A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Törőcsik Zoltán: A Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság 1982–83. évben végzett tevékenysége

függ, mégpedig ez utóbbinál talán az előbbinél is jobban. Nos, itt a felkészültség megvan. Megvan a lelkesedés, a múlt ismeretét feldolgozó, magába foglaló újabb ismeretekre törő tudásvágy. Éneikül újra hozzányúlni a romokhoz, vétek lett volna. A kutatásokat dr. Palágyi Sylvia, a Bakonyi Múzeum osztályvezetője vezeti, nagy emberi ambíciókkal,, tisztességes és elismerésre méltó becsvággyal, a megnyerni tudás szép emberi készségével is megáldva. Itt, a Balácának szentelt tudományos ülésszak nyilvánossága előtt mondok köszönetet eddigi munkájáért, biztatom, hogy folytassa a megkezdett munkát, hisz programunk, elgondolásunk szerint úgy 2000-ig is eltart. Mi pedig mellette állunk, támogatjuk a magunk módján, a magunk eszközeivel és lehetőségeivel, elősegítjük annak sikerét. Nagy munkához közös összefogásra van szükség, mind a feltételek megteremtésében, mind pedig magában a végrehajtásban. Ezért tartom szükségesnek, hogy a munkaközösség további két tagjáról, Regénye Juditról és H. Kelemen Mártáról is tiszteletteljes elismeréssel szóljak. Szólnom kellene még másokról is, de a délutáni romkert- és kiállításmegnyitón erre még visszatérünk. A világ haszonelvű, mert az ember az. Hol a közösségi haszon ebben a munkában, a történeti érdekességet meghaladóan? Nos, itt sokoldalú közelítésnek van helye. A szülőföld ismerete fokozza a kötődést, nemesebbé teszi a tartást, alakítja a dolgokról, a dolgokból formált értékrendet — ez óriási emberi és társadalmi haszon, hogy jobban tudom, hogy ki vagyok és hol élek. Mert az ember nemcsak azzal gazdagszik, amit elfogyaszt, hanem főként azzal, amit befogad. A régi és közelmúltnak befogadása így tehát gazdagodásunk eszköze. De gazdagszik a gyönyörű dunántúli táj is, szűkebb környezetünk, a pannon táj. A Balaton-felvidék e része térsége felszínén újabb díszítőelem jelenik meg, gazdagítva a látnivalókat, elgondolkodtatva az élet folyamatosságán, a jelen és múlt elválaszthatatlan egybemosódásán. Most egy állomáshoz értünk, mégpedig jelentőshöz. Bemutatjuk másoknak, önmagunknak, mit tettünk, hol tartunk, meddig jutottunk. Ma egy kicsit ünnepelünk is, büszkélkedünk is, mert van mivel, és holnap a munka megy tovább. Tovább gyarapítjuk ismereteinket, és ez így van rendjén. Thomas Mann-nal fejezem be megnyitó beszédemet: »Mélységes mély a múltnak kútja. Ne mondjuk inkább feneketlennek?« De igen, mondjuk. És keressük az újabb feltételes kezdeteket. Köszönöm a figyelmüket. Jó tanácskozást kívánok mindannyiuknak." A kiállítás ünnepélyes megnyitója (Fotó Borbás János) Торжественное открытие выставки 24