A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 16. (Veszprém, 1982)

Csoma Zsigmond: A hagyományos borértékesítés rendszere és felbomlása a Káli-medencében (19–20. sz.)

viszonyokat jól ismerő, fogattal rendelkező emberek voltak. Valószínű, hogy ezek az ügyes, vállalkozó kedvű személyek földrajzi és kereskedelmi szempontból forgalmas községekből kerültek ki. A Kál-völgyében nemigen tudták, hogy milyen osztályhelyzetűek, milyen társadalmi rétegüek voltak a bort szállító fuvarosok. Általában a kocsmáros szolgáját látták benne vagy е

8У odavalósi vállalkozót. Tudjuk azonban, hogy Nyugat-Magyarországról német, horvát, magyar parasztfuvarosok vállalkoztak ilyen szállításra.

29 Salföldön fentmaradt az emléke annak, hogy a fuvaros gazdák a 19. század végén a kocsikas ülése alatti fiókban postagalambokat hoztak, és hazainduláskor szabadon engedték őket. Ezzel jelezték családjuknak, hogy hazafelé tartanak, és pár nap múltán megérkeznek. A hidegben való több napos fuvarozás miatt melegen kellett felöltözniük. Meleg ruhában, hosszú bundában ültek a bakon, lábuk bundazsákba bújtatva, fejükön kucsmasipka, fülre húzható, lehajtható peremmel. Olyan nagy hidegekre emlékeztek, hogy a lovak bajszán hosszú jégcsap lógott. A fuvarosok nagy része tudott magyarul, ha esetleg hibásan is. A kocsmárosokkal ellentétben ők pipáztak. Ennivalójukat, útravalójukat tarisznyában tartották, sülthúst, sülttyúkot, sültlibát. A fuvarosok a lovak mellett, a kocsmák istállóiban aludtak. A fuvaros az ostort a kocsikasba szúrta, vagy bőrből egy ostornyéltartót készített. Az ostort ritkán tartotta kézben, így előfordult, hogy a lószerszámra tűzte az ostornyelet. Az ostorszíjon több csomót kötöttek. A sallangos díszostor végét színes fonállal díszítették. A Kál-völgyi gyerekeknek csínytevése közé tartozott, hogy az elbóbiskoló fuvaros ostorát letörték. A borfuvaros nem volt módos. A helyi közvélemény nem mindig ítélte meg pozitívan. Egyes véleményekben a jöttmentség fogalmazódott meg. „Nem találja meg a dolgát, mert aki megtalálja, az nem megy el fuvarozni. ", ,,ha földje lett volna, nem ért volna rá fuvarozni.'' Az igazi munkának csak a földdel kapcsolatban állót tartották. A nyugat-magyarországi paraszti fuvarosok többsége jól tudjuk, hogy csak az évi munkaciklus munkaszegényebb hónapjaiban fuvaroztak. Emellett földjük volt, gazdálkodtak. Munkájuk pénzkereseti, pénzkiegészítő jellegű volt.

30 A fuvarosok erkölcsi megítéléséhez az is hozzájárult, hogy a Káli dombokról többször láttak álló boroskocsit, ami körül lázasan serékenykedett pár ember. Általában a kövágóörsi, révfülöpi vasúthoz szállító alkalmi borfuvarosok, a kereskedők vásárolta bort dézsmálták meg. A hordóabroncs félreverése után megfúrták a hordódongákat az abroncs által takart felületen. Nádcsévével megszívták a bort, majd puha fapálcikával a lyukat bedugták, és az abroncsot visszaverték. Csak a hordó szétszedésekor lehetett meglátni, hogy hányszor fúrták meg a hordót, mert a tömítőpálcikák mint a sündisznó tüskéi borították a dongák belső felét. Bár ezzel a borfuvarosokat vádolták és ítélték el, ugyanakkor hamiskásan, kissé büszkélkedve tették hozzá: „A Szentháromság titkát és a paraszt fortélyát nem lehet megfejteni.'' A BOR MINT JÖVEDELEMFORRÁS A paraszti gazdaságban, a termelőknél a borból jött be a legtöbb jövedelem, a summapénz. 1921-ig egyértelműen a legjövedelmezőbb, legnagyobb pénzbeli bevétel forrása volt a szőlő, az eladott bor. Kékkúton például egy 81 éves adatközlő a nagyapja példájára hivatkozva állította, hogy két kocsitér (kb. 30—35 hl) bor eladása az egész család fel ruházkodását, a kősó megvásárlását, az évi adó kifizetését tette lehetővé a kisebb kiadások mellett. A többi terményből kevesebb jövedelem folyt be. A kocsmárosok azonnal fizettek, és akkoriban „annyi volt az ára, amennyit megért". A trianoni békeszerződés után az 1918 előtti szőlőterület túlnyomó része mintegy 68,9 százaléka jutott csak az új országterületre, ahol viszont a szőlőterület aránya jóval magasabb lett az 1918 előttihez viszonyítva. Ugyanakkor a Monarchia felbomlásával a védővámokon belüli, végeredményben a Monarchián belüli nagy borfelvételi piacok az új vámhatárokon kívülre kerültek, a kereskedelem lecsökkent, az exportált bor ára a világpiaci árszínvonalra zuhant. Ezt a nehézséget csak növelte az egy főre jutó bor mennyiségének megnövekedése, a relatív felesleg.

31 A kedvező borárak 1924—28 között alakultak ki, a borforgalmi adó a termelői ár 25,7—31 százaléka, majd később 42—48 százaléka lett, ami a magasabb borárhoz is hozzájárult. Ugyanakkor a világválság hatására 1933—34-ben az adók tovább nőttek és a Gazdaságkutató Intézet számításai szerint az adóteher már a nemzeti jövedelem 32 százalékát haladta meg.

32 Köveskálról maradt fent egy feljegyzés, ami még a jövedelmezőséget bizonyítja 1924-ben.

33 1924. év ,,Bort eladtam január. 2253 litert érte 3,266.850 Korona fizettem belőle Bélának tartoztam Só, petró, harisnya, meszelő, cukor s.t.b. bolti számla Rozsirçak czipő javítás Anyámnak czipő Marcsának adtam Zoltánnak is Hús Rózsinak vászonra, Julinak táskára Színházra Sebestyén lánynak Jenőnek Bálba Gyulának napszám Bélának favágásra czérnára • • • (gyermekeknek) — 14.50 járt 50,000 Kr 41 Kr 17,000 Kr 50,000 Kr 10,000 Kr 800,000 Kr 12,000 Kr 3,500 Kr 500 Kr 2,000 Kr 15,000 Kr 5,000 Kr 50,000 Kr 1,000 Kr 200,000 Kr" Ilyen kiadás mellett is a borból származó jövedelemnek kb. 2/3-a megmaradt. Bár Mindszentkállán valamivel olcsóbb volt a bor, mint a szom337