A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)

Kralovánszky Alán: Újabb adatok Veszprém és Székesfehérvár településtörténetéhez

A veszprémi püspökség területe igen nagy volt. Hozzá tartozott Somogy, Zala, Veszprém, Fejér, valamint Visegrád, a későbbi Pest—Pilis megye területe, Esztergomot kivéve; ebben a vo­natkozásban bizonyos előjogot élvezett a rangban felette álló esztergomi érsekséggel szemben. Az egyházmegye ilyen kiterjedése talán onnan ered, hogy aiXI. századi Fejér, Veszprém és Visegrád megyék területe a X. században az Árpádok bir­toka volt, Veszprém megyei egyházi hagyomány szerint ez volt az ország legrégibb püspöksége. 10 Noha e feltevést történeti adatok nem támasztják alá, a hagyomány létrejöttének van alapja. A kérdés egyik értelmezési lehetősége abban az előzmény­ben keresendő, amely a 972. évi, Magyarországra történő püspökküldéssel függ össze. I. Ottó né­met-római császár ugyanis a mainzi érseki szé­kesegyházban 972 őszén Magyarország térítő püspökévé szenteltette fel a Sankt Gallen-i kolos­torból származó Brunust. Valószínű, hogy Brunus hozta magával Magyarországra Szent Gál, Szent Márton és Szent Bereck ereklyéit." A Magyar­országon kimutatható hét Szent Gál-templomból öt a veszprémi püspökség területén található, egy az Ipoly mentén, egy pedig Kalocsa közelében. Márton egyháza (Pannonhalma) és Bereck temp­loma Győr, illetve Zala megye területén fekszik, vagyis eredetileg szintén a veszprémi püspökség területén, mindkét hely ugyanis csak az 1009. évi újabb püspökségek alapítása során került más egyházmegyéhez. Ezek az adatok azt a feltevést látszanak alátámasztani, hogy Brunus elsősorban a Dunántúlon és ott is főként az Árpádok birto­kán tevékenykedett. Térítőmunkájában az általa megkeresztelt Géza nagyfejedelemre és feleségé­re, a még leánykorában megkeresztelt Saroltra támaszkodhatott. Többször lehetett ezért a nagy­fejedelem és a fejedelemasszony időszakos szál­láshelyein, így többek között azon a szálláshe­lyen, amelyet később Veszprémnek neveztek el. 12 Ügy véljük tehát, hogy Brunus itteni tartózko­dása szolgálhatott alapul az ország legkorábbi püspökségéről szóló veszprémi egyházi hagyo­mánynak. Brunus tevékenysége azonban német-római császári indíttatású volt, a születendő magyar államra nézve tehát politikailag esetleg káros következményekkel is járhatott volna. Már 973— 977 között Piligrim passaui püspök és felettese, Frigyes salzburgi érsek is hamis oklevelekkel kí­vánta a pápa előtt bizonyítani egyházjogi fenn­hatóságát Pannónia felett, az idegen egyházi füg­gőség veszélye tehát fennállt. István király azon­ban önálló, idegen világi hatalomtól független egyházat akart létrehozni. Egyházi függőség szempontjából ezért a legkisebb veszélyt Róma fennhatósága jelentette. Hasonló volt az eset Erdélyben is, ahol a X. század közepétől Bizáncból érkezett püspökök térítettek, István király azonban az 1003—1004 körüli erdélyi győzelme után ugyanott új püspök­séget alapított, amely jogilag nem vette tudomá­sul az előzményt. A párhuzamot erősíti az a tény is, hogy mind a veszprémi, mind pedig az erdélyi püspökség patrónusa az a Szent Mihály arkan­gyal, aki nemcsak Bizánc, hanem a német-római császárság állami védőszentje is volt. Mellesleg az a tény, hogy egy uralkodó azonos védőszentet válasszon két, általa alapított püspökségnek, pár­huzam nélküli Európában. A fenti kérdéskörhöz kívánkozik annak vizsgá­lata is, hogy az összes püspökség közül miért csak a veszprémi püspökség székesegyházát ala­pította királyné, esetünkben Gizella királyné. Le­het, hogy közvetve ez is Brunus itteni tevékeny­ségével függ össze. Közismert ugyanis Gizella királyné bajor származása és rokonsága a német­római császárokkal (II. Ottó császár másodfokú unokatestvére volt, Henrik császár pedig a fivé­re). István király tehát házassága révén rokoni kapcsolatba került a német-római császársággal, amit olyan engedményekkel mélyíthetett el a függőség legkisebb kockázata nélkül, mint egy rangos egyházmegye székesegyházának donáció­ja, amit feleségének engedett át. És ezzel függhet össze az is, hogy a királynék koronázási joga a veszprémi püspök kiváltsága lett. 13 Olyan meg­szorítással azonban, hogy a hivatalos koronázási szertartásnak Székesfehérvárott kellett megtör­ténnie. 14 Ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódik az az ugyan­csak veszprémi egyházi hagyomány, miszerint a középkorban Veszprém a magyar királynék szék­városa volt, ahol őket megkoronázták és ahol néhányukat el is temették. E nézet képviselői úgy vélik, hogy a) a görög szertartás szerint megkeresztelt Sarolt fejedelem­asszony ösztönzésére alapította Géza nagyfejede­lem a veszprémvölgyi görög apácakolostort; 16 b) 997-ben Koppány, a trónkövetelő pogány törzsfő azért kívánta Veszprémet elfoglalni, hogy az ott élő özvegy fejedelemasszonyt, Saroltot feleségül vegye; 17 c) Gizella királyné egykori veszprémi koronázása emlékére ajándékozta a veszprémi székesegyháznak koronáját; 18 d) itt temették el a megözvegyült Gizella királynét, sőt Szent László feleségét, Adelhaid királynét is; 19 e) Veszprém területén számos királynéi és hercegi szolgáltató nép élt; 20 f) Margit hercegnőt emiatt nevelték Veszprémben. 21 A fentiek írásos igazolását szolgálnák azok az oklevelek, amelyek szerint Veszprémben van „ . . . a királyné trónszéke, és püspökeinek nagy­becsű joga, kiváltsága Magyarország királynéját felkenni és megkoronázni . . .," 22 ... a veszprémi egyházunk, amelynek különösképpen kegyurai vagyunk, ahol a királyné trónszéke van . . .," 23 a veszprémi ,, . . . egyházatoknak, amely a király­nék kápolnája és koronázásuknak helye . . .," 24 ,, . . . értesülésünk szerint a magyar királynékat a veszprémi székesegyházban szokták megkoronáz­ni, itt kapnak egyéb királynéi jelvényeket is . . ." 25 A fenti vélemények és adatok látszólag össz­hangban vannak egymással, nem szabad azonban szem elől téveszteni, hogy mindez csak feltétele­zés, nem pedig történeti tény. Így például a veszprémvölgyi görög apácako­lostor, alapítólevele szerint (az esztergomi), ér­sekség alá volt rendelve, alapítására tehát nem kerülhetett sor Géza nagyfejedelem idején, ha­nem csak 1001 után, miután az érsekséget István király megalapította. 26 190

Next

/
Thumbnails
Contents