A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 16. (Veszprém, 1982)

Éry Kinga: Újabb összehasonlító statisztikai vizsgálatok a Kárpát-medence 6–12. századi népességeinek embertanához

Backo Petrovo Selo, Homokmégy, Kékesd, Szeged-Makkoserdő és Szentes—Kaján népessége, d) a kelet-európai erdős steppe és azzal szomszédos lomberdő övezetéből származhatott Pókaszepetk, Tiszaderzs, Toponár, Virt és Zelovce népessége, e) az észak-pontusi steppétől Nyugat-Európáig terjedő térségből, tehát valahonnan az l/a szubklaszter elterjedési területéről származhatott Nővé Zámky és Szekszárd—Palánk népessége. A származási hely fentieknél pontosabb körülírása mindössze öt esetben látszott lehetségesnek. Valószínű, hogy Artánd és Backo Petrovo Selo népessége az Alsó-Volga—Nyugat-Kazahsztán térségéből, Zelovce népessége az Alsó-Káma vidékéről, Tiszaderzs és Toponár népessége pedig Moldávia és a Közép-Dnyeper, illetve az ÉszakPontus térségéből érkezhetett a Kárpát-medencébe. C) Kronológiai szempontból említésre érdemes, hogy a sorozatok legkorábbi keleti analógiája a vaskorból, pontosabban az i. e. 7—4. sz.-i szauromata műveltségi körből való. A steppeövezet korábbi, késő bronzkori időszakáig egyetlen avar kori sorozat sem volt visszavezethető. D) A talált analógiák etnikai szempontú következtetés levonására mindössze az alábbi néhány esetben adtak lehetőséget. Artánd és Backo Petrovo Selo esetében valószínű, hogy népességük „szauromata-szarmata" embertani környezetből származott. Hogy azonban bennük a Kárpát-medence 1—4. századi szarmata kori népességeinek továbbélő képviselői láthatók-e vagy az avar kor folyamán érkezeti „késői" szarmaták utódai, a Kárpátmedence szarmata kori embertani anyagának feltáratlansága miatt nem dönthető el. Feltételezhetőnek látszik, hogy Zelovce népességében részben vagy egészben valamely keleti finn népesség rejtőzik. Nem ismeretes, hogy milyen etnikai háttere lehetett a csernahov-müveltségnek. Csontvázas temetőikben keleti szlávok aligha nyugodhattak, azok ugyanis ez idő tájt még hamvasztották halottaikat. Kereshetők azonban közöttük keleti germánok, a nyilvánvalóan nagyszámú továbbélő korábbi helyi népességeken kívül. Tiszaderzs és Toponár népességében tehát autochton északpontusi és keleti germán elemek lehettek. Mint negatív jelenség érdemel ugyanakkor említést, hogy egyetlen avar kori mintának sincs nyugati germán analógiája. 3. Regionális sajátosságok A) Az egyes avar kori sorozatok kialakulási helyének és későbbi Kárpát-medencei szállásterületének összevetése az alábbi jelenségre hívja fel a figyelmet. Azon közösségek, amelyek eredete, vagy korábbi szállásterülete a Dnyepertől keletre elterülő steppeövezetben lehetett (Adorján, Alattyán, Artánd, Backo Petrovo Selo, Homokmégy, Kecel, Kékesd, Sükösd, Madaras, Szeged-Fehértó, Szeged-Kundomb, Szeged-Makkoserdő, Szentes—Kaján, Üllő I. és Üllő II.) egy kivétellel a Kárpát-medence nagyalföldi síkságán találhatók. Nyilvánvaló tehát, hogy e népességek új szállásterületeik megválasztásánál arra törekedtek, hogy az a régihez életföldrajzi szempontból leginkább hasonló legyen, minden bizonnyal eredeti termelési módjuk folytatása érdekében. Ez a törekvés a példák sokasága alapján olyan törvényszerűnek látszik, hogy az egyetlen kivételt jelentő dunántúli Kékesd esetében megengedhető a népesség Nagyalföldről való áttelepítésének feltételezése is. Még jobban aláhúzza a fenti következtetés valószínűségét, hogy ugyanakkor azon közösségek, amelyek a kelet-európai erdős steppe és lomberdő régiójából, illetve a Dnyepertől nyugatra kezdődő l/a szubklaszter területéről valók, egy kivétellel a Dunántúlról vagy a Kárpát-medence északnyugati régiójából kerültek elő (Nővé Zámky, Pókaszepetk, Szekszárd-Palánk, Tiszaderzs, Toponár, Virt, Zelovce). E csoportnál a lelőhelyek kevesebb száma miatt nem dönthető el, hogy az egyetlen kivételt jelentő Tiszaderzs már eredetileg is, vagy belső áttelepítéssel került a Nagyalföldre. B) Már az eddigi vizsgálatok során is megfigyelhető volt a Kárpát-medence egyes részein egymáshoz hasonló populációk jelenléte, amelynek hátterében az előzőekben vázolt életföldrajzi okok állhattak. A jelenség közelebbi megismerése céljából azokon a területeken, ahol az egykori népességet a publikált leletanyag elfogadható mértékben látszott reprezentálni, a kisebb minták áttekintése azt mutatta, hogy azok többsége a nagyobb sorozatokból megismert sajátosságokat mutatják. Ennek alapján a Duna—Tisza közén, Kelet-Dunántúlon, Nyugat-Dunántúlon és a Kárpát-medence északnyugati régiójában látszott megengedhetőnek, a meglevő kisebb különbségek ellenére a leletanyag területi összevonása. Sajnálatos, hogy a Kárpát-medence több része, így az egész hatalmas tiszántúli térség is kimaradt a vizsgálatból az innen származó három minta egymástól való embertani különbözősége és jelentős földrajzi távolsága miatt, mely okok a közös mintába való összevonást nem tették lehetővé. A négy regionális csoport helyét a 37. ábra szemlélteti, amelyen szaggatott vonal jelzi a kelet-dunántúli késő római kori csoport területét, mint amely egyedül szolgál tanúsággal az avar kor előtt a Kárpát-medencében élt népességekről. A négy, avar kori regionális csoportra az alábbiak a jellemzők (3. táblázat). Duna—Tisza közi csoport A legtöbb mintával képviselt együttes, amelyet a következő 15 minta alkot: No. 76, 77, 79, 80, 81, 86, 87, 88, 89, 94, 95, I, IV, VII, X. Noha a terület több pontjáról ismeretesek kis létszámú, mongolid túlsúlyú populációk is (Madaras, Kunszállás, Kiskőrös—Vágóhíd, Budapest— Népstadion, Tatárszentgyörgy stb.), az itt élt népesség zömére mégis az europid túlsúly volt a jellemző. Agykoponyájuk középhosszú, középszéles, alacsony (mesokran, chamaekran, tapeinokran, 49