A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 16. (Veszprém, 1982)
Éry Kinga: Újabb összehasonlító statisztikai vizsgálatok a Kárpát-medence 6–12. századi népességeinek embertanához
eredetű alacsony agykoponyájú népesség a Duna—Tisza közén élt, a kelet-európai steppeövezetből származott népesség a Kelet-Dunántúlon, a kelet-európai lomberdő övezetből érkezettek a Nyugat-Dunántúlon és az északnyugati régióban. A Tiszántúl avar kori lakosságáról csupán néhány adat tanúskodik, eszerint a térség keleti szélén egy Alsó-Volga vidéki népesség, a KözépTisza-vidéken egy, a Közép-Dnyeper és az ÉszakPontus vidékéről való népesség, s a Körös torkolatánál egy pontosabban nem lokalizálható, steppei eredetű népesség élt. Az avar kori populációk etnikai összetételére utaló adatok szegélyesek és bizonytalanok. Valószínű, hogy az északnyugati régió népességében keleti finn népek etnikai hatása, a Nyugat-Dunántúl népességében részben keleti finn népek, részben keleti szláv népek etnikai hatása, a Kelet-Dunántúl népességében továbbélő késő római kori és észak-pontusi késő szkíta jellegű népességek etnikai hatása érvényesült. Az egyik tiszántúli minta esetében szarmata, a másik minta esetében, egyebeken kívül valószínűleg keleti germán népesség etnikai hatása kereshető. Az egyes régiók népessége közötti különbség főként a Dunántúlon sajátos, amely egy nagyjából ÉK—DNy-i tengellyel embertanilag szinte kettéosztottnak tűnik. A népesség kétségtelen europid túlsúlya mellett kisebb számú mongolid populációk a Kárpátmedence területén sok helyütt megtalálhatók a Kelet-Dunántúl kivételével. Amíg azonban a Duna—Tisza közén az europid és mongolid nagyrasszba tartozó egyének közötti keveredésre számos példa szolgál, a Nyugat-Dunántúlon inkább csak az europidok és mongolidok egymás mellett éléséről lehet beszélni. Az avarság katonai és politikai hatalmának szétzúzása a legtöbb területen nem járt együtt a lakosság pusztulásával vagy elvándorlásával. Bizonyos, hogy a népesség jelentős része továbbélt a Dunántúlon és az északnyugati régióban sőt sejthetően a Tiszántúlon is, bizonyos azonban az is, hogy továbbélésük a Duna—Tisza közén megszakadt. В) A 9. század embertani folyamatai ma még jórészt feltáratlanok. Valószínű azonban, hogy a Duna—Tisza közi korábbi avar szállásterületet a Tiszántúl felől érkező, de már az avar időszak alatt (vagy azt megelőzően) ott élt észak-pontusi, késő szkíta jellegű népesség szállta meg. Halovány adatok feltételezhetővé teszik, hogy a nyugat-dunántúli részekre nyugat felől, alárendelt számban mesokran jellegű, alacsony arcú germán népesség érkezett. Valószínű továbbá, hogy az északnyugati régió területére Mikulcice felől dolichokran jellegű, magas arcú morva-szláv népesség hatolt. C) A 9. század végén megjelenő honfoglalók embertani jellege az i. e. 4—3. századra már lényegében kialakult. A népesség két fő részre különült. Nagyobb része a Dnyepertől keletre eső, részben európai, részben közép-ázsiai steppeövezetből származott, elsősorban is az ÉszakKáspi és Dél-Urai közötti területről, ahova a vaskor derekán költözhetett, talán az Ural keleti oldalán vagy az attól még keletebbre volt korábbi ugor kori szálláshelyről. A Kárpát-medencébe érkezve elsősorban a nagyalföldi síkságot szállta meg; legmongoloidosabb rétege a Duna— Tisza közét, más csoportja a Felső-Tisza-vidéket, ismét más csoportja pedig a Körös—Maros közét. Etnikai szempontból elsősorban is bennük látható a hét magyar törzs népe. A honfoglalók másik, kisebb részét idegen eredetű, zömmel nem magyar, csatlakozott népesség alkothatta, amely a kelet-európai füves steppe területéről származhatott, a Fekete-tenger és Azovi-tenger fölötti térségből. A csoport a hét magyar törzs népéhez a Dnyeper vidékén csatlakozhatott, majd a honfoglalást követően elsősorban a Dunántúlon és az északi dombvidék térségében telepedett le. Népességét főként kabarok alkothatták, de lehettek közöttük keleti szlávok és más néptöredékek is. A helyi lakossággal való keveredés előbb a csatlakozott népesség soraiban indult meg, a hét magyar törzs népénél valószínűleg később. D) Az Árpád-kori népesség kisebb hányadát a honfoglalók leszármazottai, nagyobb hányadát a honfoglaláskor helyben talált lakosság utódai alkották. A Körös—Maros és a Duna—Tisza közén élt, s a honfoglaláskor minden bizonnyal már a Kárpát-medencében tartózkodó lakosságot északpontusi késő szkíta jellegű népesség alkotta. A Dunántúlon és az északnyugati régióban zömmel ugyancsak avar kori továbbélő, de már a honfoglalókkal keveredett lakosság élt, az északnyugati régióban ezenfelül vagy a honfoglalókkal, vagy a 10. század folyamán érkezett keleti szláv és talán besenyő népesség is megtelepedett. Az a tény, hogy a honfoglaláskor helyben talált, későbbi Árpád-kori lakosság megőrizte saját földrajzi környezetének korábbi embertani jellegét vagy arra utal, hogy a 10. század végi áttelepítések mértéke nem lehetett nagy, vagy arra, hogy az elsősorban nem őket sújtotta. Valószínű tehát — figyelembe véve néhány steppei eredetű Árpád-kori közösség belső áttelepítésre utaló adatét is —, hogy a központi hatalom kiépítése érdekében végzett széttelepítések elsősorban a honfoglaló magyarok leszármazottait érintették, részint a törzsfők hatalmának megtörése, részint az idegen eredetű lakosság feletti uralom széles körű biztosítása miatt. 15 72
