A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Hungler József: A veszprémi helytörténetírás és kutatás kialakulása

zett veszprémi helytörténeti emlékeinket zárja ezen utolsó, különösen elgondolkoztató adat: „Káptalan temploma Alatt kis Kápolna Van ebbe mit tsudálj Boldog Asszony képe Nagy áhitatossággal jár Éhez vár népe. Előtte Szent Imre Tisztaságra lépé, Tsuda, hogy a pogány mindent el nem tépe." A két versszakból összeállított, gondolatilag összetartozó néhány sor zsúfolt a legrégibb veszprémi helytörténeti adatokkal. Alapgondolata: Imre herceg szüzességi fogadalma a veszprémi Szent György-kápolnában, amit a középkori legendák és mondák is megörökítettek. Benyák szerint a hely: a káptalani templom alatti kápolna, vagyis annak altemploma. Valószínű, hogy a török korban elpusztult Szent György-kápolna, Imre herceg fogadalmának helye, amiről legkorábban az 1110 táján keletkezett Szent Imre-legenda — Legenda Sancti Emerici ducis — emlékezik meg,

178 az ő idejében már feledésbe merült, és a székesegyház altemplomát vélték, régisége miatt, a fogadalom színhelyének. Pedig Imre herceg emléke, fogadalma még a XV. században is élénken élt a veszprémi köztudatban, miként azt Vetési Albert püspök II. Pius pápától kapott, búcsút engedélyező bullája is igazolja.

179 Az említett ,,Boldog Asszony képe" mint régi műemlék, ismeretlen a veszprémi helytörténeti irodalomban.

180 A kép történelmi jelentősége erősen elgondolkoztató. Az író, amint közölte, még látta, sőt állítja: ez előtt tett Imre herceg fogadalmat, és még megtoldja: csodálkozik, hogy a török korban nem pusztult el. Utóbbi állítása nem lehet egészen valószerűtlen. A történelem tud nem is egy példát, hogy a török elől gondosan elrejtett kegyeleti tárgyak megmenekültek a pusztulástól. A legjelentősebb a Buda felszabadításakor előkerült Mária-szobor. Éppen mint nagyon értékes kegyeleti képet, Szent Imre emlékével kapcsolatban, a káptalan kincseinek Veszprémből elszállításakor, ezt a Mária-képet is ugyanúgy a többi tárggyal elvihettek, és valami úton — mint láttuk, Bornemisza püspök is szerzett vissza a török elől Veszprémből elszállított, de vissza nem hozott egyházi kincsekből —, így kerülhetett ismét yissza Veszprémbe a kép. Egy kétségtelen, bármilyen módon jutott is az adatokhoz Benyák Bernát — a költeményében ellenőrizhetően valós adatai mellett — a képpel kapcsolatosan valótlant nem írt. Nagy kára a veszprémi helytörténetnek, hogy a kép létezéséről ma már nem tudunk semmiféle nyomot sem. 5. VESZPRÉM TÖRTÉNETE MAGYAR NYELVEN, 1776-BAN A magyar helytörténeti kutatás kevés olyan adattal rendelkezik, mint a veszprémi, ahol 200 évvel ezelőtt ,.hivatalos", tanácsi támogatást adtak a város történetének magyar nyelvű megírásához. Nagy. erkölcsi pozitívuma a XVIII. századi Veszprémnek ezen bátor kiállása a Habsburg elnémetesítés idején, hogy 1776-ban

181 a városatyák hivatalos ülése a város történetének magyar nyelven megíratásáról határoz. Tették ezt annak érdekében is, hogy ,,a közönséges városban majd egy se találkozik, aki a városnak eleitül fogva való statútumát és állapottyát, ahoz képest az egész históriáját tudná ... és értené". És mindez a korát meghaladó különös históriai eszmélkedés, a veszprémi szellemi élet ezen újabb megnyilvánulása, éppen 500 évvel az első magyar „egyetem", a veszprémi, elpusztulása után jelentkezik. A felvilágosodott szellemű, a francia forradalmat két évtizeddel megelőző határozatot csak tovább lendítette a tanács erősen demokratikus gondolkodású jegyzőjének, Bizvássy Pálnak bejelentése, hogy „született magyar nyelven" a város történetét már „leírni kezdette minden hozzá tartozandó Próbáival együtt". Erre született meg a nagy jelentőségű határozat a magyar nyelvű várostörténet megírásáról, mert hitték, hogyha e munka elkészülne: „Akkor tudná meg a város a maga jussát és igazságát, akkor tudhatná azt, hogy kívánt boldogulására és szabadságára, amint elkezdette, mozdulhat-e tovább is vagy sem?" A fennmaradt eredeti jegyzőkönyvi részlet szerint közös határozattal kimondják: a munka megíratása „igen is helyesnek, sőt egyátaljában szükségesnek találtatván, nem csak concludáltatik, de ez akarattal reqiráltatik is őkegyelme, hogy a város boldogulására kezdett munkáját hova hamarabb elkészítvén, Referálja . . ." Mivel a tervezett várostörténet megírásáról — amitől remélték, hogy majd régibb szabadságjogaikat is felszínre hozza, és a polgárság mintegy történelmi jogforrásból, belőle tudhatja meg az akkor már erősen a felvilágosodás légkörében élve, emberi és társadalmi jogait —, sem annak további sorsáról nem tud a helytörténet; mégis nagy jelentőségűnek minősíthető a városi polgárság és vezetőinek kétszáz évvel ezelőtti bátor határozata, hogy irányítottan és politikusán szándékoztak megíratni a város történetét magyar nyelven, amikor a földesúri hatalom teljes jogkörrel kormányoz, de számukra mégis egy lehetőség: emberi szabadságjogaik közkinccsé tételére. Azon évek táján folyt egyidejűleg Veszprémnek a szabad királyi városi jog elnyeréséért és a feudális földesúri hatalom alól szabadulásért kezdett, de mindkét területen elnyomott harca. Nem érdektelen a XVIII. századi Veszprém életéből néhány gondolattal kitérni: miért maradhatott el e nagy jelentőségű határozat megvalósítása, miért nem jöhetett létre a felvilágosodás szellemében már akkor egy várostörténet, és a gátló körülmények, a feudális földesúri hatalom ellen — püspök és káptalan — Veszprém polgársága hogyan próbált, milyen eszközökkel és eredménnyel védekezni? Utolsó török megszállása és Heister pusztítása után „ex ruinis" életét kezdő Veszprémbe, 1715ben, egy angol utazó látogatott el. Naplójának 310