A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Veress D. Csaba: A Kál-völlgy története (I. rész)

István, majd 1221-ben Saul comes végrendelkezett az almádi monostor javára. Az adományozások során konkrétan Kál-völgyi birtokot nem adományoztak el, csak a völgy környékéről. Azonban valószínűleg az Ogiuz- (Atyusz) nemzetség adománya folytán került néhány birtok Kairól is a tihanyi apátság birtokába a XIII. század elején. Káli birtokadományozásra majd a XIII. század elején került sor (lásd: 1227-ben!).

17 A következő — ugyancsak várjobbágyi családok által történő — adományozásra 1170 körül került sor. Benedek veszprémi ispán végrendeletében Kálón (valamint Iregen, Zamárdiban és Kálózdon) levő földjeit és népeit a veszprémi Szent Mihály egyházra hagyta. Az adománylevelet 1171-ben datálták. Kereken tíz évvel később, 1181-ben Folkmár comes (ispán) Henye faluban (ez a falu nevének első említése Heney formában) hat szőlőt és öt vincellércsaládot hagyományozott végrendeletében — és lelke üdvöségéért — a bakonybéli apátságra.

19 1199-ben a Lőrinte-nemzetségből való Joachim vitéz (,,miles", azaz katonáskodó várjobbágy) — örökösök hiányában és királyi engedéllyel — Kálón lévő birtokait: négy szőlőt, harminc hold szántóföldet, egy vincellér háza népet (családot), két háznépe ,,torlót" (egyházi szolgálatban álló szolgát) és azok által művelt 72 hold szántóföldet hagyta a veszprémi Szent Mihály-egyházra.

20 Az ugyancsak Kálón birtokos várjobbágy (nemes) Atyusz-nemzetségbeli Sal comes (ispán) 1221-ben, majd 1227-ben készített végrendeletében Kál faluban öt szőlőt és hét ,,szabados" (azaz felszabadított rabszolga) családot adományozott a veszprémi Szent Mihály-egyháznak.

21 Néhány évvel később — 1237ben — ugyanez az Atyusz-nemzetségbeli Sal comes Kál faluban Bénától, a zalai vár várszolgájától („Béna de villa Kai, civilis castri de Zala") vett 35 bizánci aranyszolidusért egy szőlőt.

22 A Kál-völgy szolgarendű népei, de a szabad várjobbágyok is (nemesek) I.(Szent) László király törvényei szerint kötelesek voltak minden terményükből tizedet adni a veszprémi püspökségnek. Egy 1240-ből származó adat szerint Kál az egyik tizedkerület — ún. „kés" (Kál-kés, „cutello de Kai") volt. Bertalan veszprémi püspök az ekkor — 1240 júniusában alapított — veszprémi Szent Katalin „asszonyszegen" (városrészben) alapított apácakolostor számára — többek között — a káli „késből" ötven köböl bort utaltatott ki.*

3 A tizedet (a nemeseknek 1439-ig) minden terményből (gabonából, borból, állatokból) fizetni kellett. Szent László törvénye szerint a tizedet karácsony napjáig kellett befizetni. Ezt megelőzően a püspök poroszlója kiment a falvakba, és mindenkitől megkérdezte, hogy miből mennyije termett. Ha paraszt vagy nemes vallomását elfogadta, akkor annak alapján mérte ki rá a tizedet (dézsmát). Ha nem fogadta el, meg kellett esketni a parasztot vagy nemest a vallomás igazságára. Ha az eskü hamis volt, és ez kiderült, akkor nem egy tized, de kilenc részt vettek el tőle. Ha valaki hamisan jelentett fel valakit, s az kiderült, a bejelentőtől vettek el kilenc részt. A püspök poroszlója mellé mindig beosztottak egy embert a megyeispán emberei közül. Míg a gabonát és bort a lehetőség szerint azonnal behordták, az állatokat nem vitték el, csak megjelölték, s csak Szent Mihály napjáig (szeptember 29.) kel4. ábra. Szentvidkál templomának romjai Szentbekkálla mellett, a XX. század elején (Békefy R. i. m. alapján) Abb. 4. Ruinen der Szentvidkál-Kirche bei Szentbekkálla am Anfang des XX.-sten Jahrhunderts (sieh: R. Békefy) 607