A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

†Nagy László: A veszprémi tobakok

Iával és gereblével", végül pedig ,,egy száll pus­kával". Ezt az egész szerzeményt 1829-ben 279 Ft 38 kr-ra becsülték, Garas Ferencével együtt mindössze 755 Ft 59 kr-ra. Nem valami nagy „va­gyon", különösen ha tekintetbe vesszük, hogy két, se nem iszákos, se nem könnyelmű tobak­mester közel 30 évi munkájának eredménye. A 30 évből 25 Dékán Józsefre esett. Eddigi sor­sa jellemző példája annak, hogy minden igyeke­zet és a legóvatosabb gazdálkodás mellett is (hi­telezők még nem szorongatták, egyszer sem volt árverése), mire jutott az a tobak, aki szegény öz­vegyet vett és egy később vásárolt kis kert hoza­mán kívül csak mesterségéből élt. Szűkös anyagi helyzete nem gátolta abban, hogy jelentősebb céhtisztségeket kapjon. 1812— 1814-ig atyamester, 1824—1825-ig céhmester. Egyébként Dékán József talán vihette volna valamivel többre is, ha nem kerül viszonylag sok pénzébe a gondoskodás mostohafiáról, Garas Já­nosról. A fiú nála tanulta a tobakmesterséget és szabadult 1810-ben. Nem maradt mostoha­apjánál, Fehérvárra ment legénynek, majd kato­nának állt. Kádártán és Pesten katonáskodott, va­lamivel 1830 előtt állhatott céhbe. Ez alatt az idő alatt Dékán József többször is támogatta pénzzel: ,,börvételre" fehérvári legény korában 50 Ft-tal, ugyanitt ,,adósságába" 85 Ft­tal, kádártai katonáskodásakor 15 Ft-tal, ,,mikor a regimenttel Pestre ment," 21 Ft-tal, ,,a pesti lágerba" 50 Ft-tal, ,,obsittya" kiváltására 60 Ft­tal és végül céhbe állásakor 50 Ft-tal. Ez összesen 321 Ft-ot tett ki, többet, mint amennyire Dékán József egész szerzett vagyonát becsülték. Ennek ellenére 1829-ben peres úton újra kö­vetelte örökrészét. Ekkor készült a konscriptió, amelyből Garas Ferenc hagyatékát és Dékán Jó­zsef szerzeményeit megismerhettük. Ekkor álla­pították meg a deputátusok, hogy Garas János az atyai jussából már többet vett ki, mint ami megillette volna. Mindezek után megpróbálták ,,az atyafiságos és barátságos osztályt", de sem­mire sem mentek, mert ,,az rossz nyelve az Ga­ras Jánosnak annyit beszélt, hogy nem győztek arra elegendő képpen meg felelni. A szája teli volt hazugságokkal". Tagadta, hogy bármit is kapott volna. Az az írás ugyanis, amelyben egy tanú jelenlétében korábban elismerte, sőt ,,saját keze írásával meg erősítette", elveszett. Tagadta, hogy bármit is kapott volna. De hiába tagadott, az alperes mostohaapa megszerezte az egykori tanú új igazolását, és az eldöntötte a per sorsát. A per után az akkor már kb. 55 éves Dékán József még 11 évig élt. Felesége, N. Deli Zsu­zsanna — valószínűleg azonos Garas Ferenc öz­vegyével — 1832-ben halt meg, miután — nem tudni mikor — neki is szült egy szintén József nevű fiút. 17/. Dékán Józsefről azonban szárma­zásán kívül alig maradt fenn egyéb adat. öreg Dékán Józsefnek amúgy is igen szerény vagyoni helyzete valószínűleg felesége halála után kezdett nagyon megromlani. A 60 éve felé járó mester bizonyára nem bírta már a nehéz to­bakmunkát és az ezzel járó beszerzés és értékesí­tés gondjait. Adóhátraléka növekedett, szorult­ságában kénytelen volt nagyobb kölcsönt fel­venni egy bizonyos Krauss Jánostól. Amikor 1841-ben 65—66 éves korában meg­halt, a város 56 Ft 50 kr adóbeli tartozása miatt elárvereztette házát. Édesfia, ifj. Dékán József vette meg 354 Ft-ért. Ebből térült meg a városnak az 56 Ft 50 kr. adótartozás, 27 Ft 28 kr. temetési költsége, valamiféle „polgári ruháért hátraha­gyott 3 Ft 34 kr. tartozása", az exekútióval kap­csolatos ,,diurnumokért az össze írással együtt járó 8 Ft" és végül a 3 Ft ,,dobolási költség". A megmaradt 255 Ft 25 kr.-t a hitelező Krauss Já­nos részére az uradalmi fiskálisnál helyezték le­tétbe. A Garas Ferenc-féle kis kőház további sorsá­ról még csak annyit, hogy az exekútió után Garas János ismét követelte a neki járó részt. Mivel a ház vételárát teljes egészében lefoglalták, most féltestvére, ifj. Dékán József ellen indított pert. öreg Dékán József szomszédságában, a házcso­port legutolsó házában 1816-ig Czuker András élt. Nem volt tobak. A tobakmester Tücsök Antal (nevét a céh jegyzökönyveiben Trücsöknek meg Prücsöknek is írják) 1814-ben történt céhbe állá­sa után két évre vette meg tőle, 700 Ft-ért. Bog­nár Anna volt a felesége, valószínűleg a két Bog­nár Fülöp József tobakmester (apa és fia) hozzá­tartozója. Vagyoni viszonyait az egy házán kívül nem is­merjük. Munkakörülményeit sem. Céhtisztségei­ről is csak annyit, hogy szolgáló- és bejárómes­tersége után 1824—1825-ig atyamester. Ekkor, 1824-ben örökítették meg nevét és atyamesteri tisztségét a legénycéh korsaján. Dolgos ember lehetett. Nyilván azért kérte 1820-ban a várostól, hogy mestersége folytatását akadályozó polétás és vásárbíró tisztségét pénzen megválthassa. Pe­res ügyeiről nem tudunk. 1825-ben már nem sze­repel a céh jegyzőkönyveiben. Az egymás szomszédságában levő telkeken épült tobakházcsoport egészen közel kellett hogy legyen ahhoz a néhány másik tobakházhoz, ame­lyet az egykori írások az Úrkút, ill. az Ürkúti Malom mellett és az Úrkút utcában említenek. Az Úrkútnál két tobakmester élt. Dombai György bizonyára már akkor költözött ide, amikor 1800 januárjában céhbe állt. Életkö­rülményeiről nagyon keveset tudunk. Céhbe állá­sa előtt, 1798-ban legény Szabó Imrénél, 1799­ben Halasi Józsefnél. Szegény sorsú mester lehe­tett. 11 év alatt egyetlen inast sem nevelt, le­gényt is csak egyszer, 1803-ban szegődtetett. Kis házát, melynek szomszédságában akkor Kastál László és Vági János nem tobakok laktak, céhbe állása után hét évvel, 1807-ben adta el Fuchs Ist­ván tímárnak, 390 Ft-ért. Az utolsó, róla szóló adat szerint 1811-ben már kántorpénzt sem tudott fizetni. A másik, Úrkútnál levő ház közös szerzeménye az 1755-ben született és 1774 óta mester Tósoki Ferencnek, meg a nem tobakcsaládból való fele­ségének, Undi Katalinnak. Tósoki Ferenc a módo­sabb tobakmesterek közé tartozhatott. Harminc évig folytatott mesteri működése alatt hét inast nevelt és tizenkilenc éven át tizenöt legényt sze­gődtetett. Volt olyan esztendő, nem is egy, ami­kor két inast vett fel egyszerre, és mellettük még 524

Next

/
Thumbnails
Contents