, ellentétes irányú törekvés eredményének is fölfogható. Egyrészt a leszármazók kívánták az özvegyi jogot, a haszonélvezetet minél nagyobb mértékben korlátozni, a vagyonban helyette gazdálkodni, másrészt az özvegy saját megélhetését, jogait kívánta érvényre juttatni. Az említett harmadik forma még a feudális jogból ered, ahol intertentio néven ismeretes; érdek, fenntartás értelemmel. Az elnevezés a népnyelvben intertációvá torzult. A feudalizmus korának jogát ismertetve, az özvegy tartásáról írta Frank Ignác a múlt század közepén, hogy az özvegy férje lakásában maradhatott, férje méltóságához képest illendő tartását is annak javaiból nyerte. A Hármaskönyv szerint ha az örökösök a birtokba lépni kívántak, szükséges volt, hogy az özvegyet egyezkedve kielégítsék.

72 A jobbágy özvegyét ugyancsak megillette az özvegyi jog. A lakás és megélhetés, azaz az illő ellátás a kapitalizmus korában is járt az özvegynek.

73 A tartás alapjául tehát a férj vagyona és az özvegy társadalmi helyzete szolgált. Amint az alábbiakban látni fogjuk, a népi gyakorlatban is ezek határozták meg a természetbeni járandóság nagyságát. A szülők életében megtörtént juttatás nyomán járó, illetve valamelyik szülő halálát követően az özvegy részére jutó tartás között szoros a kapcsolat és rendszerint azonos célt szolgáltak. A kialakulás a 18. század közepére tehető, létezése két évszázadot fog át. Hódmezővásárhelyen a 18. század utolsó negyedében általánossá vált, hogy a jobb módú gazdák ötvenéves koruk körül végrendelkeztek, vagyonuk jelentős részét kiadták örököseiknek, melyek ellenében eltartásra kötelezték őket.

74 Az ország különböző tájegységein leginkább kommenciónak nevezett ellenérték terményből, húsnak való jószágból, tűzrevalóból, pénzből, a helyi szokásoktól függő egyéb szolgáltatásból állt, amit rendszerint a termény betakarítása után kapott a szülő.

75 A család vagyoni viszonyai jelentősen befolyásolták a tartás mértékét. Mártélyon az egyik családban a három fiútestvér évente 18 q búzát adott össze az öregeket eltartó legidősebb testvérnek.

76 Kiskunhalason az özvegyi jogáról lemondó anyák tartását vállalták a gyerekek oly módon, hogy egyiküknél lakott az özvegy, és a többi ehhez hordta azt, amire kötelezte magát.

77 A barkók körében az örökhagyó életében történt osztásnál használatra adták át a földet kommenció ellenében. Az osztás és a kommenció megállapítása családon belül történt, legritkább esetben készíttettek a jegyzővel kommenciós levelet. A szülők fél-másfél hold földet hagytak meg maguknak a birtokból. Az özvegyek pedig kommenció ellenében szívesen mondtak le a haszonélvezeti jog gyakorlásáról.

78 Sorolhatók a példák Ivádról, Kőrösfőről, Martosról.

79 Közelebbi összehasonlító adatot említve nem kerülheti el figyelmünket Szentgál. A kevésbé módos családoknál az öregedő szülők a tanyáról véglegesen beköltöztek a faluban lévő lakásba, míg a gyerekek kint maradtak vagy házasságkötés révén az após tanyájára kerültek. Az egyik szentgáli családban két testvér írásba nem foglalt megállapodása eredményeként évenként felváltva egy hízót adott a szülőknek. Ugyancsak felváltva, de hetenként adták a kenyeret, az 1 kg túrót és a tejfelt. Minden nyáron fele-fele alapon adtak össze 30 649