A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 16. (Veszprém, 1982)

Sági Károly: Magyar néphagyományok a második világháború katonáinak tudatában

ami befolyik majd a kántálásért. A legtöbbet ígérő kapja meg a majdani jövödelmet. Ezt azért kell csinálni, mert így nem kell a befolyó pénzt ellenőrizni, hanem az teszi zsebre, aki az árverésen megnyerte azt. Aztán nekikezdenek éneket próbálni. Fél tíz felé megindulnak a legények „kántálni". Először a pap, tanító, jegyző házát veszik sorra, majd minden házhoz elmennek, akár szegény, akár gazdag lakik abban. Nem hagynak ki egy házat sem! Az ablak alatt egyházi karácsonyi énekeket énekelnek, és az egyik legény elmond ,,egy szép verset". A gazda és családja kijönnek és a kántálok közül a rokont, jó barátot, ismerőst beinvitálják egy-egy pohár borra vagy pálinkára. ,,öcsém gyere bé! Bort akarsz-é inni, vagy kalácsot eszel?" Ha a gazda lánya megtalálja a legények közt az udvarlóját, behívja: „Gyere mán bé egy kicsit, csak egy kicsit!" A házigazda pénzt ad a kántáló legényeknek, amit az tesz el, aki a pénzt az árverésen megnyerte. Néha kalácsot kapnak a kántálok. A ,,két kalácshordó" gyűjti zsákban a kapott kalácsokat. Ezekre „két pandúr" ügyel fel. A „pandúrokat" a legények maguk közül választják. ,,A kalácsot a legények használják el az ünnepekben". Kántálás befejezése után újból a „boros háznál" gyűlnek össze. Esznek a kapott kalácsból, isznak a közös borból, amennyi jólesik. Választanak maguk közül két „kócsárt". Ezek a kulcsárok szolgálják ki a többieket. „Töccsed kócsár, elébb nekem." Karácsony első napján „csak templomozás van". Karácsony másnapján reggeli után újból a „boros háznál" gyülekszenek a legények. Innét elmennek, és közösen berendezik a „tánctermet". Ez eltart délig. Ebéd után visszamennek a legények a „boros házhoz", és zeneszó mellett mulatnak, isznak. Délután a cigányokkal együtt elmennek a „táncba", táncolnak a „vecsernyére" hívó harangszóig. Vecsernyén a legények is ott vannak, majd hazamennek. „Édesanyám aggyék kóbászt a fiának!" Amit otthon kapnak, kolbászt, szalonnát, húst, sonkát, papírba csomagolják, á hónuk alá csapják és elviszik a „boros házhoz". Leadják a csomagot, és mennek vissza a táncterembe. Itt húzatnak pár nótát, „fordulnak egyet kettőt". Ezalatt a „boros háznál" a gazdaasszony megsüti az összehordott ételeket. A legények összegyűlnek, és közösen megeszik, amit vittek. Nyolcig kész is a vacsora, ezt követően a legények közösen visszamennek a „táncba", és éjfél utánig táncolnak. Tánc után a lányok hazamennek, a legények pedig visszamennek a „boros házhoz". Aki akar, eszik, iszik még. „Bolondságot csinálnak, járják á kecsketáncot", társasjátékot játszanak. Ilyen például a „kútvölgye büzölj meg", „eleje-hátulja" stb. Három-négy óráig így elszórakoznak, majd hazamennek lefeküdni. Karácsony „harmadnapján" délelőtt istentiszteletig táncolnak a fiatalok. Ebéd után „mennyünk borra". Amíg az összes legény ott nincs, soha nem kezdenek enni vagy inni. Minden legény siet is, mert aki elkésik, a többi a „seggére ver". A legények nótaszóval, közösen mennek a „táncba". „Vecsernyéig tánc van." A „vecsernye" utáni műsor azonos az előző napival. Aprószentek napján nincs „templomozás", a fiatalság délig táncolhat. Ebéd előtt a legények elmennek még „borra". Édesanyjuk elvitte már ekkorra, vagy elküldte a kolbászt vagy más ételt a „boros házhoz". A legények közösen ebédelnek, délután hozzáfognak újból táncolni. „Ezzel befejezzük az ünnepet." Másnap szokták a cigányokat kifizetni. A táncterembe gyűlnek össze. A lányok „fuszulykát, lisztet, törökbúzát" visznek, a legények pedig pénzt adnak a cigányoknak. Ezt követően párat táncolnak még, majd a legények a „boros házhoz" mennek. Itt összeszámolják az összes kiadást. Ha marad pénz, kiosztják egymás között, ha kevés a pénzük, összeadják. A megmaradt bort újév napján közösen szokták meginni, amikor bál szokott lenni. — Nagy István, ref. fm. 1923, Nagykend, Kisküküllő megye. 73. A „legénybírót" rendesen karácsonykor választják a legények. Jobban szót fogadnak neki, mint a község bírójának. Elbeszélő hangsúlyozta, hogy verekedős nép lakik falujában, de a „legénybíró" parancsszavával el tudja simítani a készülő verekedésedet. A „legénybíró" kötelessége ellenőrizni, hog^a legények járnak-e templomba és hogy viselkednek ott? A legénybíró büntetéseket szab ki. Egy mise mulasztása például a háború előtt 2—3 pengő bírságot jelentett. Van „leánybíró" is. — Lukács Mihály, rk. fm. 1923, Székelyvécke, Marostorda m. 74. Szüretkor minden legény ád egy „vider" bort a „legénybírónál" álló közös hordóba. Ha aztán a legények mulatni akarnak, az egyik legény házához összehordják az ételeket, amiket a gazdaasszony elkészít. A közös borból isznak. — Lukács Mihály, rk. fm. 1923, Székelyvécke. 75. 1944. május 17-én három szentkatolnai (Háromszék m.) napszámossal beszélgettem. Beszélgetésünket hallgatta Cibere János (Nádudvar, rk. fm. 1921) honvéd is, aki egyszer megszólalt: „Az itteni fehérnépek másként beszélnek, mint az emberek!" A hatvan év körüli Gyönös Dénes meg is magyarázta a dolgot. A lányok bejárnak a városba és az úri házaknál dolgoznak. A városi — szerinte „úri" — beszédet ott tanulják meg. 76. Gyönös Dénes szentkatolnai napszámostól hallottam, hogy amikor 1916-ban Désről hazament a katonaságtól, mennyit gúnyolták a faluban beszédjéért. Például az „egér" szót nem ismerték még akkor Szentkatolnán, hisz ma is szívesebben használják a „féreg" szót. HÁZ—HÁZTÁJ 370