A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 17. (Veszprém, 1984)
Kralovánszky Alán: Újabb adatok Veszprém és Székesfehérvár településtörténetéhez
A veszprémi püspökség területe igen nagy volt. Hozzá tartozott Somogy, Zala, Veszprém, Fejér, valamint Visegrád, a későbbi Pest—Pilis megye területe, Esztergomot kivéve; ebben a vonatkozásban bizonyos előjogot élvezett a rangban felette álló esztergomi érsekséggel szemben. Az egyházmegye ilyen kiterjedése talán onnan ered, hogy aiXI. századi Fejér, Veszprém és Visegrád megyék területe a X. században az Árpádok birtoka volt, Veszprém megyei egyházi hagyomány szerint ez volt az ország legrégibb püspöksége. 10 Noha e feltevést történeti adatok nem támasztják alá, a hagyomány létrejöttének van alapja. A kérdés egyik értelmezési lehetősége abban az előzményben keresendő, amely a 972. évi, Magyarországra történő püspökküldéssel függ össze. I. Ottó német-római császár ugyanis a mainzi érseki székesegyházban 972 őszén Magyarország térítő püspökévé szenteltette fel a Sankt Gallen-i kolostorból származó Brunust. Valószínű, hogy Brunus hozta magával Magyarországra Szent Gál, Szent Márton és Szent Bereck ereklyéit." A Magyarországon kimutatható hét Szent Gál-templomból öt a veszprémi püspökség területén található, egy az Ipoly mentén, egy pedig Kalocsa közelében. Márton egyháza (Pannonhalma) és Bereck temploma Győr, illetve Zala megye területén fekszik, vagyis eredetileg szintén a veszprémi püspökség területén, mindkét hely ugyanis csak az 1009. évi újabb püspökségek alapítása során került más egyházmegyéhez. Ezek az adatok azt a feltevést látszanak alátámasztani, hogy Brunus elsősorban a Dunántúlon és ott is főként az Árpádok birtokán tevékenykedett. Térítőmunkájában az általa megkeresztelt Géza nagyfejedelemre és feleségére, a még leánykorában megkeresztelt Saroltra támaszkodhatott. Többször lehetett ezért a nagyfejedelem és a fejedelemasszony időszakos szálláshelyein, így többek között azon a szálláshelyen, amelyet később Veszprémnek neveztek el. 12 Ügy véljük tehát, hogy Brunus itteni tartózkodása szolgálhatott alapul az ország legkorábbi püspökségéről szóló veszprémi egyházi hagyománynak. Brunus tevékenysége azonban német-római császári indíttatású volt, a születendő magyar államra nézve tehát politikailag esetleg káros következményekkel is járhatott volna. Már 973— 977 között Piligrim passaui püspök és felettese, Frigyes salzburgi érsek is hamis oklevelekkel kívánta a pápa előtt bizonyítani egyházjogi fennhatóságát Pannónia felett, az idegen egyházi függőség veszélye tehát fennállt. István király azonban önálló, idegen világi hatalomtól független egyházat akart létrehozni. Egyházi függőség szempontjából ezért a legkisebb veszélyt Róma fennhatósága jelentette. Hasonló volt az eset Erdélyben is, ahol a X. század közepétől Bizáncból érkezett püspökök térítettek, István király azonban az 1003—1004 körüli erdélyi győzelme után ugyanott új püspökséget alapított, amely jogilag nem vette tudomásul az előzményt. A párhuzamot erősíti az a tény is, hogy mind a veszprémi, mind pedig az erdélyi püspökség patrónusa az a Szent Mihály arkangyal, aki nemcsak Bizánc, hanem a német-római császárság állami védőszentje is volt. Mellesleg az a tény, hogy egy uralkodó azonos védőszentet válasszon két, általa alapított püspökségnek, párhuzam nélküli Európában. A fenti kérdéskörhöz kívánkozik annak vizsgálata is, hogy az összes püspökség közül miért csak a veszprémi püspökség székesegyházát alapította királyné, esetünkben Gizella királyné. Lehet, hogy közvetve ez is Brunus itteni tevékenységével függ össze. Közismert ugyanis Gizella királyné bajor származása és rokonsága a németrómai császárokkal (II. Ottó császár másodfokú unokatestvére volt, Henrik császár pedig a fivére). István király tehát házassága révén rokoni kapcsolatba került a német-római császársággal, amit olyan engedményekkel mélyíthetett el a függőség legkisebb kockázata nélkül, mint egy rangos egyházmegye székesegyházának donációja, amit feleségének engedett át. És ezzel függhet össze az is, hogy a királynék koronázási joga a veszprémi püspök kiváltsága lett. 13 Olyan megszorítással azonban, hogy a hivatalos koronázási szertartásnak Székesfehérvárott kellett megtörténnie. 14 Ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódik az az ugyancsak veszprémi egyházi hagyomány, miszerint a középkorban Veszprém a magyar királynék székvárosa volt, ahol őket megkoronázták és ahol néhányukat el is temették. E nézet képviselői úgy vélik, hogy a) a görög szertartás szerint megkeresztelt Sarolt fejedelemasszony ösztönzésére alapította Géza nagyfejedelem a veszprémvölgyi görög apácakolostort; 16 b) 997-ben Koppány, a trónkövetelő pogány törzsfő azért kívánta Veszprémet elfoglalni, hogy az ott élő özvegy fejedelemasszonyt, Saroltot feleségül vegye; 17 c) Gizella királyné egykori veszprémi koronázása emlékére ajándékozta a veszprémi székesegyháznak koronáját; 18 d) itt temették el a megözvegyült Gizella királynét, sőt Szent László feleségét, Adelhaid királynét is; 19 e) Veszprém területén számos királynéi és hercegi szolgáltató nép élt; 20 f) Margit hercegnőt emiatt nevelték Veszprémben. 21 A fentiek írásos igazolását szolgálnák azok az oklevelek, amelyek szerint Veszprémben van „ . . . a királyné trónszéke, és püspökeinek nagybecsű joga, kiváltsága Magyarország királynéját felkenni és megkoronázni . . .," 22 ... a veszprémi egyházunk, amelynek különösképpen kegyurai vagyunk, ahol a királyné trónszéke van . . .," 23 a veszprémi ,, . . . egyházatoknak, amely a királynék kápolnája és koronázásuknak helye . . .," 24 ,, . . . értesülésünk szerint a magyar királynékat a veszprémi székesegyházban szokták megkoronázni, itt kapnak egyéb királynéi jelvényeket is . . ." 25 A fenti vélemények és adatok látszólag összhangban vannak egymással, nem szabad azonban szem elől téveszteni, hogy mindez csak feltételezés, nem pedig történeti tény. Így például a veszprémvölgyi görög apácakolostor, alapítólevele szerint (az esztergomi), érsekség alá volt rendelve, alapítására tehát nem kerülhetett sor Géza nagyfejedelem idején, hanem csak 1001 után, miután az érsekséget István király megalapította. 26 190