A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Rózsáné Lendvai Anna: Adatok Sümeg és Tapolca XVII–XIX. századi történetéhez, különös tekintettel a kézműiparra

ha feltételezzük is, hogy a céhek nem tettek eleget szó szerint ezeknek az előírásoknak; ha viszont a díjak, inasidők stb. egységesítésére, a költséges lakomák eltiltására gondolunk, mégis pozitívan kell értékelnünk a központi intézkedéseket. IV. A XIX. század első harmada kézműiparának számbavételéhez meg kell vizsgálnunk azokat a helyi hatóerőket, amelyek befolyásolhatták annak alakulását. Sümegen és Tapolcán a gazdaság és társadalom helyzetét a XVIII. század végi úrbéri rendezés határozza meg 1811-ig. Láthattuk, hogy már a XVIII. század elejétől meginduló folyamat mezővárosaink privilegizált helyzetének fokozatos romlását eredményezte. A földesúrral kötött egyre súlyosabb szerződések során — bár Sümeg kiváltságos püspöki mezővárosi státuszát megtartja —, a földesurak jobbágyi szolgáltatásokat kényszerítenek a lakosságra. 1768 után már nem erősítik meg a püspökök az 1643. évi kiváltságlevelet, majd mindig többet követelnek. Sümeg ragaszkodik egykori kiváltságaihoz, és hangoztatja (1780-ban az úrbéri kérdőpontokra válaszolva), hogy a lakosság úrbéri szolgáltatásokkal sohasem tartozott, mint contractualisták, szabad emberek. 1796-ban a város és a püspök-földesúr között hosszú, évekig tartó pereskedés kezdődik, amelynek tárgya az, hogy az egyes nem nemes sümegiek mivel tartoznak földesuruknak.

88 A földesúri törekvések hátterében a majorsági gazdaságok kiépítése áll. 1802-ben részletes összeírás készült a sümegi uradalomról, amely Sümeg és Tapolca mezővárosokat is magába foglalta, és 4 községgel, 4 pusztával összefüggő birtoktestet alkotott. Sümeg határában 319 és 7/8 (1200 öles) hold majorsági szántóföld, 106 és 7/8 hold urasági kaszáló van, s a gazdálkodás 2 fő ága a szántógazdálkodás és az állattenyésztés (508 a jobbágycsaládok, 513 a házas, 162 a hazátlan zsellércsaládok száma az egész uradalomban). Tapolcán nem volt sem szőlő, sem majorsági föld, csupán kb. 684 birkát magába foglaló juhászat.

89 Ezek az adatok jelzik a majorsági birtok nagyságát, s törvényszerű, hogy a nagyüzemi gazdálkodás növekedésével a sümegiek terhei is növekedtek. Az összeírásból az is kitűnik, hogy Sümegen és Tapolcán egyaránt volt urasági kocsma, mészárszék és malom, és az uradalom fizetett cselédsége közé tartozott a sümegi és tapolcai kádár.

90 Az úriszéket és a helytartótanácsot megjárt hosszú per eredményeként született meg 1811ben az új szerződés, amelyet Kurbélyi György püspök kötött a várossal. Ereky István a 13 pontos egyezségben alapvető fontosságúnak azt tartja, hogy az Sümeg mezővárosi mivoltát domborítja ki: rite ordinatus mag ist rat usa van, s mivel a jobbágyi szolgáltatásokat a város mint jogi személy vállalja, a nem nemes lakosság nem jobbágy, hanem „nem teljes szabadságot élvező szabados". Az egyezség 1. pontja hivatkozik az 1643. évi privilégiumra, amely szerint ,, . . . személyeikben vagy vagyinaikban háborgatni vagy hurcoltatni a városiakat az uradalomnak szabad nem lészen"; valamint szabadon adhatják-vehetik „ . . . sőt kótya-vegye által is . . ." vagyonukat. Kijelöli az uradalom és a város földjei között a határt (4. pont), az- uradalom átenged a város használatára 5 hold irtásföldet, amely után a tizedet elengedi (7. pont), és az erdők 1/3-át egy tagban, annak minden haszonvételével, és így a makkoltatással, gubacsszedéssel együtt (5. pont). „Minden . . . Eszterhazyánus vagy Kollerianus Contractusok szerint tétetett adózások örökre eltöröltetnek", helyettük a város évenként 1000 gyalognapszámot ad, aminek kivetése és kiállítása a magisztrátust illeti (10. pont), továbbá a badacsonyi dézsmaborból a város köteles 300 akót Sümegre hozni (11. pont). A mészárszék és a vásárok (Jusfori) a földesúrnak fennmaradnak (12. pont).

91 Az 1811. évi szerződés a város XIX. század eleji gazdasági és társadalmi helyzetének megismeréséhez alapvető forrás, az iparról viszont információkat lényegében nem nyújt. Ezért az ipar vizsgálatához az 1828. évi országos összeírás

92 kínálkozott forrásként, amely hibáival és hiányosságaival együtt is jól használható ipartörténeti vonatkozásban, hiszen ,,Observationes" rovatában nem csupán a mesterséget tüntetik fel az összeírok, hanem azt is, hogy azt az év hányad részében és legénnyel vagy egyedül gyakorolja az iparos. Sümeg kézműveseinek száma (124) az 1770. évivel szemben 20 fővel nőtt, Tapolcán viszont (ahol 86 a számuk) 23 fővel csökkent. A sümegi adat elfogadhatónak tűnik, hiszen a XIX. század eleji dicalis összeírások 1812-től mindig 100-on felüli kézművest jeleznek. Feltűnő a visszaesés Tapolcán. E vonatkozásban kételkedhetnénk az 1828. évi conscriptio pontosságában, azonban ennek ellentmond az a tény, hogy még azokat az iparosokat is feljegyezték, akik 1-2 hónapig gyakorolják a mesterségüket. Az 1820-as évek elején 100 fölött volt a tapolcai iparosok száma, 1827-től viszont egészen 1845-ig állandó csökkenést mutatnak az összeírások. A két mezővárosban az iparágak száma 32 (Sümegen 30-, Tapolcán 20-féle ipar), tehát Tapolcáról 1828-ban 12 olyan ipar hiányzik, amely Sümegen már meghonosodott. (1770-ben Sümegen 32-, Tapolcán 21-féle ipart tüntetett fel az összeírás.) A többféle ipar Sümegen a lakosság fejlettebb igényeire és az igények helybeli iparosokkal lehetséges kielégítésére enged következtetni. Ami az egyes iparágak intenzitását illeti, Sümegen a legmagasabb, 10 vagy 10 feletti a csizmadia-, a takács-, a fazekas-, a szűrszabó- és a vargamesterek száma (csizmadia 20, takács 16), 5 és 10 közötti az asztalosok (6 fő), kovácsok (7 fő) és szabók (7 fő) száma. Tapolcán ezzel szemben csupán a takácsok létszáma magas, 25 fő, és csak a vargák vannak 10-en, a szűcsök 7-en, a csizmadiák és szabók 6—6-an. Meg kell jegyeznünk, hogy a többi mesterség mindkét városban 1—2—3 képviselővel került összeírásra 1828-ban. Az 1770. és 1828. évi iparosadatok mechanikus összevetése — tekintettel az eltelt 58 évre — nem adna reális képet a két város ipara alakulá542